language

Személyek:

Antal Attila highlight_off

Lapok:

Figyelő highlight_off

Antal Attila

Antal Attila (1955. február 24. – ) menedzser, a Vértes Volán Zrt. korábbi vezérigazgatója. 2007–2008 között a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezérigazgatója volt. 2010 januárjában a BKV-nál elkövetett hűtlen kezelés gyanújával a rendőrség őrizetbe vette. Áprilisban kiegészítették a gyanúsítást és így már bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt nyomoznak ellene. 2017. szeptemberében az ítélőtábla Antal Attilára, mint harmadrendű vádlottra folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt az első fokú büntetést két évre súlyosbította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.


(Wikipédia) (fotó: csepel.info)

Figyelő

Magyar gazdasági, gazdaságpolitikai hetilap. A Kossuth Kiadó gondozásában Gazdasági Figyelő néven jelent meg az első lapszám 1958. március 7-én. A Kádár-korszakban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának (KB) szócsöve volt. 1990-ben privatizálták a lapot; a kiadó Figyelő Rt.-t a francia Eurexpansion, majd tőle 1992-ben a holland VNU kiadó vette meg. 1999-ben a Figyelő Rt. beolvadt a VNU Budapest Lapkiadó Rt.-be, amit a VNU 2002-ben eladott a finn SanomaWSOY médiacsoportnak, így a VNU Budapest Lapkiadó Rt. neve Sanoma Budapest Zrt. lett. 2001-ben indult el az internetes változata a FigyelőNet, ami később Fn.hu néven működött. A kiadó úgy döntött, szétválasztja a nyomtatott hetilapot és az internetes szerkesztőséget, majd a nyomtatott lapot eladja, de az Fn.hu-t megtartja (2011-től az Fn.hu-t más internetes termékeivel egyesítette, Fn24 néven a Hír24.hu domainnév alá vonta, majd a Hír24.hu-ból 2015-ben 24.hu lett). A Figyelő hetilapot 2011 áprilisában a Sanomától az Interpress Magazint is kiadó Word Communications Kft. vásárolta meg, amely később Mediacity Magyarország Kft.-re változtatta a nevét. 2015. szeptember 28-án a lapot kiadó MediaCity egy kifizetetlen tartozás miatt felszámolási eljárás alá került.


2016. decemberében megvette a lapot az Investender Kft. üzletviteli tanácsadó cég, amely aztán hamarosan továbbadta 240 millió forintért a Fidesz-közeli Schmidt Mária érdekeltségében álló K4A Kft.-nek. Szerkesztőbizottságot állítottak fel, melynek elnöke Lánczi Tamás, tagjai L. Simon László és Tallai Gábor. 2017. február 1-jén Lambert Gábor, a lap addigi főszerkesztője lemondott és távozott a laptól. Lánczi Tamás lett az új főszerkesztő aki elmondta, hogy a munkatársak több mint fele kicserélődött. Főszerkesztősége idején a Figyelő az ellenzékiek, kutatók és civilek listázásával került reflektorfénybe. A tulajdonosváltás után tovább csökkent a lap értékesítése. Lánczi 2019. márciusában távozott posztjáról, ekkora a lap már a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) része lett. A Mediaworks felfüggesztette a Figyelő nyomtatott kiadását 2022 júliusában.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

A városházi polip

A közelgő helyi választások ismét a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó cégek elmúlt négy évének közpénz-dézsmálási ügyeire terelik a közfigyelmet. Magánbeszélgetések, informális kapcsolatok révén kapták a politikai utasításokat a félelemben tartott és megfelelni vágyó cégvezetők, hivatalnokok.

Elvarratlan szálak

Sem Demszky Gábor főpolgármester, sem korábbi szocialista helyettese, a múlt héten a Figyelő munkatársával személyesen is találkozó Hagyó Miklós nem gyanúsított továbbra sem a BKV-botrányban, mégis mindketten folyamatosan védekezésre kényszerülnek.

Magára hagyatva - A BKV-botrány politikai szálai

Amennyiben BKV-ügyben az ügyészség veszi át az irányítást a rendőrségtől, felgyorsulhat a nyomozás azon szálak mentén, amelyek Hagyó Miklóssal kapcsolatosak, s amelyekben más szocialista politikusok is érintettek lehetnek.

Felmentését kérte a BKV-vezér, egészségi állapotára és a családját ért támadásokra hivatkozva

Bennfentesek szerint azonban távozásának hétterében a fővárosi vezetők hatalmi harca húzódik meg, s ha Antal Attila nem kéri maga a felmentését, Demszky Gábor főpolgármester mozdította volna el a posztjáról.
Találatok: [4]  Oldalak:   1