language

Intézmények:

Agro-Felcsút Kft. highlight_off

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Újabb földeket vett az ország egyik legtehetősebb önkormányzati képviselője, Mészáros Lőrinc testvére

Több mint 6 hektár (60 ezer négyzetméter) újabb területet szerzett Mészáros Lőrinc testvére a nyilvános állami adatbázis szerint. A Felcsúton önkormányzati képviselő Mészáros János a vagyonnyilatkozata alapján mostanra több mint háromszáz hektárnyi föld tulajdonosa.

Minisztérium, MÁV, Magyar Közút: Mészáros Lőrinc testvére sem tudott elugrani a közpénz elől

Munkaruhák, védőfelszerelések, kármentesítés előkészítése, akkumulátorok, járműbérlet – Mészáros János is sokoldalú, akárcsak testvére, Mészáros Lőrinc. Bár mintha kerülné a nyilvánosságot: az üzletemberről több mint tíz éve készült az utolsó MTI-s fotó. Úgy tűnik, üzleti sikereivel nem kérkedik, holott a nyilvános adatok szerint bátyja árnyékában is szépen tudott gyarapodni.

A nyugalom megzavarására alkalmas számok: így kaszáltak 2018-ban a NER cégei

Nehéz olyan NER-közeli céget találni, amelynek nem volt jó éve a 2018-as. Közpénzen felhízlalt milliárdos nyereségeket és az azt szinte teljes egészében osztalékként kivevő tulajdonosok szerepelnek az éves beszámolók alapján készült összefoglalónkban.

Újabb megbízást kapott a MÁV-tól Mészáros Lőrinc üstököse

Tavaly november 16-án kötött egyéves időtartamú adásvételi keretszerződést a MÁV Mészáros Lőrinc főként út-, vasút- és mélyépítéssel, a kötött pályás közlekedéshez kapcsolódó biztosítóberendezési és áramellátási munkákkal foglalkozó vállalkozásával.

Mészáros Lőrinc és testvére bevette az állami vasutakat: a legfrissebb megbízás 471 milliós

A polgármester és testvére csak idén több mint 76 milliárdnyi közbeszerzésben vett részt önállóan vagy konzorciumban, így Mészáros János hegesztő- és forraszanyagokat szállíthat.

Milliárdos bevételt hoztak Mészáros Lőrinc testvérének vállalkozásai

Miközben a felcsúti polgármester a szemünk előtt válik az ország egyik leggazdagabb politikus-üzletemberévé, azért az öccse, János is szépen gyarapszik.

Orbán & Mészáros Co. - A felcsúti polgármester milliárdos gyarapodása

Felcsúton biztosra veszik, hogy Mészáros Lőrinc polgármester nyeri az önkormányzati választásokat, és tovább építheti a már jelenleg is hatalmas birodalmát. A környék milliárdos ura, Orbán Viktor bizalmasa az állami bevételekből az Orbán család érdekeltségeibe is „visszaforgathat”. Mészáros amúgy minden bizonnyal ismét ferdített a vagyonnyilatkozatában, amikor a Balatonra néző tihanyi nyaralóját gazdasági épületként tüntette fel.

Ha kedve tartja, 5 kocsival is furikázhat Mészáros Lőrinc testvére Felcsúton

Kafkai huzavona után nézhettük meg a felcsúti polgármester öccsének vagyonnyilatkozatát. Ebből kiderül, hogy Mészáros János kedvenc kocsija a Volkswagen, de a Renault-t is szereti. Cége csaknem félmilliárdos árbevételt ért el tavaly.

Gyarapszik a tesó – Félmilliárdos bevétel Mészáros Lőrinc öccsénél

Nemcsak trafikot és földet nyert a kormányváltás után Mészáros János felcsúti fideszes képviselő, de legnagyobb cége is megtáltosodott tavaly. Jó, a többi vállalkozása sem panaszkodhat.
Találatok: [9]  Oldalak:   1