language

Személyek:

Aczél Zoltán highlight_off
Szíjj László highlight_off

Szíjj László

Szíjj László (Tiszakécske, 1958 ) magyar nagyvállalkozó, üzletember. 207 milliárd Ft-ra becsült vagyonával Magyarország 4. leggazdagabb személye.

1990-1992 között Tiszakécske polgármestere, amely posztról lemondott. 1990-ben Varga Károly gyerekkori barátjával megalapították a Vakond Út és Építőipari Kft.-t, majd e cégen keresztül, 1996-ban a Duna Aszfalt Mélyépítő Kft.-t (2020 óta Zrt.-t). A cég köré 2010-ben kiépült a napjainkban Duna Csoport néven ismert vállalatcsoport, melynek tevékenységi köre az út- és autópálya-építés.

Szíjj vagyona 2010-től kezdve indult növekedésnek, amihez hozzájárult, hogy útépítő cégei számtalan közbeszerzést nyertek, a 2018-2020 közötti időszakban így 914 milliárd Ft-hoz jutott. Szíjj tulajdonába tartozik a Közgép Zrt. 30 százaléka, amelyet Simicska Lajostól vett meg. Az MKB egyharmadát 2019 januárjában Szemerey Tamástól, Matolcsy György unokatestvérétől vásárolta meg, ezáltal jelentős vagyonhoz jutott, amikor az MKB a tőzsdére ment. Ezt követően részesedését a volt Origo-tulajdonos Száraz István személyéhez köthető cégek és tőkealap vette át.

A NER-kötődését az elnyert tenderek mellett az is bizonyítja, hogy cége, a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. számos közbeszerzést nyert közösen Mészáros Lőrinc cégeivel, illetve Bulgáriában közös vasútépítő céget hoztak létre. Bár Mészáros és Szíjj között szoros kapcsolat van, de Szíjj offshore-tulajdonú yachtján már számos vezető politikus is megfordult, köztük Szijjártó Péter családja társaságában itt nyaralt 2020 augusztusában. Szíjj kedveli a luxusjachtokat, 2023 augusztusában egy másik hajóját 33 millió euróért árulja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Megtalálták a közbeszerzést sosem veszítő céget, és az is kiderült, hogy melyik városban tarolt

Három társaság együtt több mint 1400 szerződést zsákolt be, verseny nélkül.

Megtaláltuk a „tenderkirály” cégeket és a várost, ahol több száz megbízást nyertek

Amióta a budapesti Korrupciókutató Központ nyilvánosságra hozott pár érdekességet a magyarországi közbeszerzésekről, mindenki azt találgatja, melyik lehet az a fideszes város, ahol 3 cég szinte minden közbeszerzést megnyert, amin indult, ráadásul verseny nélkül. Az Átlátszó egy közbeszerzési szakértő segítségével kiderítette, hogy a meg nem nevezett település Győr, a három vállalkozás pedig a STRABAG Általános Építő Kft., a KIFÜ-KAR Zrt. és a VILL-KORR HUNGÁRIA Villamosipari Kft. volt. Mindhárom cég tulajdonosai erős politikai hátszéllel rendelkeznek.

NER-betonba öntve: Kiszolgáltatottak az ellenzéki városvezetők

Kevés olyan cég van a piacon, amely ne lenne bekötve a Fideszhez és el mer indulni közbeszerzési pályázaton.

Itt a Mészáros-korszak öt évének mérlege: ma négy Simicskát tart el az ország

Noha idén a világjárvány miatt szeptemberre halasztották a május végi mérlegleadási határidőt, azért a közpénzfelhasználásra optimalizált nagy építőipari cégek zöme már vallott a tavalyi eredményeiről. Ezzel az is dokumentálhatóvá vált, hogy mire jutottak a Simicska Lajos kiesése utáni első öt évben az őt pótolni hivatott „nemzeti nagytőkések”, azaz Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, illetve azok a mogulok, akiket Tiborcz Istvánhoz szokás kapcsolni. Dokumentáltuk is.

Szálak a semmibe

Sem az előző, sem a jelenlegi politikai garnitúrának és gazdasági holdudvaraiknak nem fűződik érdekük a 4-es metróberuházás szabálytalanságainak feltárásához. Régi szereplők tűnnek föl új mezben, új politikai kötődések szülnek új mentességeket.

Magyarázat a Mészáros-csodára: ilyen haszonkulccsal dolgozik a „nemzeti nagytőke”

A május végi mérlegleadási határidő után visszatérően végigböngésszük a „nemzeti nagytőkét” megjelenítő cégek éves beszámolóit. Már Heti Válasz-korunkban is ezt tettük, a hagyomány pedig kötelez. Annál inkább, mert nem érzések, benyomások, hanem egzakt pénzügyi adatok alapján szeretünk válaszolni olyasfajta kérdésekre, hogy van-e rendszerszintű korrupció a jelen Magyarországán.

Az uniós támogatások fele a NER-cégekhez és két osztrák építőipari vállalathoz vándorol

Az uniós támogatásokból finanszírozott állami megrendelések közel fele megrendelés formájában visszakerül a befizető országokhoz. A szűken kormányközelinek számító cégek 394 milliárdhoz jutottak egyetlen évben.

Fidesz-közelben landoltak a 4-es metró korrupciós ügyének főszereplői

Az Orbán-kormány Magyarország legnagyobb korrupciós botrányának nevezte tavaly a 4-es metró ügyét, azóta viszont mélyen hallgat róla. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és munkatársa tényfeltáró munkájának konklúziója szerint nem ok nélkül: a visszaélések egykori főszereplői nyakig ülnek a NER legpiszkosabb üzleteiben.
Találatok: [9]  Oldalak:   1