Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Kulcsszavak:
állami/önkormányzati szerződések [X]
Találatok: [1225]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Répássy Róbert hárommillió forintért jogászkodott a volt Malév-székház adásvételénél

A Lánchíd közelében fekvő épületre tavaly decemberben szerzett az állam elővásárlási jogot, és idén meg is vásárolta. A vételár körülbelül 2,5 milliárd forint volt, de pontos összeg nem ismert. Az Átlátszó birtokába került szerződés szerint az adásvételben egy korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Répássy Róbert ügyvédi irodája is segített az államnak. Érdekesség, hogy az erről szóló szerződés kelte ugyanaz a nap, amikor az állam már meg is vette az ingatlant.

Gyanúsan elszállt a Malév-székház ára

2,6 milliárd forintért vette meg az állam a légitársaság egykori irodaházát, holott annak 2017-es könyv szerinti értéke még a 700 millió forintot sem érte el.

Semmi meglepő: drágább lett a Fidesz honlapja

Két éves szerződést kötött a kormánypárt a nemzeti konzultációs felületet kidolgozó Damit Kft.-vel, a cégben egy kormányközeli nagyvállalkozó is tulajdonos.

670 millió lesz csak a mérnök-tanácsadó a kormány sportlétesítmény-fejlesztési beruházásainál

A kormány által kezdeményezett Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programban lesz Budapesti Atlétikai Stadion, Atlétikai Szabadtéri Edzőpályák és Fedett Pályás Atlétikai Multi-funkciós Csarnok, Budapesti Xtrém Szabadidő Park (BMX és Kajak-Slalom) és Dunai Evezős Központ, valamint Új Budapesti Velodrom, Nemzeti Korcsolyázó Központ és BOK Sportcsarnok. Súlyos milliárdokról beszélünk, és mindez kiemelt kormányzati beruházásként valósul meg, az Észak-csepeli és Dél-pesti terület átfogó fejlesztésével egybevarrva, úgy, hogy az elhanyagoltabb részeket rendbe szedik.

A Volán is szerződést bont az Ikarus Egyedivel

A BKV után a Volánbusz Zrt. is eláll az Ikarus Egyedi Kft.-vel kötött, esetükben 180 autóbuszról szóló szerződéstől - közölte a zrt. az MTI-vel szerdán. Hiába, hogy stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet lett az Ikarus.

Harmincból tíz busz sikerült, a BKV eláll az Ikarus-szerződéstől

Az Ikarus Egyedi Kft. összesen 180 buszra szerződött a Volánnal és a BKV-val, de nem tudta ezeket legyártani. A kormány mégis megmentené a céget, stratégiailag kiemelt jelentőségűnek nyilvánította.

A kárhozat útja: az újabb Ikarus-bukás háttere

Biztos piac, legyártható termék, finanszírozás: látszólag minden adott volt a sikerhez, jelen állás szerint mégis csúfos bukás a nemzeti autóbusz-gyártási program budapesti fellegvárának szánt, a napokban csődvédelembe menekült Ikarus Egyedi Kft. története.

Megmenti a kormány az Ikarust

Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette az Ikarus Egyedi Kft.-t az Innovációs és Technológiai Minisztérium - pont ahogy a cég ezt hétfőn kérte.
Találatok: [1225]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Akták

Paks II

Paks II

Magyarország és Oroszország 2014 januárjában nagy port kavaró megállapodást írt alá a paksi atomerőmű bővítéséről. A szerződést, amely szerint 2014 és 2025 között az orosz állam 10 milliard...
Simicska-közeli cégek állami megbízásai

Simicska-közeli cégek állami megbízásai

A Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta a volt APEH-elnök, Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó cégek - többek között az átláthatatlan tulajdonosi hátterű Közgép Zrt. - sorra nyerik a...
Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei

Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb vállalkozása, az Elios Innovatív Zrt. 2009-ben jött létre. Első évében 8,4 millió forintos árbevételt termelt, 2011-re azonban ez az összeg meghaladta a hárommilliárdot....
Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége...
V. kerületi ingatlanok áron alul

V. kerületi ingatlanok áron alul

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. szerint 2013 szeptemberében áron alul adott el három ingatlant két budapesti kerület. A Fővárosi Önkormányzat mindhárom esetben lemondott elővásárlási...
Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív...
Orbán-Simicska háború

Orbán-Simicska háború

Simicska Lajos, Orbán ismert egyetemi szobatársa és barátja, a Fidesz gazdasági háttérembere hatalmas cégbirodalma révén, leginkább különböző állami megrendelésekből tett szert milliárdos...
Vizes VB 2017

Vizes VB 2017

2017 tavaszán készített anyagunk szerint már biztosan elérte a 90 milliárd forintot a FINA 2017 vízes világbajnokság budapesti megrendezésének költsége. A beruházások kezdeti (14, 38, majd 50 milliárdos)...
Kereskedőházak csókosoknak

Kereskedőházak csókosoknak

A külkereskedelem központjai, az úgynevezett kereskedőházak felügyeletére hozták létre pár éve a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-t, ami életre hívása óta sorozatos botrányaival és hatékonytalan...
Négyes metró

Négyes metró

 A negyedik budapesti metróvonal ötlete még a 70-es években született meg, ám a 1996-ban elkészült el a megvalósíthatósági tanulmány után csak 2003-ban írták alá a kivitelezési szerződést. Közlekedési...

Személyek

Intézmények

Kulcsszavak

Helyek

Ügyek

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI