language

Intézmények:

Altus Zrt. highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Gyurcsány-sztori: sejtelmesre sikerült az őszödi villa eladása

A baloldal vezetőjének, Gyurcsány Ferencnek a magánvagyona annak ellenére csappant meg, hogy a milliárdos oligarcha üzleti érdekeltségein túladott, s az öt év alatt kivont több mint kétmilliárdos tőkéből csupán szűk kétszázmillió forintnak maradt nyoma. Tegyük mindjárt hozzá, a bukott kormányfő üzleti karrierjében nem ez az egyetlen gazdaságilag megmagyarázhatatlan történet. A Gyurcsány-féle cégbirodalom zászlóshajója, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. 2010-es mérlegében tételesen nem találtuk meg annak a balatonőszödi villának a vételárát, amelyet az Altus-vezér a választást követően rapid módon értékesített július 9-én, egy babaápolási termékeket forgalmazó kereskedelmi vállalkozásnak.

Csepreghy Nándor: Az EU magyarázkodik Altus-ügyben

Csepreghy Nándor szerint az Európai Bizottság (EB) lényegében magyarázkodik Altus-ügyben. A helyettes államtitkár a Napi Gazdaságnak azt is elmondta: még nem született döntés arról, hogyan reagál majd a kormány, amikor az Altus a bizottság EB képviseletében dokumentumokat kér.

Bukott Gyurcsány az őszödi villán

A mérlegadatok szerint hatalmasat bukott az Altus-birodalom – lényegében maga Gyurcsány Ferenc – a balatonőszödi, az államtól majdnem ingyen megszerzett villa értékesítésén 2010-ben, bár a szemlőhegyi Apró-villában élő, bukott kormányfő és családja megélhetését, vagyis a százmilliós osztalék kifizetését azért 2011-ben lényegében ez a „megszorult ember” látszatát keltő eladás fedezte.

Nem várt eredményt az NNI

A Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt az egykori Gyurcsány-villa közműszámlái kapcsán, miután a gázórát csak azt követően szerelték fel a telken, hogy a bukott kormányfő megvált az üdülőtől.

Nyomoznak a volt Gyurcsány-villa gázszámlája ügyében

Lapunk tavaly novemberben írta meg, hogy a Gyurcsány Ferenc tulajdonát képező Altus Zrt. eladta a balatonőszödi kormányüdülőből a 90-es években kihasított, s később – tízéves lízingszerződés után – a Gyurcsány-cég tulajdonába került villát.

Őszödi Gyurcsány-saga

A Nemzeti Nyomozóiroda elutasította Gyurcsány Ferenc cégének balatonőszödi ingatlanszerzésével, az Altusnak a mosonmagyaróvári timföldgyárban történő üzletszerzésével, illetve az Altus Zrt.-vel kapcsolatosan a számviteli fegyelem megsértése bűncselekménye gyanúja kapcsán tett feljelentéseket.

Egy olajos megkésett vallomása

Több milliárd forint értékben állított ki hamis számlákat a kilencvenes évek elején olajkereskedő cégek – köztük a korábban Gyurcsány Ferenc érdekeltségi köréhez tartozó Fortus Rt. – nevében egy békéscsabai vállalkozó, aki a hét végén nyilatkozott az Index internetes portálnak.
Találatok: [7]  Oldalak:   1