language

Lapok:

168 óra highlight_off

Kulcsszavak:

választások - népszavazás highlight_off

168 óra

1989-ben alapították, kezdetben a Magyar Rádió azonos nevű, heti rendszerességgel jelentkező műsorainak átiratait közölte. Csütörtökönként jelenik meg, baloldali, liberális irányvonalat képvisel, alapító főszerkesztője Mester Ákos volt, aki a Magyar Rádió műsorait szerkesztette. A lap kiadója a Neuman Péter által vezetett Telegráf Kft., melynek 2015-ben az összetett tulajdonosi hátterű Brit Média Befektetési Kft. vált a többségi tulajdonossá, mely cégnek tulajdonjoga van a Klubrádióban is. 2016-ban a felvetődtek a hírek, miszerint a tulajdonosi átfedés miatt közös online szerekesztőséget hoznak létre a rádióval. Ugyanez év április 1-én új főszerkesztőt neveztek ki, Tóth Ákos személyében. A 2000-es évek elején produkált 35 ezres pédányszám eladáshoz képest napjainkra nagymértékben visszaesett az értékesített lapok száma, átlagosan valamivel több, mint 10 ezer darabot adnak el belőle.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Egy házaspár mozgatta a szálakat, 2,2 milliárdot tüntethettek el a magyarországi kamupártok

Oknyomozó dokumentumfilm-sorozatot készített Gulyás Márton arról, hogyan ny kamupártok pénzlenyúlási akciójáról. Az első részt tegnap mutatták be, tanúsága szerint a 2018. áprilisi 8-i országgyűlési választásokon induló kamupártok majdnem felét a 90-es években aktív Magyarországi Zöld Párthoz és a képviselői költségtérítésekről szóló 2009-es népszavazással feltűnt Seres Máriához köthető kör mozgatta. A hat bemutatott párt 2,2 milliárd forintnyi állami támogatást vehetett fel és tüntethetett el.

Politikai közpénzszivattyú: 6 milliárd 371 millió forintnyi kampányfinanszírozást szórhat el az állam idén

Nemcsak az ellenzéki szavazótáborban való zavarkeltés, hanem a bűncselekmények sorának gyanúját keltve behajthatatlanul eltűnő kampánypénzek is mozgatják a többes ajánlás rendszerével létrehozott kamupárt-generátort, amelynek fenntartásában egyedül a Fidesz-KDNP érdekelt. Egy bizniszpárt kisegítésével már le is bukott a kormányoldal, ám 2018-ban akár 6 milliárd 371 millió forintra is rúghat a választási színjáték számlája.

Utánanéztünk Szabolcsban Gyurcsány démonizált ukrán nyugdíjasainak

Nyugdíjbiznisz – erre a kifejezésre egyszerűsödtek le az ukrán–magyar határról szóló hírek. Gyurcsány Ferenc videóban mutatta be a szerinte ronda történetet. De valóban törvénytelen mindaz, ami az ügyben arrafelé történik? Az igaz, hogy a szabolcsi falvak lakosságszáma megnőtt az utóbbi időben. Sok kárpátaljai magyar egy ma is hatályos egyezmény alapján törvényesen kaphat nyugdíjat az anyaországban. De a többség nem ezért igényli a magyar lakcímkártyát: el szeretnék kerülni az ukrán frontszolgálatot, nálunk vagy akár Németországban akarnak munkát vállalni. És persze fontos szerepet játszhatnak becstelen magyar hivatalnokok, lakcímüket áruló szabolcsiak és más csalók is. Lehetnek olyanok, akik – bár nem élnek Magyarországon, csak lakcímkártyájuk hazai – átjönnek a magyar választásokra voksolni. A zavarosban halászók ügyében több feljelentés is született. Az erre az összetett, bonyolult történetre épített egyszerűsítő politikai kampány a külhoni magyarok szerint feltépheti a kettős állampolgárságról szóló népszavazás okozta régi sebeket.

Nem választották újra a vagyoni hátrányt okozó, így méltatlanná lett fideszest

Hét jelölt közül Tóth Sándort (független) választották a hajdú-bihari Álmosd polgármesterévé vasárnap – közölte a szavazatok összeszámlálása után a helyi választási iroda vezetője késő este az MTI-vel. Medve Erzsébet tájékoztatása szerint a névjegyzékben szereplő 1426 választópolgárból 892-en szavaztak, az érvényes voksok száma 885 volt.

„Törvényesített csalás” – Kiverte a biztosítékot a Fidesz terve

A Fidesz attól fél, hogy a fővárosi közgyűlésben többségbe kerülne az ellenzék, így törvényalkotással próbálja még az önkormányzati választás előtt bebetonozni hatalmát – így reagáltak ellenzéki pártok az önkormányzati választási rendszer átalakítását szolgáló fideszes javaslatra, melynek értelmében a Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja.

Vásárhelyi Mária: Alapíts pártot, keress hozzá kalandorokat!

Találatok: [8]  Oldalak:   1