language

Kulcsszavak:

állami/önkormányzati szerződések highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [50]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5

Polgármesterei elől is jól titkolhatja ügyeit a belvárosi exjegyző

Steiner Pált állítása szerint meglepte, hogy az V. kerület volt jegyzőjét, Rónaszéki Lászlót hivatali visszaélés miatt gyanúsították meg. Az egykori szocialista polgármester szerint a jegyző felkészült, jó szakmai munkát végzett. Rónaszékit még 1998-ban nevezték ki, három polgármesterrel dolgozott együtt. Végül bizalomvesztés miatt Rogán menesztette.

AZ MSZP-SEK SZEMÉT SEM CSÍPTE A BELVÁROSI INGATLANÜGY

Többször is megszavazták az ellenzéki szocialisták azokat a döntéseket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy Portik élettársa előbb kedvezményesen jutott egy V. kerületi ingatlanhoz, majd 50 milliós haszonnal továbbadta. Egyikük szerint ez nem a testület, hanem a hivatal felelőssége. Korábban mindkét ellenzéki politikus kedvezményesen jutott lakáshoz a fideszes vezetésű kerületben.

Becker András: Az oligarchacsere-projekt

A Magyar Polip – A posztkommunista maffiaállam a tavalyi év egyik sikerkönyve volt, mely több mint tizenkétezer példányban kelt el. A kötetet jegyző liberális értelmiségiek közös kiindulópontja szerint a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fidesz, illetve a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik. Most megjelent az immáron berendezkedett autokratikus rendszert elemző második kötet, amelyben ismét az Orbán Viktor miniszterelnök körül kialakult oligarchavilágot bemutató tanulmánnyal jelentkezett Becker András kollégánk, amit kedvcsinálóként mi is közreadunk.

Így dübörög a kampány Kazincbarcikán

Kazincbarcikán maximális fordulatszámon pörög az önkormányzati választási kampány. A település minden pontján Szitka Péter MSZP-s polgármester óriásplakátjai láthatók, az összes lámpaoszlopról ő mosolyog a lakosokra, és gőzerővel folynak különböző beruházások is. Az állam átvállalta a város 5,4 milliárd forintos adósságát.

Futott még - Schmuck Andor portréja

Főpolgármester-jelöltként tűnt fel a legutóbb Schmuck Andor, akiről másfél évtized után sem tudható, kicsoda és éppen mit kavar - pedig az ezúttal sikertelenül próbálkozó politikus gyakran szerepel reflektorfényben.

Politikai leszámolást gyanít az ajkai polgármester

Ajka szocialista polgármestere szerint elszámoltatás címén leszámolás folyik ellenük, a választások óta 19 eljárást kezdeményeztek a város MSZP-s vezetése ellen. Schwartz Béla ezt csütörtökön annak kapcsán közölte, hogy vádat emeltek ellene hűtlen kezelés és zsarolás miatt.

Kormányzati negyed: nem adott le jelentést a kormány

A parlament áprilisban arra kötelezte a kormányt, hogy június végéig számoljon be a kormányzati negyed projekt ráfordításairól, a kormány késve, és nem jelentést, hanem tájékoztatót terjesztett az Országgyűlés helyett a költségvetési, pénzügyi és számviteli bizottság elé - hangzott el kedden a bizottság ellenőrzési albizottságának ülésén.
Találatok: [50]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5