language

Nyírfa-dosszié

Nyírfa-dosszié

A Nyírfa-ügy néven elhíresült botrány felszínre kerülésének előzménye az Információs Hivatal 1996. november 14-én meginduló belső vizsgálata volt, melynek lezárását követően Nikolits István, Horn Gyula titkosszolgálati minisztere bejelentette, titkosszolgálati eszközökkel figyeltek meg egyes politikusokat.

„A Nyírfa fedőnevű akció Szabolcs megye térségében végzett hírszerzés volt, amelynek a felelőse Földi László ezredes, az Információs Hivatal (IH) akkori műveleti igazgatója volt.
A polgári titkosszolgálatok 1995-ben a magyar-ukrán-román határ térségében az illegális tevékenységek feltérképezésére f olytattak megfigyeléseket. Az ügynöki jelentéseket is felhasználó munka során egyes vállalkozások gyanús ügyleteiről, külföldi kapcsolatairól gyűjtöttek adatokat, a hírszerzés eredményeit tartalmazó dossziék adatait pedig számítógépre vitték.

A dossziékban szerep elt többek között Horn Gyula volt miniszterelnök, Baja Ferenc, Pál László, Csintalan Sándor, Máté László, Nagy Sándor és Szekeres Imre szocialista országgyűlési képviselők, valamint Tölgyessy Péter, Kuncze Gábor és Soós Károly Attila szabad demokrata, illetve Kónya Imre néppárti országgyűlési képviselő neve.

[…] A többek között parlamenti képviselőket is érintő hírszerzési ügy esetében a vád szerint több szabálysértés történt, mert a hírszerzők olyan adatokat gyűjtöttek, amelyekhez nem volt felhatalmazásuk. Az IH ugyanis külföldön gyűjt információkat, a belterületi hírszerzés más hatóságok feladata.

Az ügy kipattanásakor belső vizsgálat indult, Földi László ezredest hazarendelték washingtoni diplomáciai kiküldetéséből, és kihallgatta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

[…] A vád szerint Földi ezredes és egyik munkatársnője államtitoksértést követett el akkor, amikor az Információs Hivatal számítógépes rendszeréből egy floppyra kimásolták a Nyírfa-ügy teljes anyagát.

Földi azt állította, hogy a botrány kipattanása előtt is folyamatosan tájékoztatták az illetékeseket a vizsgálatokkal kapcsolatban.”
(Origo 1999-03-22)

„1999 márciusában megszületett a jogerős ítélet: a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa Földit bűncselekmény hiányában mentette fel a jogosulatlan adatkezelés vádja alól és bizonyítottság hiányában az államtitoksértés vádja alól.

Két másik vádlottat szintén bűncselekmény hiányában mentettek fel, a harmadik pedig megrovást kapott. Az indoklás szerint megállapítható volt ugyan az államtitoksértés, de annak társadalmi veszélyessége olyan csekély volt, hogy nem volt szükség büntetésre.”
(Origo 2008-09-25)