language

Kulcsszavak:

ÁSZ-ellenőrzés highlight_off

Lapok:

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Ez a véleménye Tarlós Istvánnak az OLAF-jelentésről

A főváros elkészítette véleményét az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről: olyan javaslatokat igyekeztek tenni, amelyekkel a kormány csökkenteni tudja a visszafizetési kötelezettségeket - közölte a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

OLAF-ügy: Demszkyék nem mentek el a bizottsági ülésre

Nem jelentek meg az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, valamint Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere, akiket a testület az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről hallgatott volna meg.

Az ember, aki mindenhol elindul, és száz népszavazást kezdeményezett

Megismételte veszprémi eredményét Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt jelöltje Tapolcán. Mindkét időközi választáson 0,14 százaléknyi szavazatot szerzett. Arcképvázlat történelmi háttérrel.

Hiányosságokat találtak a PSZÁF működésében

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hiányosságokat tárt fel a pénzpiaci felügyeletet korábban ellátó Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működésében, egyebek közt a fogyasztóvédelmi és a piacfelügyeleti eljárásokban is - derül ki az ÁSZ kedden közzétett jelentéséből.

ÁSZ-jelentés: nem ellenőrzött minden kiemelt adózót a NAV

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése hiányosságokat tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a belső szabályozottság területén, az irányítási eszközök aktualizálásában, valamint a kockázatkezelési rendszer és az ellenőrzési nyomvonalak kialakításával kapcsolatban - közölte az ÁSZ szerdán az MTI-vel.

Korrupció: az ÁSZ a világon egyedülálló modellel megállapította az Orbán-kormány intézkedéseinek pozitív hatását

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hétfőn az Országgyűlés bizottsági elnökeinek találkozóján beszámol a magyarországi korrupciós helyzetről készített idei felmérés eredményeiről - közölte csütörtökön a felügyeleti szerv az MTI-vel.

TI: a pártok annyit költöttek, amennyit nem szégyelltek

A számolás egyszerű volt ebben az ügyben, piaci információkból dolgoztunk, az önkormányzati választásokra ugyanis nincsen szabály, a pártoknak bármi megengedett volt, annyit költöttek, amennyit nem szégyelltek – ezt Ligeti Miklós mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Találatok: [8]  Oldalak:   1