language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [346]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Kifizethetik a Czeglédy-Gyurcsány botrány eltapsolt pénzeit

Az Országgyűlés keddi döntésével felkérte a kormányt arra, hogy kártalanítsa azt a mintegy ezer diákot és nyugdíjast, akik a Czeglédy-Gyurcsány botrány miatt nem juthattak hozzá a pénzükhöz. A baloldal szombathelyi képviselője, akit még júniusban helyeztek előzetes letartóztatásba egy rendkívül szövevényes hálózatot működtett. A gyanú szerint a cégei több mitn hárommilliárd forintot nem fizettek ki a költségvetésnek. A Czeglédy-botrányban feltűnik Gyurcsány Feerenc és Dobrev Klára, de az MSZP Nemzeti Választási Bizottsághoz delegált tagja ellen is nyomozhatnak.

Czeglédy-Gyurcsány-botrány: Az MNB is vizsgálódhat

Budai Gyula azt kérte a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletétől, vizsgálja meg, hogy a Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekeltségébe tartozó Altus Portfólió Kft. folytatott-e tiltott hitelezési tevékenységet. Hollik István pedig arról beszélt, azok a diákok, akik nem kapták meg a jogosan nekik járó munkabérüket Czeglédy Csaba cégétől, tulajdonképpen az MSZP-nek, a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek a károsultjai.

A csalás elleni EU-hivatalhoz fordulnak a Czeglédynek adott Gyurcsány-pénz miatt

Az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, mert kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az uniós megbízást is elnyerő Altus 80 millió forintot adott Czeglédy Csabának, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Felnőtt dolgozóknak sem fizetett Czeglédy Csaba cége

Felnőtt károsultjai is vannak a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-nek – jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője csütörtökön a Szegedi Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő előzetesben van. Korábban több ügyben is az ellenzéki pártvezetőket képviselte.

Megint becsapta a kisemmizett diákokat Botka és Gyurcsány ügyvédje

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) ingyenes jogsegély keretében vállalta az előzetes letartóztatásban lévő, milliárdos költségvetési csalással vádolt szocialista politikus, Czeglédy Csaba cége által megkárosított diákok pénzügyi követeléseinek behajtását. Czeglédy ígéretet tett arra, hogy kifizeti az elmaradt fizetéseket, de ez a mai napig nem történt meg. Időközben vagyonnyilatkozati eljárás is indult Gyurcsány és Botka ügyvédjével szemben.

Újabb piszkos dolgok derültek ki Gyurcsány és Botka ügyvédjéről

Úgy kívánt jogellenesen piaci előnyt szerezni a Czeglédy Csaba által vezetett Human Operator Zrt., hogy az iskolaszövetkezeti diák tagok nevén valójában azok szüleit foglalkoztatta. Így a szinte teljes köztehermentesség miatt a teljes közteherrel számítandó munkaerő-kölcsönzési díjnál sokkal alacsonyabb áron tudott felnőtteket kölcsönözni a megbízóknak. A szombathelyi baloldal előzetesben ülő vezetője azt is bebiztosította, hogy egy lebukás esetén ne őt, hanem a szövetkezeti vezetőket vegyék elő a hatóságok.

Őrizetbe vették egy fiktív számlákkal üzletelő szervezet újabb szervezőjét

Őrizetbe vették a tavaly októberben leleplezett, Kecskemétről irányított, fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezet egy újabb szervezőjét a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Találatok: [346]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>