language

Kulcsszavak:

állami/önkormányzati szerződések highlight_off
pártfinanszírozás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2

Lázár: Puch László tud a legtöbbet Simicskáról

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint neki nem tiszte megvédeni Orbán Viktor, de egy interpellációra adott válaszban azt mondta: Simicska Lajosról az MSZP egykori pénztárnoka tud a legtöbbet.

Miért nincs már szüksége Orbánnak Simicskára?

A miniszterelnök ráérzett arra, hogy egyre inkább eldurvul a viszonya Simicska Lajossal. Két nappal a Fidesz egykori gazdasági igazgatójának kirohanása előtt, a kormánypárt frakcióülésén arról beszélt: az új pártfinanszírozási rendszer miatt a Fidesz elboldogul a gazdasági holdudvar nagyobb segítsége nélkül is.

Januártól könnyebb lesz lopni: megint lehet majd közpénzből támogatni a pártközeli szervezeteket és a családot

A pénteken benyújtott költségvetést megalapozó törvényjavaslatban a Kormány a hazai forrásból finanszírozott költségvetési támogatásokra vonatkozóan jelentősen korlátozza a nyilvánosság szintjét, az összeférhetetlenségi szabályokat, így például azt, amely szerint a döntéshozók, a kormánytagok és hozzátartozóik, valamint a pártokhoz kötődő szervezetek nem támogathatóak, nemes egyszerűséggel megszüntetné. Mindezt persze a 194 oldalas törvényjavaslatban gondosan eldugva, egy hangnyi tartalmi indokolás nélkül.

KARÁCSONY GERGELY A HUNVALD-WEINEK-PER VÁDLOTTJÁVAL BONYOLÍTJA A ZUGLÓI ÁTADÁS-ÁTVÉTELT

A Zuschlag-ügy és a Hunvald-Weinek-per egyik alapfigurájával, Komlódi Gáborral bonyolítja a polgármesteri átadás-átvételt Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. A portálunk birtokában lévő dokumentum szerint Karácsony november 5-én azzal hatalmazta meg a Hunvald-Weinek-per vádlottját, az MSZP korábbi zuglói frakcióvezetőjét, Komlódi Gábort, hogy betekinthessen a polgármesteri átadás-átvétel ügyirataiba. Úgy tudjuk, a politikus azzal magyarázta Komlódi felkérését, hogy mások mellett ő biztosítja a szükséges szakértelmet. 2006-ban Komlódi volt a korábbi szocialista országgyűlési képviselő, Csiha Judit kampányfőnöke. A zűrös múltú szocialista feltűnése Karácsony Gergely mellett azért is érdekes, mert emlékezetes, hogy a PM társelnöke zéró korrupciós programot hirdetett a kampányban, és vállalta, a polgármesteri szék elnyerése esetén teljesen visszaszorítja a korrupciót.

50 milliót irányított át a Fidesz a parlamentből a pártkasszába

Közel ötvenmillió forintot kért és kapott a Fidesz a parlamenttől egy nem működő honlap fejlesztésére és működtetésére. A képviselőcsoport sajtóosztálya szerint a pénz nem tűnt el, azt egy másik honlapra, a párt oldalára költötték. Szerintük azért kellett átirányítani a pénzeket, mert a frakció eldöntötte, hogy egységesítik a kommunikációt. A döntés ellenére újabb szerződést kötöttek, amely a nem létező honlap fejlesztését célozta 9,8 millióból.

Orbán olyat venne el Simicskától, amit még a hőskorszakban kapott

Évtizedes szálakat szakított szét Orbán Viktor, amikor nekiment legrégebbi szövetségesének, Simicska Lajosnak. Értesüléseink szerint a milliárdos vállalkozót elsősorban az zavarja, hogy vissza kellene vonulnia abból a pozícióból, amit még 1993-ban foglalt el, és fel kell adnia azt az építkezést, amit két évtizede folytat.
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2