language

Lapok:

Akták:

Spéder kegyvesztése highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Spéder kegyvesztése

Spéder kegyvesztése

Spéder Zoltán 2016 nyarán váratlanul megvált cégbirodalmának javától, amit többek között a politikai elit segítségével épített ki 2010 óta. Az elmúlt néhány évben hatalmas lehetőségeket kapott a kormányzati köröktől, amit sokan a Fidesz alapítóihoz fűződő baráti kapcsolatnak tudnak be - Lázár János többször nyíltan barátjának nevezte.

Orbán Viktor már 2016 elején üzent az FHB-nak egyes nem tetsző üzletei miatt, majd nyáron indult teljes lejárató hadjárat a kormánypárti médiában. (Ezzel kapcsolatban Spéder 2018-ban pert nyert a TV2-vel szemben egy hírhedt Tények-riport miatt – a bíróság 4,5 millió forintos sérelemdíjat ítélt meg jó hírnév sérelme, illetve magánélethez és a magántitok védelméhez fűződő jogainak megsértése miatt.) Spéder 2016 augusztus végétől vált meg folyamatosan ingatlan, informatikai és pénzügyi érdekeltségeitől - többek közt az FHB Banktól, lemondott annak vezetéséről, embereit pedig kiszorították a Magyar Posta és takarékszövetkezetek vezetéséből. Papíron ekkorra már csak a sajtója maradt meg, a többek között az Index.hu-t is kiadó CEMP révén, 2018 szeptemberében azonban ezt az érdekeltségét is eladta.

Spéder Zoltán és egykori érdekeltségei ellen többek között hűtlen kezelés és csalás miatt indítottak eljárásokat. Polt Péter legfőbb ügyész nyilatkozatából kiderül, hogy legalább öt szálon tart a nyomozás Spéder érdekeltségei ellen: többek közt az FHB rejtélyes kötvénykibocsátása és a Magyar Posta egyes érdekeltségeinek eladása ügyében is. Polt Péter arról is beszámolt, hogy a fenti ügyeket egyben kezelik, de eljárást folytat a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya is a nem FHB-hez kötődő Spéder érdekeltségeknél. Képviselői kérdésre a Legfőbb Ügyész 2018. júniusában ezt válaszolta a nyomozás állását firtató kérdésre: 

“A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán 01000-1550/2016. bűnügyi számon indult nyomozás folyamatban van, annak a határidejét utolsó ízben a Legfőbb Ügyészség 2018 . augusztus 21 . napjáig hosszabbította meg. A folyamatban lévő nyomozás nyilvánosan működő részvénytársaság által bennfentes információ felhasználásával saját részvény megvásárlására kötött tőzsdei ügylet; a cég által saját részvényre, mások tőkebefektetési szándékának a befolyásolása végett bonyolított tőzsdei adásvételi ügylet; továbbá a nyilvánosan működő részvénytársaság által a leányvállalatán keresztül intézett, más gazdasági társaság üzletrész-, illetve részvénytulajdonának a valós piaci értékénél magasabb vételáron történt megszerzését eredményező két adásvételi szerződés vizsgálatára terjed ki. A nyomozás adatai szerint az utóbb említett adásvételi szerződések kapcsán felvetődő vagyoni hátrány az 500.000.000,- forintot mindkét esetben meghaladja. A nyomozó hatóság 2018. március 28 . napját követően okirati bizonyítékok beszerzése végett bocsátott ki megkeresést. Az ügyben érintett gazdasági társaságok tagjainak és vezető tisztségviselőinek a tanúkénti kihallgatására az eddigiekben nem került sor. Az ügyben a nyomozás határidejének a meghosszabbítását további nyomozási cselekmények, így okiratok beszerzésének a szükségessége indokolta.”

(kép forrása)

 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Legalább egymilliárdos hűtlen kezelés miatt nyomoznak Spéder ügyében

Az MSZP-s képviselő Szakács László érdeklődött Polt Péternél egy parlamenti írásbeli kérdésben, hogy hogyan áll a Spéder Zoltán ex-Fidesz-közeli ex-bank- és médiacsoport-tulajdonossal szembeni nyomozás. Már korábban is konzultáltak erről, a mostani válaszban érdekes új információk vannak.

Kivásárolták a Portfoliót kiadó céget Spédertől

Csütörtök este jelentették be, hogy kivásárolták a portfolio.hu-t, a Penzcentrum.hu-t, és az agrarszektor.hu-t kiadó céget, a Net Média Zrt.-t a Spéder Zoltán tulajdonolta CEMP-ből. Az új tulajdonos a CEMP igazgatósági tagjának, Balogh Gabriellának, és a Net Média eddigi vezérigazgatójának, Bán Zoltánnak a közös cége.

A NER milliárdosai új reformkor helyett csak óriási veszteséget okoztak Magyarországnak

Simicska és Spéder ügye bebizonyította, hogy a cinkosságra épülő gazdaságban végső soron mindenki pórul jár. Szomorú a száműzött oligarcha, csalódott az önmagát elárulva, átverve érző hatalom, de a legnagyobbat Magyarország szívja.

Legalább öt szálon nyomoznak Spéder Zoltán ügyeiben

Spéder Zoltán és egykori érdekeltségei ellen több ügyben is nyomoz a rendőrség. A nyomozások egy része már februárban elkezdődött, de van ami csak június óta megy. Hűtlen kezelés és csalás miatt indították az eljárásokat. A házkutatásoknál lefoglalt dokumentumok között eddig nem találtak Orbán Viktorról készült hangfelvételt.

Spédernek fel kellett állnia az asztaltól

"Fel kell majd állnia a kártyaasztaltól, de az eddigi nyereményét összepakolhatja” - írtuk pont egy hónapja Spéder Zoltánról. Most pénteken mintegy 7,5 milliárd forintért eladta részesedését élete nagy művéből, az FHB-ből, és lemondott a bank vezetéséről is. A magyar pénzügyek egyik legbefolyásosabb embere ezzel távozott az iparágból, ami gazdaggá és befolyásossá tette.

Orbán úgy szerzi meg a Népszabadság kiadóját, hogy mással végezteti el a piszkos munkát

Régóta lehetett hallani, hogy a Népszabadság kiadója, a Mediaworks kormányközeli érdekeltségbe kerülhet. Egy hete vettek több megyei lapot, ami fontos a Fidesznek. A jelek szerint a Fidesz a Mediaworks tulajdonosaival úgy állapodott meg, előbb bezárják Népszabadságot, mielőtt a kiadóvállalat átkerül a Fideszhez. Ennek egészen látványos jele, hogy péntek este az újságírók még a vasárnapi irodaavatóra készültek. Szombat reggel futártól jött levélből értesültek a lapkiadás függesztettéséről. A lapot bezárató osztrák Heinrich Pecina Spéder Zoltán üzlettársa. Pecina személyesen járhatott Orbánnál az ügyben.

Mészáros Lőrinc cégügyi előkóstolója megjelent az FHB és a takarékok informatikai cégében

Új tulajdonosa van az FHB-csoportot és a takarékokat kiszolgáló informatikai cégnek. A Spéder Zoltán bizalmasának tulajdonában álló vállalkozás hatalmas üzleti lehetőségekhez jutott, és az ország egyik legnagyobb informatikai cégévé vált, amikor ők építhették ki a takarékok egységes informatikai rendszerét. Egyre több ponton próbálják megtörni Spéder befolyását a takarékintegrációban, és egy ilyen pont lehet most ez a tulajdonosváltás is. Az új tulajdonosi hálóban pedig Mészáros Lőrinc embere, Csík Zoltán tűnik fel.

Nem nyomoznak Spéder postai befolyása miatt

Óriási médiakampánnyal, házkutatásokkal, adóhatósági vizsgálatokkal ment neki a kormány tavasszal Spéder Zoltánnak, az FHB és az Index.hu tulajdonosának. Ez azért volt meglepő, mert előtte kifejezetten jónak tűnt a kapcsolata a kormánnyal: 2013-tól Spéder Zoltán egyre befolyásosabb lett az eredetileg állami területnek számító postában, az államosított takarékszövetkezetekben, és az ezekhez kapcsolni kívánt állami közműszolgáltatóban. Ám idén a bankár valamiért kegyvesztett lett, és a kormány kísérletet tett kiszorítására e területekről. Közben közvetlen politikai segítőitől is elvették a postát, a takarékokat és a közműveket: a Lázár János vezette Miniszterelnökségtől mindhárom nagy intézményt elvették, Németh Lászlóné államtitkár pedig nyugdíjba vonult.

Kormányközelbe kerülhet a Népszabadság kiadója is

Az elmúlt hetekben több cikk foglalkozott az egyik legnagyobb magyar kiadóvállalat, a Mediaworks eladásával. Ennek a cégnek a tulajdonában van a Népszabadság, a Nemzeti Sport, a Világgazdaság, és több tematikus hetilap, nemrég pedig a hatóságok már engedélyzték a Pannon Lapok Társaságának felvásárlását is, amivel még több megyei újság is a portfólió része lehet.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>