language

Intézmények:

Jászberény Város Önkormányzata highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Feljelentették Jászberény korábbi, fideszes polgármesterét

Hivatali visszaélés miatt feljelentést tett a jászberényi városvezetés a korábbi fideszes polgármester és jegyzője ellen.

Bűnösnek mondta ki a bíróság a volt jászberényi fideszes polgármestert

Szabó Tamást az úgynevezett Volán-ügyben marasztalták el. A várost jelenleg vezető Budai Lóránt ismertette a részleteket sajtótájékoztatón.

Rátenné a kezét a közbeszerzési döntésekre a Fidesz Jászberényben

Két különös javaslatot tett két fideszes városatya Jászberényben egy minapi bizottsági ülésen. Az egyik szerint emelni kellene a képviselők javadalmazását január 1-től visszamenőleg. Ennek érdekessége, hogy pont a Fidesz nem szavazta meg első körben az MSZP-s alpolgármester és a jobbikos polgármester törvényileg előírt fizetésemelését. A másik szerint pedig a beszerzésekről lényegében egyszemélyben a Fidesz frakcióvezetője dönthetne a város vezetése helyett.

Egy meg nem valósult nagyberuházás: bíróságon a jászberényi Malom-ügy

A napokban elkezdődött a Szolnoki Törvényszéken az úgynevezett jászberényi Malom-ügy pere. A tét óriási. Nem csak közel 1 milliárd forintról szól, hanem arról is, hogy ki kit győz le. Győz-e a jobbikos polgármester, aki felmondta a projekt kivitelezési szerződését, vagy győz a városban ellenzékben lévő Fidesz.

Az elsötétített ország – Az Elios-ügy és az önkormányzatok felelőssége

Alig volt olyan ellenzéki önkormányzati képviselő, aki időben tudhatta, hogy a városa Tiborcz Istvánékkal akar közvilágítást fejleszteni. A képviselő-testületek többsége nem szavazhatott arról, hogy kivel szerződjön a település, ők csak az eredményhirdetés után szembesültek az Elios győzelmével. Vagy még akkor sem.

Tiborcz-ügy: az Elios adta a legdrágább ajánlatot, mégis simán nyert

Egyharmaddal olcsóbban tudta volna megoldani Jászberény közvilágításának felújítását az SAG Hungária Kft., mint az Elios. Az önkormányzat mégis Tiborcz István egykori cégének adta a feladatot. Mintha csak eleve neki szánták volna. A vesztes nem nagyon hadakozott, később alvállalkozóként tűnt fel az Elios mellett. A Tungsram-Schréder pedig 90 millió forinttal drágábban szállította volna ugyanazokat a lámpákat a konkurenciának, mint az Eliosnak.

Díszpolgárok előnyben! - Olcsón kiárusított városi ingatlanok Jászberényben

Eladja legértékesebb ingatlanjait a jászberényi önkormányzat. Több vevő is Fidesz-közelinek mondott nagyvállalkozó.

Vajon ki nyerte a jászberényi polgármester által kiírt lakáspályázatot?

A 85 négyzetméteres, két és fél szobás önkormányzati lakást a város azért tartotta fent, hogy a „motivációs csomag részévé téve" könnyebben tudjon nélkülözhetetlen szakembereket, például orvosokat a városba csábítani.

Kívül tágasabb - A Tiborcz-cég néhol már a Fidesznek is kínos?

Van, ahol már a Fidesznek is ciki az Elios, Orbán Viktor vejének a cége, és akad, ahol Tiborcz Istvánék nem bírták elviselni a vereséget. Itthon leheletnyit megtorpanni látszik a nagy LED-biznisz, ám a vej próbálkozhat Brazíliában is.
Találatok: [10]  Oldalak:   1