language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off

Intézmények:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

A nagy húsos áfacsalás, CBA-s és közétkeztetési mellékszállal

Húsnagykereskedő cégek csalhattak el több milliárd forintnyi áfát a gyanú szerint, a cégháló egyik vállalkozása a CBA-ba szállít, a másik pedig hűtőházakba, ahonnan pedig éttermekbe, közétkeztetésbe kerül az áru.

Semmit nem vett észre a nagy áfacsalási per fővádlottja

A vádirat szerint a megvádolt cégek papíron országok között utaztattak élelmiszereket, amelyek után nem fizették be az áfát, vagy jogosulatlanul visszaigényelték, ezzel több milliárd forinttal károsították meg az államot. Az elsőrendű vádlott azt mondta, ő semmit nem vett észre.

Festett virágokkal szúrták ki a győri áfacsalást

Megkezdődött a többmilliárdos győri áfacsalás pere, amelynek olyan sok vádlottja van, hogy a bírónak is nehezére esik megjegyezni a nevüket. A CBA-hoz köthető első és másodrendű vádlott szerint nem tudtak arról, hogy éveken keresztül pörgették az árut a telephelyükön, pedig a vádirat szerint még a targoncások is jelezték, hogy ugyanaz a szállítmány tér vissza, aminek Szlovákiába kellett volna mennie.

Lecsapott a NAV a Sovereign cukorra

Néhány héttel cikkünk megjelenése után a NAV lecsapott a cukros áfacsaló társaságra. Mint kiderült, az osztrák és szlovák hatóságokkal összefogva már régóta rajta voltak az ügyön, most jutottak odáig, hogy autókat, lakásokat, pénzt is lefoglaljanak.

Újra megszólalt a volt adórevizor - A Tescónak is válaszolt (interjú)

Szombaton (december 28-án) az adóhivatal elé szervezett tüntetést a Hallgatói Hálózat (HaHa), amelyet egy sor civil szervezet is támogat. A délutáni megmozduláson felszólalt Horváth András is, az áfacsalási botrányt kirobbantó adórevizor.

CBA: Többször is bekérték már a számláinkat

Baldauf László CBA-elnök szerint az üzletlánc partnercége nem érintett az abdai áfacsalásban, azt viszont elismerte, hogy a cég két tulajdonosa is gyanúsított az ügyben. Baldauf szerint a CBA sok importőrrel áll kapcsolatban, akikről nem tudhatják, melyik tisztességes, és melyik nem.

Egyetlen csalás, amiben ott van az egész adóbotrány

Eltűnt milliárdok, papíron utaztatott áruk, nagy lábon élő vállalkozók. Az Origo új részleteket ásott elő abból a hatalmas áfacsalási ügyből, amelynek főszereplői az egyik nagy magyar áruházlánchoz, a CBA-hoz kötődnek.

A CBA feljelentést tesz az Együtt-PM állításai miatt

Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke sajtótájékoztatóján arról beszélt: a CBA „kőkemény Fidesz-támogató”, és erős a gyanú, hogy „a NAV-ügy a cégről szól”. A CBA rágalmazás miatt feljelentést tesz a szövetséggel szemben.

NAV-botrány - Horváth András ügyét átvette a Nemzeti Nyomozó Iroda, szerdán kihallgatják

A hatóságok még nem hajlandók nyomozni, de az adócsalási ügyet kirobbantó Horváth Andrást szerdán végre kihallgatják, sőt, kedden délután arról értesítették SMS-ben: ne a BRFK-ra, hanem a Nemzeti Nyomozó Irodához menjen.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>