language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [346]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Az áfabotrány felénél sem tartunk még – interjú Horváth Andrással

Elindult a választáson, de a 2 százalékot sem érte el Horváth András, az áfabotrány kirobbantója. Most elő kell teremtenie 1 millió forintot, hogy visszafizesse a kampányra elköltött állami támogatást. Öt hónapja munkanélküli, a segélye most járt le, és lehet, hogy közmunkára kényszerül. Azt mondja, érdemes volt belefognia az áfabotrány kipattintásába, mert már nem lehet agyonhallgatni az ügyet.

Semmit nem vett észre a nagy áfacsalási per fővádlottja

A vádirat szerint a megvádolt cégek papíron országok között utaztattak élelmiszereket, amelyek után nem fizették be az áfát, vagy jogosulatlanul visszaigényelték, ezzel több milliárd forinttal károsították meg az államot. Az elsőrendű vádlott azt mondta, ő semmit nem vett észre.

Festett virágokkal szúrták ki a győri áfacsalást

Megkezdődött a többmilliárdos győri áfacsalás pere, amelynek olyan sok vádlottja van, hogy a bírónak is nehezére esik megjegyezni a nevüket. A CBA-hoz köthető első és másodrendű vádlott szerint nem tudtak arról, hogy éveken keresztül pörgették az árut a telephelyükön, pedig a vádirat szerint még a targoncások is jelezték, hogy ugyanaz a szállítmány tér vissza, aminek Szlovákiába kellett volna mennie.

Csalódtak a NAV-nak súgó kereskedők

A gabonakereskedők listázták az áfacsalónak tűnő cégeket, és erről az adóhivatalt is értesítették. Hasonlóképpen jártak el más, az élelmiszeriparban érdekelt cégek is, a bejelentők azonban úgy érzik, az akciónak nem sok haszna volt. A NAV szerint viszont nem is tudhatnak arról, hogy az átadott információikat mire használták fel, és hány gyanús cég ellen indult nyomozás.

Cáfolja az adóhatóságot a kitálaló volt főosztályvezető

Félrevezeti a közvéleményt, és valótlanságokat állít az adóhatóság Vancsura István szerint. Ő az a volt adóhivatali főosztályvezető, aki a múlt héten Horváth Andrást követve névvel vállalta fel és mesélt az adóhatóságnál átélt, az adócsalók ellen létrehozott egység szétverését érintő, belülről megélt tapasztalatairól. Szerinte jóval eredményesebbek voltak, mint ahogyan a NAV állítja, a hálózatos adócsalók ellen létrehozott egység legyengítése, megszüntetése körüli visszaéléseket pedig senki nem vizsgálta ki.

Nincs kizárva, hogy más is kipakol

Be kellett várnia, hogy más is tanúvallomást tegyen, ne csak ő – ezért várt eddig Vancsura István, az áfabotrányban kitálaló újabb volt NAV-vezető. Tudja, hogy volt kollégái félnek, de van, aki ha kapna egy-két évnyi fizetést, vállalná azt, amit ő és Horváth András. Szerinte többször lehetett, hogy az adóhatóság elnökét is megvezették felsővezetők. Megdöbbent, hogy az adóhivatalnál döntésekre ráhatással bíró emberek mennyire nincsenek tisztában a tényekkel, és fültanúja volt egy beszélgetésnek, amely saját csapatának a szétverésére irányult. Interjú.

Csokival szedte meg magát a nagyüzemi áfacsaló

15 céget alapított egy bűnszervezet vezetője, csak azért, hogy papíron utaztassa a csokoládét, vigye ki külföldre és hozza be, többszörösen visszaigényeljék az áfát. Hatalmas vagyont halmozhatott fel, volt több mint másfél milliárd forintja a bankszámláján, amit el akart tüntetni, az adónyomozók ezenfelül milliárd forintos nagyságrendben foglaltak le ingatlanokat, autókat.

Nyilvános az áfabotrány miatti NAV-átvilágítás jelentése

A NAV-nak ki kell adnia azt a jelentést, amelyben leírják a Horváth András-botrány kapcsán egy hétvége alatt lefolytatott vizsgálat eredményét, döntött a bíróság, nem jogerősen.

Horváth András egy jegyzetfüzetet kapott vissza

Az áfabotrányt kirobbantó Horváth Andrásnak nemrég egyetlen jegyzetfüzetet adott vissza a rendőrség. A többi, a házkutatáskor elvitt iratokat, számítógépes merevlemezeket egyelőre nem kapta vissza. Horváth hivatalosan még nem gyanúsított, pedig három hónapja folyik ellene eljárás. Így nem is tudja, mi ellen kellene védekeznie.
Találatok: [346]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>