language

Intézmények:

T.O.M. Controll 2001 Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A bíróság árnyékában is milliárdos fővárosi tendert húzott be a T.O.M Controll

A vagyonvédelemmel és takarítással foglalkozó nagyvállalat tarthatja tisztán a fővárosi önkormányzat piacait. A társaság eközben egy olyan bűnügyben érintett, amiben már a Fővárosi Főügyészség is vádat emelt.

Milliárdos megbízást nyert a zűrös múltú takarítócég

A T.O.M. Controll 2001 zRt. vitte el a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága négy évre szóló megbízását, egy tucat létesítmény, köztük vásárcsarnokok, piacok, üzletközpont, parkoló és irodák takarítását. Az összesen majdnem 77 ezer négyzetméternyi terület takarítását nettó 931,2 millió forintért vállalta el a cég, 19,2 millióval drágábban, mint a kiíró remélte. Ezzel az ajánlattal 4 vetélytársukat, köztük a Jánosik és Társai Kft.-t is kiütötték a versenyből.

A takarítómogul és egy zűrös múltú cég brillírozott a vérellátó tenderén

Az Országos Vérellátó Szolgálat számos részből álló takarítási közbeszerzésén 4 pályázó indult, közülük a takarítómogulnak számító Jánosik és Társai Kft., és a korábban zűrös ügybe keveredett, szintén nem kispályás T.O.M. Controll 2001. Zrt. nyerte az összesen csaknem 350 millió forintos munkákat.

Másfél milliárd forinttal többet fizet az FKF az őrzés-védelemre szerződtetett biztonsági cégeknek

Mintegy másfél milliárd forinttal többet számlázhat az elvégzett őrzés-védelmi munkákért a T.O.M. Controll 2001 Vagyonvédelmi és Szolgáltató Zrt. és a PFM Biztonsági Szolgáltató Kft. a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nek – derült ki az uniós közbeszerzési értesítő legújabb számából.

Az FKF telephelyét feketén foglalkoztatott őrökkel védik, mégsem lép egyetlen illetékes sem

Tavaly tavasszal a pusztazámori szeméttelepre indult egy vagyonőr dolgozni, és kellemetlen meglepetés érte: nem engedték be, mert előző éjjel eltűnt a telepről valami. A 2008 óta ott dolgozó őr hiába szabadkozott, hogy ott sem volt, nem foglalkoztak vele. Segítőjével tért vissza reményeik szerint tisztázni a helyzetet, ám nem jutottak sokra.

A NAV nyomoz, a T.O.M. Controll 2001 Zrt. mégis megnyerte a Szépművészeti Múzeum közbeszerzését

Mintegy 95 millió forintért a T.O.M. Controll 2001 Zrt. nyerte el a Szépművészeti Múzeum épületeinek takarítására kiírt közbeszerzést. Mindeközben a cég érintett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt zajló nyomozásában.

Milliárdos költségvetési csalást leplezett le, aztán sittre került a stróman

Köpött a hatóságoknak, ezért bosszút álltak rajta. Ez a meggyőződése K. Attilának, akit miután milliárdos kárt okozó járulékcsaló bandáról osztott meg információkat a rendőrséggel, elítéltek sikkasztás miatt. A férfi úgy véli, hogy emögött az a vagyonvédelemmel és takarítással foglalkozó milliárdos vállalkozás állhat, amelynek alvállalkozóit felnyomta a hatóságoknál. Az érintett céggel, a T.O.M Controll 2001 Zrt-vel szemben most is költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Találatok: [7]  Oldalak:   1