language

Kulcsszavak:

állami/önkormányzati szerződések highlight_off

Lapok:

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [116]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Több minisztériumnak is volt pénze brókercégekben

Több minisztériumnak is volt pénze brókercégekben, de a Miniszterelnökségnek nem - ezt mondta Lázár János. Szerintük az, hogy a külügy kivonta a pénzét a Quaestorból, nem okozta a cég csődjét - erről már Giró-Szász András beszélt.

Paksi bővítés: Lázár szerint két héten belül megadhatja a hozzájárulást az EU

Minden akadály elhárult az elől, hogy az Európai Bizottság, remélhetőleg két héten belül, hozzájárulását adja a magyar-orosz fűtőanyag-szállítási szerződés megkötéséhez a paksi atomerőmű-bővítéssel összefüggésben - erősítette meg Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tüntetést szervez az ellenzék a Quaestor-botrány miatt

A szocialisták által kezdeményezett egyeztetésen részt vett ellenzéki pártok szerint alkalmatlan posztjára Orbán Viktor miniszterelnök, erről nyilatkoztak a csütörtöki budapesti egyeztetés után az LMP, az MSZP, a Párbeszéd Magyarországért (PM), az Együtt és a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) vezető tisztségviselői újságíróknak. A Fidesz szerint a baloldal kicsinyes hatalmi harcokkal van elfoglalva.

Quaestor-ügy: a külügy szerint nem voltak törvénytelen információik

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) minden olyan vádat a leghatározottabban visszautasít, amely szerint törvénytelen információi voltak a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban - szögezte le csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében a tárca. Azt is közölték: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Quaestor csődjét megelőző időszakban nem találkozott Tarsoly Csabával, és semmilyen levelet nem kapott a Quaestor vezetőjétől.

Aszódi: nincs arra kötelezettség, hogy ne a Roszatomtól jöjjön a fűtőanyag

A paksi atomerőmű két új blokkjának üzemanyag-szállítási szerződését a finn modell alapján véglegesítik, a megállapodás hamarosan megszülethet az erőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos szerint.

Szijjártóék tagadják Barabás állításait

Kiss Szilárd soha nem volt Szijjártó Péter munkatársa, beosztottja, soha nem dolgoztak egy intézményben, Kiss Szilárd 2013 októberében hagyta el a minisztériumot, Szijjártó Péter pedig 2014 nyarán kezdett el dolgozni a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.

Paksi bővítés: Brüsszel csak a tárgyalások tényét erősítette meg

Az MTI érdeklődésére pusztán a magyar hatóságok és az Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) között folyó tárgyalások tényét erősítette meg szerdán az Európai Bizottság illetékes szóvivője a paksi bővítéshez szükséges fűtőanyag-szállítási megállapodással összefüggésben.

Így magyarázzák a pénzkivételt Szijjártóék

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és háttérintézményei a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban semmilyen törvénytelen információval nem rendelkeztek - erősítette meg a tárca szerdán.

Lázár: minden akadály elhárult a paksi bővítés elől

Minden akadály elhárult a megoldás útjából a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges fűtőanyag-ellátási megállapodással kapcsolatban - mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában kedd este, miután tárgyalásokat folytatott Miguel Arias Canete klíma- és energiaügyi biztossal Brüsszelben.
Találatok: [116]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>