language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Helyek:

Európa highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [173]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

Nyilvánosságra kell hozni az oroszokkal kötött szerződéseket

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője pert nyert a kormánnyal és a Roszatommal szemben, első fokon úgy döntött a bíróság, hogy nyilvánosságra kell hozni az oroszokkal kötött szerződéseket.

Paks 2 - Kiderült, mit titkol a kormány

Nem titkosak, mégsem ismerhetőek meg a paksi bővítés három megvalósítási megállapodásának részletei: a kormány feloldotta ugyan a legtöbb dokumentum minősítését, a betekintést azonban nem engedélyezi. Beszédes ugyanakkor, hogy mi az, aminek a titkosításához továbbra is minden erővel ragaszkodnak.

Nem tudni, mennyibe kerül a hódmezővásárhelyi diákok évi rendszeres erdélyi utazása

2016 óta minden érettségi előtt álló hódmezővásárhelyi tanuló többnapos erdélyi kirándulásra megy a Rákóczi Szövetség szervezésében. A diákok Csehétfalván szállnak meg, ahol a magyar állam támogatásával alakítottak ki egy tábort, és pont ebben a faluban van nyaralója a hódmezővásárhelyi Grezsa István miniszteri biztosnak is. De hiába kérdeztük, azt nem mondták meg az illetékesek, hogy mennyibe kerül a tanulók erdélyi utaztatása.

Elsőfokon adatpert nyert az LMP-s Demeter Márta az MTVA ellen a Russia Today ügyében

Ki kell adnia az MTVA-nak a bérlői listáját, és arra is válaszolnia kell, használ-e az orosz propagandatévé, a Russia Today olyan helyiséget, ami a magyar köztévé tulajdonában van. Ez az elsőfokú ítélet született Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő vs MTVA adatperben.

Titkolja a kormány, mennyi kártérítést kell fizetnünk az oroszoknak, ha mégsem épül meg Paks II

A paksi atomerőmű bővítését célzó beruházásról szóló megállapodások nagy részének már feloldották az államtitok minősítését. Kivételt jelent az a fejezet, amely arról szól: kell-e, és ha igen, mennyit kell fizetnünk az oroszoknak, ha felbontjuk a szerződést. Vagyis, ha mégsem épül meg az atomerőmű.

Drága és fölösleges vasút épül Kína kedvéért

A belgrádi vaspálya építésénél másodlagos szempont a gazdaságosság. A megtérülést is magába foglaló tanulmányt titkosították.

RT: Néha bérlünk stúdiót Magyarországon, de nincs folyamatban lévő szerződés az MTVA-val

Miután az MTVA kétszer sem volt hajlandó érdemi választ adni Ungár Péter LMP-s politikus kérdéseire, közvetlenül az orosz RT tévécsatornához fordultunk azzal a kérdéssel, vajon bérelnek-e stúdiót az MTVA-tól. Ungár ugyanis úgy értesült, hogy az RT már fenntart egy stúdiót Magyarországon, mégpedig a közmédia Kunigunda útján álló komplexumában.

Szép csendben megint az oroszoké lett egy állami beruházás

Nem mintha sok kérdés lett volna azzal kapcsolatban, ki lesz a befutó a Magyar Honvédség június végén meghirdetett újabb – öt hét alatt, magyar nyelven benyújtandó – helikopter-nagyjavítási tenderén, de a felek most már arra sem vették a fáradságot, hogy legalább egy közleményt kiadjanak róla – mint legutóbb. Az orosz állami Vertoljoti Rosszii nyerte a Honvédség 12 darab Mi-24-es harci helikopterének nagyjavítására kiírt, 70 millió eurós (nagyjából 21 milliárd forintos) pályázatot; a szerződést november 8-án írták alá.
Találatok: [173]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>