language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off
ítélet/döntés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [380]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Ontja magából a kormány az olyan döntéseket, amelyeket aztán ok nélkül titkol

Ötvenegy hónap alatt 607 olyan, belső használatra szánt határozatot hoztak az Orbán-kormányok, amelyekben semmi titkos nincs, a többségükről mégsem tudunk – ha a kormányon múlik, legalább 10 évig.

Felcsút könnyedén kapott 1,5 milliárdot a csónakázótóra, de a részletek nehezen derültek ki

A Kisfaludy-program keretében az állam 2020-ban nagyjából 200 milliárd forint közpénzt osztott szét turisztikai fejlesztésekre a Covid által sújtott szektor megsegítésére. A támogatásoknak – szokás szerint – főként kormányközeli szereplők örülhettek. A pályázati feltételek és döntési mechanizmusok azonban átláthatatlanok voltak, ezért a Transparency International Magyarország pert indított néhány közismert támogatás részleteiért. A szervezet a legfelsőbb bírói szerv előtt is megnyerte a pereket, ám a támogatásokat osztó állami cég ennek ellenére is csak hiányos adatokat adott ki. Azokat is rendkívül szívatósan: több külön e-mailben, sok ezer, oldalanként beszkennelt pdf-ben, egyesével jelszóval védve és külön linkeken elérhetően, de azokról csak egyetlen alkalommal és csupán pár napig letölthetően, nagyrészt kifeketézve. A Transparency emiatt feljelentést tett, és a rendőrség nyomoz közérdekű adattal való visszaélés miatt. Mi pedig mutatjuk, ami kiolvasható a papírokból – elsőként a híres felcsúti tó támogatásával kapcsolatban.

Tíz év után utasította el az AB a panaszunkat, közel kétmillió forintba került az államnak a késlekedés

Az Alkotmánybíróság ugyanazon a napon utasította el a Budai Hengermalom MFB-hitele ügyében beadott alkotmányjogi panaszunkat, amelyen az Átlátszó megkapta az alkotmánybírósági eljárás elhúzódása miatt beadott strasbourgi kérelmünkre megítélt kártalanítást. A jövőre nézve ugyan az állami bankok működésének átláthatósága egy, az AB által hasonló ügyben néhány hete hozott döntés alapján akár még bővülhet is, de ez nem változtat azon, hogy már sosem fogjuk megtudni, hogy hogyan szerezte Nyerges Zsolt 2000-ben az első milliárdját. Az igazán szomorú az, hogy ez tíz évvel és három országgyűlési választással az eredeti adatigénylés benyújtása után igazából már mindegy is.

Még több apartman épülhet a Fertő tónál a vízitelep új engedélye szerint

A hatóság újra kiadta a környezetvédelmi működési engedélyt a Fertő tavi vízitelepre, gyakorlatilag változatlan tartalommal – tudtuk meg egy helyi forrásunktól. 32 ezer négyzetméternyi épület, 131 ezer négyzetméternyi burkolat lesz, és több mint ezer autó parkolhat a korábbi zöldterületen.

Csekonics lovasprogram: elsőfokon megnyertük a szerződésekért indított pert

Május 2-án elsőfokon megnyertük azt az adatpert, amit a Lovassport Nonprofit Kft. ellen indítottunk. Az eljárással azokhoz a szerződésekhez szeretnénk hozzájutni, amelyeket a Csekonics Program keretében kötöttek. A lovasprogramra az állam biztosított 3 milliárd forintot, a kft. mégis megtagadta az adatok kiadását arra hivatkozva, hogy nem kezel közpénzt, és nem lát el közfeladatot. A bíróság azonban másképp látta. Az első körben megszerzett együttműködési megállapodásból néhány érdekes részlet máris kiderült.

Pert nyertünk a Miniszterelnökség ellen az Antall József Tudásközpont ügyében

A Miniszterelnökség 2021-ben az Antall József Tudásközpont átvilágítása után bejelentette, hogy megszünteti az intézmény állami támogatását. A vizsgálati jelentést azonban hiába kértük ki közadatigénylésben, nem adták ki. A tárca arra hivatkozott, hogy az anyag jövőbeli döntés megalapozását szolgálhatja, és a nyilvánosságra kerülése „a közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását” veszélyeztetné. Perre mentünk a jelentésért, a bíróság pedig lesöpörte a Miniszterelnökség érvelését, és az anyag kiadására kötelezte Gulyás Gergely tárcáját. Az ítélet jogerős.

Nem titkolhatja tovább a kormány az MVM-Mészáros-ügy részleteit

Tóth Bertalan két és fél éve perelt az adatokért, a kormánynak most 15 napot adott a bíróság azok kiadására.

A Fertő tavat védő civilek javára döntött a bíróság

A Fertő tavi beruházás környezetvédelmi működési engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt a bíróság. A Greenpeace Magyarország és a Fertő tó Barátai Egyesület januárban indított pert, mert a kormányhivatal tavaly év végén meghosszabbította a korábban már felfüggesztett beruházás engedélyét.

A DK szerint Schadl miatt nem jutnak hozzá a felcsúti fociakadémia eltitkolt költéseihez

A DK a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány TAO-költéseire lett volna kíváncsi, de szembejött Schadl György.

Alaptörvény-ellenes mulasztás, hogy az Eximbankot nem lehet közérdekű adatok kiadására kötelezni

Az Alkotmánybíróság szeptember 30-ig adott időt az Országgyűlésnek, hogy módosítsa a banktitkot mindenek felett állóként kezelő törvényt. A döntésben fontos szerepet játszott a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság álláspontja.
Találatok: [380]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>