language

Intézmények:

Alstom highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Tarlós: Egyelőre nem kell visszafizetni semmit

„Az OLAF nem hozott határozatot, egyelőre semmilyen határozat nincs arról, hogy vissza kellene bármit is fizetni” – mondta a budapesti főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában a 4-es metró beruházását érintő vizsgálattal kapcsolatban csütörtök este.

Nemzetközi elfogatóparancs van érvényben a 4-es metró egyik érintettje ellen

Belföldi, majd nemzetközi és európai elfogatóparancsot is kiadtak a 4-es metró projekt egyik szereplője ellen, válaszolta Szabó Tímea kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész. A Magyar Nemzet azt írja: a szökésben lévő gyanúsított Gulyás László, a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetője, akit a lap "Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester egykori bizalmasának" nevez.

Négyes metró: az adófizetők bűnhődhetnek a 2006-os tenderek szabálytalanságai miatt

A négyes metró építésével kapcsolatos, a kormány által pénteken publikált OLAF-jelentés alapján a gigaprojekttel kapcsolatos szabálytalanságok politikai felelőse egyértelműen a Demszky-féle fővárosi vezetés, a jogi felelősség pedig az általa irányított BKV akkori vezetői terhelheti. Medgyessy Péter ex-miniszterelnök nevesítése további alap arra, hogy a kormány a majdani visszafizetésért baloldali politikusokat hibáztathasson. Még akkor is, ha az OLAF által tett megállapítások nagyrésze nem vesztegetést, hanem a magyar infrastrukturális közbeszerzéseken megszokott szabálytalankodást takar. A legdurvább korrupciós ügyekben a jelentés nagyon szűkszavú: nem derül ki belőle, voltak-e a jelenlegi kormánypártokhoz közel álló kedvezményezettjei is a gyanús szerződéseknek. Ezeken az ügyeken a magyar ügyészség mintha csigalassúsággal dolgozna.

Az OLAF rendszerszintű hibákat tárt fel

A kormány pénteken nyilvánosságra hozta az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) a 4-es metró beruházásról készült jelentését. A hivatal szerint 59 milliárd forintnyi pénzt kell Magyarországnak visszafizetnie, mert több projektnél is szabálytalanságokat, vagy csalásgyanús ügyeket tártak fel. Egyúttal finoman bírálják a magyar szervek és hatóságok munkáját is.

Medgyessy: Megkeresett az OLAF, de érthetetlen, nonszensz

Elismerte Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Indexnek, hogy az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal megkereste őt a négyes metró és az Alstom-szerződések ügyében, de nonszensznek tartja, hogy ráhatása lett volna a szerződés megkötésére. Hiszen rosszban volt Gyurcsánnyal és az SZDSZ-esekkel.

Itt az OLAF-jelentés a 4-es metróról, 60 milliárd forintot kérhetnek vissza

Nyilvánosságra került az OLAF-jelentés a 4-es metró beruházásáról. 60 milliárd forintot kérhetnek vissza a szabálytalanságok miatt.

Medgyessy: Nonszensz az egész, nem is voltam már akkor miniszterelnök

Elismerte Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Indexnek, hogy az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal megkereste őt a négyes metró és az Alstom-szerződések ügyében, de nonszensznek tartja, hogy ráhatása lett volna a szerződés megkötésére.

Nyilvános a 4-es metró korrupciós jelentése

A kormány honlapján tette közzé az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) több mint 100 oldalas jelentését a 4-es metróról. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az komoly korrupciót tárt fel a beruházással kapcsolatban. A kormány feljelentést tett az ügyben, de nem akarta nyilvánosságra hozni a dokumentumot, noha Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is azt nyilatkozta, a jelentés az első betűtől az utolsóig a nyilvánosságra tartozik, mert abban a 4-es metró beruházásánál elköltött magyar és uniós közpénzekről van szó.
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>