language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Intézmények:

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A titkos trükk, amivel az állam magánál tartott 250 milliárdnyi Richter-részvényt

Tucatnyi 2013-as, eddig nyilvánosságra nem került kormányhatározatba nézhettünk bele, így kiderült, milyen döntéseiket igyekeztek titkolni Orbánék 10 évig. Van köztük több tízmilliárdos összegű állami cégfelvásárlás, kiderül az is, mi volt a titokzatos Albert Projekt, és miért nem akart a kormány célszámokat vállalni az uniós energia- és klímapolitika terén.

A kockázatelemzés még nem készült el, amikor Tarlós megszavaztatta a mobilgátat

Április 5-én a Fővárosi Közgyűlés döntött a Rómia-part sorsáról: mobil gát épül a parton, ez pedig a jelenlegi természetközeli állapot felszámolását jelenti. A főpolgármester szerint nem politikai, hanem szakmai döntés született. A birtokunkban lévő tervezői szerződés ennek ellentmond, hiszen abból kiderül, hogy a megbízó pontosan körülírta, hová kerülhet a védmű – ezzel azt is, hogy mi épülhet a Rómain. Kiderítettük azt is, hogy a tervező nem készített kockázatelemzést és haváriatervet – vagyis a közgyűlés úgy döntött a mobil gátról, hogy nem volt tisztában annak a kockázataival. Pedig nem jelentéktelen a dolog tétje: egy 2013-as haváriaterv szerint a mobilgát sérülése esetén a hullámtérben élők figyelmeztetésére sem lesz elég idő, és néhány óra alatt több méteres víz boríthatja Csillaghegy egy részét, Békásmegyert, és a Pók utcai lakótelepet.

Budapest harca a vagyonáért: "a nyilvánosság csak zavarna"

Az eredeti vételár kamatokkal terhelt összegéért vásárolta vissza a csepeli központi szennyvíztisztító üzemeltető cégében lévő külföldi részesedést a fővárosi önkormányzat.

Privatizációs tisztavíz

Szabad a betekintés a budapesti közmű-privatizációs szerződésekbe – döntött az első fokú bí-róság. Az ítélet alapján kiderül-het: a fővárosiaknak az indo-koltnál valóban több víz- és csatornadíjat kell-e fizetniük.

Vízdíj: szót kér a védelem

Nem kizárt, hogy Budapest állandó nyereséget garantált a víz- és a csatornázási művek külföldi befektetőinek a cégek 1997-es privatizációjakor - állítja Újpest polgármestere, aki pert indít a főváros ellen annak érdekében, hogy a szerződéseket hozzák nyilvánosságra.
Találatok: [5]  Oldalak:   1