language

Kulcsszavak:

állami/önkormányzati szerződések highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2388]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Közbelépett az ügyészség: mégis nyomozni kell az államtól milliárdokat szakító haveri cég miatt

A rendőrség korábban visszadobta a feljelentést, de az ügyészség ezt felülbírálva nyomozást rendelt el a Covid-tesztek milliárdos állami megrendelésén magát degeszre kereső, fideszes kötődésű cég fantomizálódása miatt. A bizniszben érintett másik, szintén haveri kötődésű cég is így igyekezett eltűnni, abban az ügyben a NAV már nyomoz.

Hadházy Ákos: Zuglóban 60 milliós megbízást kapott közpénzből a Publicus Intézet

A független országgyűlési képviselő szerint Horváth Csaba MSZP-s polgármester semmivel sem különb azoknál a fideszeseknél, akik szintén az adófizetők pénzét költik kampányra

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt minisztert

Megalapozott gyanújuk szerint 30 millió forintot kért egy közbeszerzési eljárásban nyertes cégtől, de később még havi összegeket is szeretett volna kapni.

Milliárdos állami támogatás után köddé váltak az egykori kormányüdülő tulajdonosai

223 millió forintért adta el az állam, majd 1285 millió forint közpénzzel támogatta a lovasberényi ingatlan felújítását, de mára azt sem lehet tudni, hogy kik a tulajdonosai.

Az ország egyik legjobb gimnáziumát akarják elvinni Köves Slomóék

Az EMIH által fenntartott egyetem csak utólag értesítette az iskola vezetését. Az egyetem azt válaszolta kérdésünkre, hogy az érintett iskola változatlan módon folytatná a működését, és nem tervezik a tandíj bevezetését.

Jó pár éves börtönbüntetés elé néz az egykori terézvárosi szocialista alpolgármester

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a több kerületi önkormányzatot magába foglaló parkolási társulás a parkolási rendszer üzemeltetésére szerződést kötött egy kft.-vel, amely alvállalkozókat is bevont. Az üzemeltetés hatékonyabbá tétele címén az alvállalkozók újabb alvállalkozókat vettek igénybe. A vádlottak a kiszervezett tevékenységekkel és megrendelt szolgáltatásokkal vagyoni hátrányt okoztak a gazdasági társaságoknak. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására, útburkolati jelek festésére kötött vállalkozói szerződésekhez kapcsolódóan fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki az adóalap jogosulatlan csökkentéséért.

Fiktív szerződéseket köthettek Óbuda önkormányzatával, négy embert vettek őrizetbe

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt szerdán, több helyszínen is akciózott, és elrendelte négy személy őrizetbe vételét – derült ki közleményükből.

KNYF: Fiktív szerződéseket köthettek az óbudai önkormányzattal, négy személyt vettek őrizetbe

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a mai napon, több helyszínen eljárási cselekményeket foganatosított és négy személy őrizetét rendelte el – olvasható a szervezet szerda esti közleményében. A Magyar Hang további kérdésére azt a tájékoztatást adták, hogy a 2021. évben történtek az említett bűncselekmények, ám több részletet egyelőre nem kívántak megosztani. Információink szerint az önkormányzatnál valóban kint járt az ügyészség szerdán.

Palkovics régi üzlettársának köre veheti át a XII. kerületi állami iskolát

Éppen azt az állami iskolát venné át a Gábor Dénes Egyetem a Klebelsberg Központ felügyelete alá tartozó Közép-Budai Tankerülettől, ahol a központ elnöke, Hajnal Gabriella jelenleg is tanít óraadóként. Az egyetemet fenntartó alapítvány vezetője az egyik cége nevében szeptemberben írt alá egy kétmilliárd forintos laptopbeszerzési szerződést Hajnallal együtt. A Klebelsberg Központ csak annyit árult el, hogy az egyetem kereste meg a tankerületet a fenntartóváltás szándékával, amit a Hegyvidék fideszes polgármester is kritizál a tandíjas tervek miatt.
Találatok: [2388]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>