language

Kulcsszavak:

adatigénylés highlight_off
versenykorlátozás - kartell highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Milliárdos tendert „engedett el” a Porsche Lízing Kft., így Mészárosék cége nyert

Nehezen megmagyarázhatónak tűnik, hogy a Porsche Lízing Kft. miért szállt ki önként egy versenyből, amin ők pályáztak a legolcsóbb árral. Nettó 1,29 milliárdos ajánlatukkal ugyanis behúzhatták volna a közútkezelő flotta-tenderét, ha beadják a kért hiánypótlást. A maximum pár órás papírmunkát azonban a Porsche valamiért nem végezte el, így az ajánlatát érvénytelennek nyilvánították. Ezzel pedig a második helyen álló Mészáros M1 Kft. ölébe hullott a győzelem. Mindez csak azokból a dokumentumokból derült ki, amiket közérdekű adatigényléssel szereztünk meg a Magyar Közút Zrt.-től.

Titkos kormányhatározat tette kötelezővé a Palkovics-közeli cég iratkezelő szoftverét az állami szférában

Egy úgynevezett kétezres, vagyis nem nyilvános (titkos) kormányhatározattal tette kötelezővé a kormány több száz állami szervnél az EKEIDR iratkezelő rendszer használatát, amit Palkovics László ex-miniszter volt üzlettársának a cége, az SDA DMS Zrt. fejlesztett ki. A licencet ingyen kapják meg az érintett intézmények, csakhogy a rendszer bevezetésével és fenntartásával járó minden egyéb költséget saját forrásból kell fedezniük. Ez több tíz, de akár százmillió forintot meghaladó összeg is lehet intézményenként. Kétrészes cikkünkben bemutatjuk, hogyan lavírozta magát az állam egy előnytelen, főként csak a fejlesztő cégnek hasznot hozó helyzetbe.

82 milliárdba kerülhet az ingyenes szoftver bevezetése az állami intézményekben

Egy úgynevezett kétezres, vagyis nem nyilvános kormányhatározattal tette kötelezővé a kormány a Poszeidon EKEIDR iratkezelő rendszer használatát több száz állami szervezetnél. A szoftvert Palkovics László ex-miniszter barátjának a cége, az SDA DMS fejlesztette. Az iratkezelő licencét ingyen kapják meg az érintett intézmények, de a rendszer bevezetésével és fenntartásával járó minden egyéb költséget saját forrásból kell fedezniük. Ez pedig hatalmas pluszkiadást jelent többek között az adósságokkal küzdő kórházaknak is. A program működéséhez szükséges „ellátási csomagot” ugyanis egy 82 milliárd forintos keretmegállapodás keretében öt cégtől lehet beszerezni közbeszerzési eljárás lefolytatásával. Vagyis: akár 82 milliárdba is kerülhet az iratkezelő rendszer bevezetése az állami szférában. Cikkünk második részében bemutatjuk, miért tűnik színlelt eljárásnak a gigatender, és ki profitálhat mindebből.

Mészárosék autós cége 1,4 milliárdos ajánlattal nyerte a Magyar Közút aránytalan pontozású tenderét

Személygépjármű flotta beszerzésére írt ki közbeszerzési eljárást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly szeptemberben. A tendernek most lett eredménye: a nyertes nem más, mint a Mészáros M1 Kft., amely öt év alatt megtízszerezte a bevételét. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó társaság gyakran extra rövid határidők felajánlásával előzi meg az olyan nagy versenytársakat, mint a Porsche vagy a Mercarius. Ezúttal is érdekes körülmények között, aránytalan pontozási rendszer mellett győzött.

Kipereltük, mennyiért államosították az ingyen tankönyveket gyártó Alföldi Nyomdát

A tankönyvpiac államosításának egyik utolsó lépése volt az Alföldi Nyomda Zrt. 2020-as felvásárlása, amivel a kormány bebiztosította a kampánycélra is használt ingyenes tankönyveket. A nyomdáért kifizetett összeget azonban nem hozták nyilvánosságra, ezért adatigénylésben igyekeztünk kideríteni. Hosszú pereskedés után végül az állami tulajdonú Könyvtárellátó (KELLO) elküldte lapunknak az adásvételről szóló megállapodást, mely szerint 4,5 milliárd forint volt az Alföldi Nyomda vételára. Időközben a kormány módosította a tankönyvellátásról szóló törvényt, így az állami kézbe került nyomdából ma már közbeszerzés nélkül rendeli a KELLO a tankönyveket.

Se a Hegyvidéki Önkormányzatnál, se a tankerületnél nincsenek az Öveges-program szerződései

Az Átlátszó feketével teljesen kitakart oldalakat kapott, amikor az OLAF-tól az iskolák fejlesztését célzó Öveges-program jelentését kikérte. Kovács Gergőnek, a Kutyapárt társelnökének most még ennyit sem adtak, amikor megpróbálta elkérni a Hegyvidéki Önkormányzattól a milliárdos pénzlenyúlásokról híres, országos Öveges-program kerületi szerződéseit. A kerület vezetése az önkormányzati képviselőként dolgozó Kovácsot az illetékes tankerülethez irányította, ahonnan azt írták, nincsenek náluk a kért dokumentumok.

Nyilvánosságra került a Tiborcz-féle Elios pályázatait vizsgáló OLAF-jelentés

Az Átlátszó adatigénylésére adott válasz is hozzájárult az érdi jegyző távozásához

Újabb belső vizsgálat indult az érdi polgármesteri hivatalban annak kiderítésére, hogy az előző, fideszes városvezetés által kiírt óvodaépítési közbeszerzések idején kartelleztek-e a meghívott cégek. Erre azzal együtt került sor, hogy Konkoly Zita jegyző közös megegyezéssel távozott a hivatal éléről.

Közelebb jutottunk ahhoz, hogy megismerjük a turisztikai támogatások kiosztásának rendszerét

Első fokon a Transparency International (TI) Magyarországnak adott igazat a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyben a turisztikai támogatások kiosztása mögött meghúzódó döntések és pályázatok nyilvánosságáért indítottak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alá tartozó Kisfaludy2030 Zrt-vel szemben, írja a szervezet a honlapján.

Ajánlatkérésekkel bebetonozott cégek hálózata osztozott a milliárdos közbeszerzéseken Érden

Az ország több térségében feltárt céghálózatokéhoz hasonló közbeszerzési séma nyomaira bukkant kutatásai során az Átlátszó Érden. Óvodákkal összefüggő építési közbeszerzésekre rendszeresen ugyanazokat a cégeket hívták meg. A csoport legnagyobb nyertese a 2019 előtti fideszes városvezetés óvodaügyekért felelős alpolgármesteréhez rokonsági kapcsolat révén köthető cég.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>