language

Lapok:

Személyek:

Matolcsy György highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Matolcsy György

Matolcsy György Huba (Budapest, 1955. július 18. –) közgazdász, publicista, politikus. A rendszerváltás után több privatizációval foglalkozó kutatóintézet vezetője volt. 2000-2002 között gazdasági miniszter, egyben az Országos Atomenergia-bizottság elnöke. 2002-től a Növekedéskutató Intézet igazgatója, 2003-tól a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2006-2013 között a Fidesz országgyűlési képviselője. 2010-2013 között a második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere volt. 2013-tól a Magyar Nemzeti Bank elnöke. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [44]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Matolcsy György jegybankja újabb tízmilliárdokkal dobja meg Matolcsy fiának barátját, Somlai Bálintot

Hétfőn úgy értesültünk, hogy a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri műemléki épületének felújítása a másfélszeresére drágult. A munkálatokra eredetileg Matolcsy Ádám barátjának, Somlai Bálintnak a cége kapott generálkivitelezői megbízást, a 2021-es bejelentés szerint 54 milliárd forintért, a 444-hez eljutott hírek szerint ez az összeg 80 milliárd forint fölé emelkedett. A forrásunk azt mondta, erről múlt héten készült el az akkor még elnöki döntésre váró előterjesztés az MNB-ben.

Matolcsy Ádám és baráti köre jól megszedte magát a 400 milliárdos veszteséget termelő jegybankon

A Magyar Nemzeti Bank 400 milliárd forintos vesztesége ellenére is nyereségesek lettek tavaly a jegybank rendszeres partnerei.

Szőke Gábor Miklós égig érő, arany bevonatú csodaszarvast épít a volt Postapalota oldalában

Szédítő tervekről számolt be Facebook-oldalán a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik kedvenc szobrásza, Szőke Gábor Miklós, aki egy égig erő csodaszarvast készül építeni az egykori Postapalota - jelenleg a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában és kezelésében álló, Buda Palace néven ismert - Krisztina körúti épületének kertjében.

Matolcsy Ádám barátai is szépen berendezkedtek Tihanyban

Hiába szabott ki örökségvédelmi bírságot és tiltotta meg az „építőipari kivitelezési tevékenységet” a Veszprém Megyei Kormányhivatal Rogán Cecília tihanyi telkén, az építkezés zavartalanul folytatódik. Somlai Bálint villája már kész is van a Kopasz-hegyen, csak az óriási vaskaput kell befejezni. Lesz baráti szomszédja is: a szemben lévő telken Optimus-közeli tulajdonos bontotta le a korábban ott álló házat, és vélhetően újat épít a helyére.

Matolcsy Ádám & Co., az élet közpénzben lubickoló császárai

1,3 milliárdos budai villába költözött be egy időre Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám és családja. A villát 2015-ben a Matolcsy György vezette jegybank alapítványa úgy vette meg, hogy Matolcsy György épp a szomszédos Gereben utca 6. szám alatt lakott. Az épület jelenlegi tulajdonosa egy magántőkealap, amit egy Száraz István érdekeltségébe tartozó alapkezelő kezel. Száraz az ifjú Matolcsy közeli barátja, a jegybank milliárdos kommunikációs tendereinek győztese. Matolcsy Ádám és barátai az élet császárai 2022 Magyarországán.

Matolcsy Ádámot lebuktatták új feleségének fotói, eszerint egy kutatóközpontnak vásárolt palotában lakik

„Matolcsy György fia, Ádám lakik abban az 1,3 milliárd (!) forintot érő palotában, amit a Nemzeti Bank alapítványa vásárolt „kutatóközpontnak”. Matolcsy Ádámot új feleségének közösségi média fotói buktatták le: „újra otthon” képaláírású fotója egy olyan szobában készült, amely jellegzetes, egyedi ablakai alapján kívülről is beazonosítható” – írja Facebookon Hadházy Ákos független képviselő, aki fotókat is mellékelt.

Ugyanaz a cég újítja fel a jegybank székházát, amelyik nyaralót épített Matolcsy György fiának

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megkezdte Szabadság téri székházának teljes rekonstrukcióját, az 1905-ben átadott műemléki épület felújításának költsége 54 milliárd forint - közölte a jegybank a honlapján kedden. A kívül-belül megújuló, eredeti fényét visszanyerő műemléképület ünnepélyes átadását a jegybank vezetése az intézmény 1924-es alapításának századik évfordulójára tervezi.

Matolcsy jegybankja 19 millióra bírságolta Matolcsy unokatestvérének bankját

A Magyar Nemzeti Bank 19 millió forint bírságot szabott ki az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt.-re a felügyeleti vizsgálat során feltárt vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési, számviteli, adatszolgáltatási, informatikai, illetve a pénzmosás és terrorizmus finanszírozását megelőzendő hiányosságok miatt – közölte az MNB az MTI-vel, kiemelve, hogy a feltárt jogsértések nem hordoznak rendszerkockázatot és nem veszélyeztetik a bank megbízható működését.
Találatok: [44]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>