language

Kulcsszavak:

állami/önkormányzati szerződések highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [39]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Lebuktatta magát a kormány - Simicska földjeivel kezdenek

Megjelentek az első földárverési hirdetmények csütörtök éjjel a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján, a földalapkezelő a 3 hektárnál nagyobb állami földrészleteket kívánja nyilvános árverésen értékesíteni. Az agrarszektor.hu kiszúrta, hogy az első között Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó agrárcégek nagy földterületeivel kezdi az állami földárveréseket a kormány. Az MSZP szerint az Orbán-kormány máris lebuktatta magát földügyben, szerintük kiderült: a Fidesz földlopásának célja valójában a kicsinyes politikai bosszú és az új hűbérúri rendszer felépítése.

Perek sorozata indulhat

A piaci árnál magasabb vételárra hivatkozva az állami földet megvásárló földműves követelheti a jelenlegi alacsony bérleti díj emelését, amit ha a bérlő nem fogad el, bírósághoz fordulhat. A várható perek száma miatt akár a Kúria jogegységi döntésére is szükség lehet. Tegnap kiderült, két százalék alatti kamattal vehetnek fel hitelt az állami földre licitálók.

Schiffer András: „Az Orbán-kormány suttyomban osztogat haveroknak, csókosoknak”

Az állami földeket szociális szövetkezeteknek kellene adni, ezzel legkevesebb 150 ezer új munkahelyet lehetne létesíteni – mondta Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője országjáró körútjának kaposvári állomásán, szerdán.

Kétnaponta tartanak földárverést

A kormányhivatalokban már október 15-étől helyrajzi szám szerint megszemlélhető mely állami földrészletekre lehet majd licitálni novembertől kezdődően. Az árverések a megyei jogú városokban, megyeszékhelyeken, illetve a nagyvárosokban lesznek, nagyjából minden második napon, ezeket a megyei kormányhivatalok és a Nemzeti Földalap munkatársai koordinálják - mondta Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter tegnap a közrádióban.

Együtt: nincs szükség az állami földek eladására

Az Együtt elutasítja a tervezett állami földértékesítési pályázatokat, ahogy korábban a földbérleti pályázatokat is elutasította, mert azokra semmi szükség nincs - mondta Szigetvári Viktor pártelnök vasárnap Felcsúton.

Harc a "fideszes földrablás" ellen - Brüszellel fenyeget Lázár

Nem nagybirtokosoknak akarják adni az állami földeket, azt viszont még nem tudják, hányan lesznek hajlandóak a piaci árnál jóval többet adni a liciten értékesített szántókért. Higgyük el, nem a fideszes oligarcháknak szánják ezeket, amire bizonyíték, hogy 300 hektárnál többet senki nem szerezhet és jogi személy nem is vásárolhat az október 15-től dobra vert területekből. Erről Lázár János beszélt lapunk kérdésére a Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője döbbenetesnek nevezte, hogy az MSZP-s Gőgös Zoltán a nagybirtokosok pártján áll, amit az ellenzéki politikus szokásos fideszes hazugságpanelnek nevezett.

„Orbánék eddig loptak, ezután rabolni akarnak”

Az MSZP szerint gyenge próbálkozás Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter részéről összemosni a korábbi szocialista és az Orbán-kormányok állami vagyongazdálkodással kapcsolatos tevékenységét.

Cselszövés áldozatának tartja magát a földmaffia elsőrendű vádlottja

Szándékos visszaélés helyett egy rosszul elsült belső vizsgálat áll a néhány éve nagy port kavart területalapú támogatási csalás hátterében – állítja a támogatásokat kezelő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt elnökhelyettese.

Szentendre a Dietz-éra után: leléptetett polgármester, félmilliárdos tartozás

Pozíciót vesztett a Fidesz Szentendrén az őszi önkormányzati választások során: egy képviselővel kevesebbet küldhettek a közgyűlésbe, ráadásul az ellenzéki pártok helyett egy helyi civil szerveződés delegálhatott a korábbinál több tagot.
Találatok: [39]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>