language

Személyek:

Andy Vajna highlight_off

Intézmények:

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) highlight_off

Andy Vajna

Vajna András György (Andrew G. Vajna, Andy Vajna) (1944-2019) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke. 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt. 2010 után haláláig az Orbán-kormányokhoz közelálló vállalkozói réteg egyik ismert reprezentánsának számított. (fotó: Origo)

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egy a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult. Fő feladata 2015-től a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.számára történő műsorgyártás.  2016. január 1-jétől az MTVA csatornáinak reklámidejét az Atmedia értékesíti.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A „nyugger” Vida József még mindig gigantikus vagyonon osztozkodik Mészáros Lőrincékkel

Az egységes Takarékbank összerakója tavaly visszavonult, ám máig folyik az osztozkodás az ő és a felcsúti mágnás uradalma között. Ennek része a DBH alapkezelő vagy a takarékok informatikai vállalata, de várhatóan sorra kerül a TV2 is.

Kormányközeli cégeknél landol a magyar reklámpénzek harmada

A Facebook és a Google a NER nyomába sem ér a reklámpiacon, amelynek olyan szegmense is van, ahol a Fidesz-közeli szereplők részesedése az 50 százalékot is meghaladja.

Elveszi a Fidesz a köztévétől az NB-1-es közvetítéseket

Egyelőre nehezen érthető logika alapján rendezi újra a sportközvetítési piacot a Fidesz: Orbán Viktor kedvenc sportja milliárdokat bukhat, Mészáros Lőrinc viszont esetleg nemes feladatot nyerhet.

Duplán csapolták meg a Soros-kampány milliárdjait

Kétszer vették le a sápot a Soros Györgyre fókuszáló nemzeti konzultáció milliárdjaiból a baráti hirdetőcégek, miközben az állami megrendelés eljutott a politikai reklámokat közlő újságokhoz, tévékhez. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda gigantikus összegeket felemésztő kampányaiban az elmúlt években olyan finanszírozási rendszer alakult ki, amely lehetővé tette, hogy még az állam és az állami tulajdonú médiumok közé is beékelődjön két magáncég, és mindkettő jelentős jutalékot számoljon fel ugyanarra a reklámra. Ezzel a megoldással az állam által kifizetett minden 1 milliós hirdetési díjból akár 400-500 ezer forintot is zsebre tehettek a hirdetésszervezők.

Ezekkel a módszerekkel gyűrték maguk alá Orbánék szinte a teljes magyar médiaipart

Összeszedtünk néhány olyan kormányzati intézkedést, amelyek következtében Magyarországon ma egyre kevesebb a független médiaműhely, és ami miatt ma jóval nehezebb az újságírók munkavégzése, mint egy nyugati demokráciában, vagy mint a rendszerváltás óta bármikor.

Így nézett volna ki, ha Dumb és Dumber közbeszerzési kartellt szervez

Fifi kutya, Kathy cica, a Pupu Produkció Filmgyártó, Andy Vajna, az Antenna Hungárián keresztül az állam: ez csak néhány szereplő, aki feltűnik abban a közbeszerzési kartell-ügybe, amiért a versenyhivatal most összesen csaknem 82 millió forintnyi bírságot osztott ki. A GVH dokumentumaiból egészen elképesztő részletek derülnek ki a csalásra készülő pályázók bénázásairól.

Lázár Vajna mellett áll

Lázár János védelmébe vette Andy Vajnát, miután Fodor Gábor írásban kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, nem tartja-e összeférhetetlennek Vajna kormánybiztosi és a TV2-nél frissen szerzett tulajdonosi pozícióját. Fodor emlékeztetett, hogy Lázár korábban már felszólította valamennyi kollégáját, ne folytassanak üzleti tevékenységet, mert felmerülhet az összeférhetetlenség vagy a visszaélés gyanúja.
Találatok: [7]  Oldalak:   1