language

Intézmények:

Állami Számvevőszék (ÁSZ) highlight_off

Lapok:

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

TI: a pártok annyit költöttek, amennyit nem szégyelltek

A számolás egyszerű volt ebben az ügyben, piaci információkból dolgoztunk, az önkormányzati választásokra ugyanis nincsen szabály, a pártoknak bármi megengedett volt, annyit költöttek, amennyit nem szégyelltek – ezt Ligeti Miklós mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Vádat emeltek a Somogy Megyei Bíróság volt vezetője ellen hűtlen kezelés miatt

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya a Somogy Megyei Bíróság volt vezetője ellen hűtlen kezelés bűntette miatt - tájékoztatta a főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Találatok: [2]  Oldalak:   1