language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off

Akták:

Kamupártok kampányfinanszírozása highlight_off

Kamupártok kampányfinanszírozása

Kamupártok kampányfinanszírozása

2013. június 10-én fogadta el az Országgyűlés azt az új, a 2014-es országos választásokra szabott kampányfinanszírozási szabályozást, amellyel kapcsolatban az ellenzék és a civilek kezdettől fogva korrupciós veszélyre figyelmeztettek. A gyanú már az azévi választások kapcsán beigazolódott: soha nem látott mennyiségű, újonnan alapított, valós társadalmi támogatottság nélküli kamupárt indult. Ezek a szabályozás visszásságait (kampányköltések átláthatatlansága és ellenőrizhetetlensége, pártközeli “civilek” tevékenysége, többes jelölés lehetősége) kihasználva, kockázat nélkül jutottak milliárdokhoz anélkül, hogy érdemi politikai tevékenységet folytattak volna, majd jellemzően a választások után eltűntek a közéletből. A 2014-es választások során a kamupártként emlegetett formációk több, mint 4 milliárd forint közpénzzel gazdagodtak

A 2018-as országgyűlési választásokon is már 27 egyéni jelölt elindításával és 13 ezer 500 aláírás összegyűjtésével országos listát lehetett állítani. 2017 novemberében a Parlament 2/3-os törvénymódosítással döntött arról, hogy azoknak a pártoknak, amely 1 százalékot sem érnek el az országgyűlési választáson, vissza kell fizetnie a kampányra kapott állami támogatást a vezetőtestület vagyonából. Ez azonban nem fékezte meg a kamupártok indulását – a 2018-as választásokon az induló 414 pártból minden eddiginél több, 23 párt állított listát, melyek jelentős része kamupárt volt. Az 1 százalékos küszöb alatti pártok állami támogatásának visszafizetése még a 2022-es választásokig sem teljesült

A választások után az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint rengeteg csalás történhetett, országszerte összesen 111 büntetőeljárás indult. Az eljárások többsége vádemelés nélkül zárult le. Ezalól kivétel a Seres Mária Szövetségesei (SMS) elnevezésű párt: 2020-ban, 5 év nyomozás után emelt vádat az ügyészség a pártot vezető Seres Mária és férje, Stekler Ottó ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt – a vádirat szerint a 2014-es választások során mintegy 117 millió forintos állami támogatást csalt el a párt. A Partizán kamupártokról készített oknyomozó dokumentumfilmje szerint Seres és férje állhatnak több más kamupárt ajánlóív-hamisításai mögött is, mind a 2014-es, mind pedig a 2018-as, majd a 2022-es választások esetében. A rossz szabályozást kihasználó politikai ügyeskedők tevékenysége a valódi politikai erők versengését is torzította. Valószínűsíthető, hogy a kormány azért is változtatta meg az ajánlási rendszert, hogy az esetleges sok indulóval a kevésbé egységes ellenzéki szavazótábort bontsa meg. 

A 2022-es országgyűlési választásokra a kormány 71 jelöltre emelte a listaállításhoz szükséges szintet, így a korábbi választásokhoz képest kevesebb kamupárt vállalkozott az indulásra. A kamupárt probléma egyik gyökere, a többes jelölés lehetősége ugyanakkor változatlanul fennállt, emiatt az ajánlóívekkel való visszaélések ismét gyakoriak voltak – a Gődény György vezette Normális Élet Pártja ívein például elhunyt személyek adatai és aláírásai szerepeltek.  A 2022-es választások után 73 kamupárt ellen indult peres eljárás.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek két férfit, akik ajánlóíveket hamisítottak a 2018-as választáson

A választás rendje elleni bűntette, költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádiratot nyújtott be hat elkövetővel szemben. Közülük két férfi a négy nő segítségével, hamis ajánlóívekkel került fel két különböző párt országgyűlési képviselőjelölt listájára, és jogosulatlanul vette igénybe az egymillió forint összegű állami támogatást, olvasható az Ügyészség közleményében.

Az állam szerint rendben van, hogy több tonnányi nyers húsról adott be számlát a kamupárt

Az egyik kamupárt kétmillió forintért vásárolt médiaszolgáltatást egy szociális szövetkezettől, míg egy másik egyetlen számlán utalta át a közel 50 millió forintos kampánytámogatás teljes összegét egy műanyag termékeket gyártó cégnek.

A Fidesz 2022-ben is pályára engedi a kamupártokat

A kormány november 10-én éjjel 23:59-kor nyújtott be módosítót a választási törvényekhez. Ebben az volt a legfontosabb változás, hogy a jövőben az a párt állíthat országos listát, amely legalább 9 megyében 50 egyéni jelöltet képes állítani a 106-ból; vagyis 50-szer 500 érvényes aláírást össze tud gyűjteni. A kormány szerint erre azért van szükség, hogy kiszűrjék a valós társadalmi támogatottság nélküli kamupártokat, míg az ellenzék azt mondta, ellehetetlenítik a koordinált jelöltállítást.

Gődény pártja: költségvetési csalás miatt is nyomoznak

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanújával is folyik jelenleg büntetőeljárás a Közös Nevező pártot érintően. A 2018-as országgyűlési választások után a pártnak közel 153 millió forint kampánytámogatást kellett volna visszafizetnie az államkincstárnak. Gyanúsított egyelőre nincs.

Öt év nyomzás kellett a kamupártos Seres Máriáék elleni vádemeléshez

Milliárdos kárt okozhattak a bizniszpártok az államnak, mégis több parlamenti választás telt el úgy, hogy többségük büntetlenül szerezhette meg a költségvetési támogatásokat. Most az egyik leghíresebb kamupártos ellen jutott el vádemelésig a vizsgálat, ám a jogvédők szerint eső után köpönyeg a mostani vizsgálat, különösen, hogy az állam eddig sem tudta visszaszerezni a kamupártoknak adott pénzeket.

Százmilliós kampánypénzcsalás miatt emeltek vádat kamupártok vezetői ellen Nyíregyházán

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy házaspár ellen, mert a férj és a feleség a 2014-es országgyűlési választások alkalmával 117 millió forintot elcsalt az általa létrehozott párt állami támogatásából. Az MTI információi szerint a Seres Mária Szövetségesei elnevezésű pártról van szó.

Kamupártok vezetői ellen emeltek vádat, Seres Mária lehet az érintett

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azzal vádol egy házaspárt, hogy a 2014. évi országgyűlési választások alkalmával a kampánycélra kapott állami támogatásból 117 millió forintot eltulajdonítottak, azt nagyrészt magáncéljaikra használták fel – közölték hétfőn.

Megnéztük, hány embert ítéltek el a kamupártok ügyeiben, és megdöbbentünk

Tizennégy hónappal a tavalyi, ajánláshamisítási botrányoktól hangos országgyűlési választás után az összesen 256 rendőrségen landolt esetnek csak kevesebb mint felében indult nyomozás, de ezekből is csak kettő jutott el a vádemelésig. A rengeteg idő és energia ráfordítása után nagyjából ejnye-bejnyével végződő eljárásokban ráadásul nem is maguk az aláíráshamisítók kerülnek bíróság elé – még kevésbé azok a kamupárt-szervezők, akik a választás végén eltűntek a felvett százmilliókkal.

Így számolnak el a kamupártok a kampánypénzzel

Ha nem több milliárd forintnyi közpénz eltüntetéséről lenne szó, igazából nevetnénk a reakciókon, ahogy a kamupártok vezetői fogadták a kampánytámogatásaik elszámolását firtató kérdéseinket. Nézze végig a magyarázkodásaikat a lerázós sablonszövegtől a teljes önellentmondásig!

Politikai közpénzszivattyú: 6 milliárd 371 millió forintnyi kampányfinanszírozást szórhat el az állam idén

Nemcsak az ellenzéki szavazótáborban való zavarkeltés, hanem a bűncselekmények sorának gyanúját keltve behajthatatlanul eltűnő kampánypénzek is mozgatják a többes ajánlás rendszerével létrehozott kamupárt-generátort, amelynek fenntartásában egyedül a Fidesz-KDNP érdekelt. Egy bizniszpárt kisegítésével már le is bukott a kormányoldal, ám 2018-ban akár 6 milliárd 371 millió forintra is rúghat a választási színjáték számlája.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>