Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell

Kulcsár-ügy

Kulcsár-ügy

 

Szász Károly PSZÁF elnök 2003 nyarán történt megveretése után kapott fokozott figyelmet a Pannonpast ügyében végzett PSZÁF vizsgálat. Ebből kiderült, hogy a K&H Equities jelentős szerepet játszott a Pannonplast Rt. részvényeinek szabálytalan felvásárlásában, amelyet érthetetlen módon részben az Állami Autópálya-kezelő Rt. finnaszírozott. Közben a K&H belső ellenőrzése során is napvilágra került számos visszásság, többek között, hogy az Equities irreálisan magas hozamú befektetéseket ajánlott potencális ügyfeleinek.  Az ügyleteket a bank egyik igazgatója, Kulcsár Attila koordinálta. Az ügy kapcsán felmerült több állami vállalat, politikus és vezető üzletember neve is. 

 

A Pannonplast-ügy kirobbanása és Kulcsár Attila lelepleződése – ő a K&H Equities, a pénzintézet brókercégének teljhatalmú ura, és bár a bíróságon ez nem bizonyosodott be, többek szerint Rejtő E. Tibor vezérigazgató pártfogoltja volt – után elapadt a pénzcsap. Nem volt tovább mihez nyúlni, ha valamelyik vip ügyfél a pénzét követelte. A piramisjátékra hajazó rendszer napok alatt összeomlott, mindenki mosta a kezeit, és Kulcsárra mutogatott. A nyomozás többször félresiklott, és emiatt elhúzódott. Ebben az is közrejátszhatott, hogy az ügy főnyomozóját, az azóta ügyvédként praktizáló Molnár Csabát koholt vádakkal bíróság elé állították, ahol évekkel később felmentették, de addigra rendőri karrierjét már végérvényesen tönkretették. Az első eljárásban született többéves börtönbüntetéseket és felmentéseket egyaránt tartalmazó ítéletet másodfokon hatályon kívül helyezték, és évekkel a nyomozás kezdete után vita robbant ki az igazságszolgáltatás berkein belül, hogy amit Kulcsár és társai tettek, az valóban sikkasztás, vagy esetleg csalás. A megismételt eljárásban az ügy névadóját, Kulcsár Attilát hat év hat hónap szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék. Az ítélőtábla 2017. április 20-ától tárgyalja az ügyet másodfokon. 


Kárösszeg: 2 000 000 000 (forrás: HVG)

Kapcsolódó cikkek:

A K&H története: Erős János, privatizáció

ÉS:
A romlás virágai I. (99/22) (1999-6-4)
Ószabó Attila és Vajda Éva riportja a K&H-nál eltünt pénzekről, Erős Jánosról és privatizációról.

ÉS:
A romlás virágai II. (99/23) (1999-6-11)
Ószabó Attila és Vajda Éva riportja az Erős János féle K&H-ról -2.rész.


A Kulcsár-ügy:

Magyar Narancs:
A K&H brókergate: A politika csak felszín (2003-7-17)
Bogár Zsolt részletes írása a Kulcsár-ügy kirobbanásáról.

Heti Válasz:
Seft a lelke mindennek (2003-7-18)
Bódis András összeállítása a K&H ügy kezdetén, hangsúly az MSZP-s összefonódásokon.

Bank és Tőzsde:
K&H-botrány. Magánügye(tlene)k? (2003-7-31)
Rimaszombati Edit összefoglalója.

NOL:
Kulcsár kulcsai - Fejezetek egy brókerház életéből - Ki tudja, mi folyik ott? (2003-8-2)
Hosszú cikk a Kulcsár Attiláról illetve a K&H-ról.

NOL:
Brókerbotrány - személyek és cégek hálója Kulcsár Attila körül - "Érintettek" mindkét oldalon, gyanúsítások eszkalációja (2004-5-3)
Tamás Tibor összefoglalója a Kulcsár-ügy kapcsán emlegetett –jobb- és balodlali- személyek, cégek hálójáról.

Magyar Narancs:
"Médiaesemény volt, semmi más" (Gulyás József (SZDSZ) a brókerbizottság eredménytelenségérõl) (2004-5-13)
Bundula István interjúja Gulyás Józseffel.

HVG:
K-vonal - KULCSÁR HÁZI ŐRIZETBEN (2004-10-9)
Kerék Csaba szerepét elemzi Gyenis Ágnes

HVG:
Mindenki gyanús - A KULCSÁR-ÜGY POLITIKAI SZÁLAI (2004-10-23)
Gyenis Ágnes ír a gyanúba keveredett politikusokról.

HVG:
Töredékes vallomások - FEJLEMÉNYEK A KULCSÁR-ÜGYBEN (2005-2-26)
Gyenis Ágnes és Rádi Antónia összefoglalója a Kulcsár állítólagos MSZP-s kapcsolatairól.

Heti Válasz:
Folytassa, Vádlott! (2007-5-17)
Bódis András összeállítása arról, hogy az érintettek közül ki hova került a bróker-botrány kirobbanása óta.

Hírextra:
K&H: Korrupció és Haszonlesés - A nagy lopás VI. (2007-11-12)
Pór Sándor összefoglalója a Kulcsár-ügyről, a Hírextra "A nagy lopás" sorozatának keretében.

Hírextra:
Kőbányai homályos IV. (2007-11-26)
Interjú Andó Sándorral, Kőnánya egykori polgármesterével, többek
között önkormányzati emberek és cégek érintettségéről a
Kulcsár-ügyben. Tálos Lőrinc írása.


Heti Válasz:
Forró Tamás a "mágus" cinkosa volt? (2008-7-10)
A Heti Válasz kérdései és válaszai a Kulcsár-ügy kapcsán: A történet tematikus összefoglalása.

Index:
Fehér gallér és feketeleves (2008-8-22)
Az elsőfokú ítélet előtt: Az Index összefoglalója a Kulcsár-ügyről.

Origo:
Bilincsben vitték el az elítélt Kulcsárt (2008-8-28)
Az origo cikkei a brókerbotrányról.


Nyomozás-ügyészség-bíróság:

HVG:
Külszíni megfejtés - Befejeződött a Kulcsár-nyomozás (2005-08-05)
Rádi Antónia beszámolója a Kulcsár- nyomozásról.

NOL:
Miért szép? - Kulcsár Attila vallomása az interneten (2005-8-13)
Babarczy Eszter a Kulcsár ügy jelentőségéről.

NOL:
Brókerügy: vádemelés 21 gyanúsított ellen (2005-8-25)
Fekete Gy. Attila összefoglalója a Népszabadságban.

HVG:
A Kulcsár-jegyzőkönyvek
Kulcsár Attila kihallgatásán készült jegyzőkönyvek fénymásolata pdf-ben a hvg.hu-n.

Index: Rejtő kutyájaként emlegették Kulcsárt (2008-7-4)
Elhangzott a két éve zajló Kulcsár-perben pénteken a Fővárosi Bíróságon a vádbeszéd, első fele. A tanácsvezető bíró nem zárta ki, hogy újra megnyitják a bizonyítási eljárást.

NOL:
Rejtő Jenő szelleme a tárgyalóteremben (2008-7-8)
A Kulcsár-ügy 24 vádlottjából 11-re letöltendő szabadságvesztést kért az ügyész, s összesen 2,3 milliárd forintnyi vagyonelkobzást indítványozott. Bánfai Tamara írása.

Index:
Kulcsárnak már csak négy évet kellene ülnie (2008-8-28)
A 24 vádlott ellen hozott ítéletet táblázatban foglalta össze az Index.

NOL:
Még több sikkasztás - Új vádemelési javaslat Kulcsár Attila ellen (2009-1-16)
Négy és fél hónappal a jogerős ítélet után az NNI újabb vádemelési javaslatot tett Kulcsár Attila ellen.

NOL:
Kulcsár-ügy: kezdik elölről? (2009-12-4)
A fellebbviteli főügyészség minden egyes vádlott tekintetében újratárgyaltatná a Kulcsár-ügyet.

MNO: Pár nappal élte csak túl jogerős felmentését Rejtő E. Tibor (2017-02-20)


Molnár Csaba-szál:

HVG:
Szolgálati viszonyok - MOLNÁR ALEZREDES BÜNTETŐÜGYE (2004-1-24)
Gyenis Ágnes, Rádi Antónia összefoglalója az ügy kezdetén.

Magyar Narancs:
Molnár Csaba főnyomozó ügye: Eszi, nem eszi (2004-2-5)
ORFK pénzmosás elleni osztály ex-főnökének ügyéről számol be Bogár Zsolt.

NOL:
Másodszor is ártatlan - Ismét felmentette a bíróság Molnár Csabát (2006-7-13)
Fekete Gy. Attila ír a másodfokon született ítéletről.

NOL:
Felmentették a brókerbotrány egykori főnyomozóját (2007-4-24)
A jogerős ítélet

168 Óra:
Leszerelve (2007-5-3)
Buják Attila írása Molnár Csaba három és fél évéreől.

Index:
Molnár Csaba ötödször is ártatlan (2009-3-12)
A Fővárosi Bíróság első fokon felmentette Molnár Csabát a hivatali visszaélés és az okirat-hamisítás vádja alól.

FigyelőNet:
"Castingolja" a rendőrség a gyanúsítottakat (2010-01-21)
Interjú Molnár Csabával.

Britton-szál:

Heti Válasz:
Bécsi kerengő (2005-5-12)
Bódis András írásai a Britton Kft. körüli kapcsolatrendszerről.

HVG:
Fekete doboz - REJTÉLYES KARTONPACK-TULAJDONOSOK (2002-7-27)
Csabai Károly ismerteti a Britton és a Kartonpack Rt. szerepét a Mudura Sándor által épített nagyváradi pláza beruházásban. Ekkor még szó sincs Kulcsár-ügyről.


könyv:

Mong Attila és György Bence: Milliárdok mágusai. A brókerbotrány titkai. Watergate Könyvek. Vízkapu Kiadó, 2003. 263 oldal, 2480 Ft
(Várhegyi Éva
recenziója az ÉS-ben)

Dr. Kende Péter: Nesze neked, igazság! /A Kulcsár-ügy. Hibiszkusz Könyvkiadó Kft. 2009. 336 oldal, 2900 Ft.


film:

Obersovszky Péter: Kulcsár & Haverok; dokumentum film (2005) gyártja a Media Lumina, forgalmazza az SPI International Magyarország. 80 perc.
(Fekete Gy. Attila
recenziója a Népszabadságban)

Akták

BKV-ügyek

BKV-ügyek

A „BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely...
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

A főváros VII. kerületének önkormányzata 2003-ban és 2004-ben értékesített tisztázatlan körülmények között nyolc Belső-Erzsébetvárosban található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant....
Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő,...
Kaszinóváros - Sukoró

Kaszinóváros - Sukoró

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai,...
Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége...
Kulcsár-ügy

Kulcsár-ügy

Szász Károly PSZÁF elnök 2003 nyarán történt megveretése után kapott fokozott figyelmet a Pannonpast ügyében végzett PSZÁF vizsgálat. Ebből kiderült, hogy a K&H Equities jelentős szerepet játszott...
Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány...
NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai...
Paks II

Paks II

Magyarország és Oroszország 2014 januárjában nagy port kavaró megállapodást írt alá a paksi atomerőmű bővítéséről. A szerződést, amely szerint 2014 és 2025 között az orosz állam 10 milliard...
Vesztegetés az INA privatizációjánál

Vesztegetés az INA privatizációjánál

A horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt...

Lapok

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI