language

Személyek:

Lázár Vilmos highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>

Kecskeméti fideszes körhöz kerül a Nemzeti Vágta állami támogatásának jelentős része

olt fideszes országgyűlési képviselő (jelenleg polgármester) és testvére, valamint a kormánypárttal kitűnő viszonyt ápoló művészek és cégvezetők is fellelhetők a Nemzeti Vágta szervezésében részt vevők között. Na és persze néhány érdekes szerződés és „közbeszerzés”. A magyar lovassport állami támogatásának visszásságait bemutató cikksorozatunk harmadik része.

csak az olimpiáról nincs szó az „olimpiai lovasprogram” szerződésében

A Magyar Lovassport Szövetség tulajdonában álló Lovassport Nonprofit Kft. saját szerződésében ismerte el, hogy teljes mértékben közpénzből finanszírozzák az olimpiai lovasprogramot, miközben a nyilvánosság előtt arra hivatkoztak a Szabad Európának, hogy az állami támogatás „elvesztette közpénzjellegét”. Hab a tortán, hogy mint megtudtuk, a szövetség hétmillió forintos kötbér megfizettetésével fenyegeti azokat, akik bármilyen gazdálkodási adatot (így közérdekből nyilvánosat is) nyilvánosságra hoznának a szervezettel kapcsolatban.

Majdnem hárommilliárd forintba került, mégsem lesz magyar díjugrató lovas az olimpián

Szakmailag és gazdaságilag is átláthatatlan és megkérdőjelezhető döntések kísérték a csaknem hárommilliárd forintból megvalósított olimpiai lovasprogramot, amelynek fő célja az volt, hogy legyen magyar díjugrató a párizsi olimpián. A cél nem teljesült, a lovasszövetség vezetői már 2028-ról beszélnek, az információközléstől pedig elzárkóznak.

Csekonics lovasprogram: milliárdokat szórtak el, egyelőre eredmények nélkül

Átláthatatlan finanszírozás, eltitkolt szerződések, közpénz jellegét elveszítő közpénz, rokonok előnyhöz juttatása, vitatható szakmai háttér. Nagyjából így fest most a Csekonics Program, amelyre 3 milliárd forintot biztosított a kormány. A Magyar Lovassport Szövetségnek pár hónapja maradt arra, hogy bizonyítsa, nem csak álom a díjugratók számára az olimpiai kvalifikáció, de egyelőre kevés a biztató jel.

Sok állami pénzt kap a bukdácsoló lovassport, ám az olimpián induló magyar lovak külföldiek lehetnek

A támogatások részletei egyelőre titkosak. A hazai lósportot irányító szövetség élére Mészáros Lőrinc embere, Vida József érkezhet.

A Lázár-fivérek CBA-ja „etetheti” a határon szolgáló rendőröket Csongrád-Csanádban

A határon szolgáló rendőrök élelmezésére írt ki közbeszerzést a Csongrád-Csanád Megyei és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Előbbinél már született eredmény, a Lázár-testvérek CBA L és F Kft.-je lett a befutó. Napi háromszori étkezés 6440 forintra jön ki, ami 22 munkanappal számolva 141 ezer forintot jelent rendőrönként egy hónapban. Ez pedig több, mint a minimálbér nettója.

Mészáros Lőrinc agrárbirodalmának csúcsvezére is bekerült a Ménesbirtok igazgatóságába

Lázár János teljesen NASA-fokozatra kapcsolt, minden kétséget kizáróan begyűjtötte az agrárcég és az azt kezelő alapítvány vezetésébe az agrárium hazai csúcsszakembereit.

Orbán másra bízza a milliárdos lówellnessközpont építését

Új gazdája van a közfelháborodást generáló, termálvizes lórehabilitációs központnak: az Orbán-kormány a Magyar Lovassport Szövetség helyett direktben egy olyan kisvárdai kft.-re bízza a beruházást – és ezzel a 2,2 milliárd forint közpénzt –, amely összefüggésbe hozható Seszták Miklós köreivel – szúrtuk ki egy kormányhatározatban. A lówellnessre pántlikázott pénz átcsoportosítását az új kedvezményezetthez Palkovics László innovációs miniszternek kell intéznie.

Na, ki lepődött meg? Seszták Miklós körei mozgolódnak a 2,2 milliárdos kisvárdai lórehabilitációs központ körül

Meg akartuk nézni, mi készült Kisvárdán abból a 2,2 milliárd forintból, amelyet még 2017 végén kapott a kormánytól a Magyar Lovassport Szövetség egy termálvizes lórehabilitációs központ és lovasakadémia építésére. Próbálkozásainkat zavartság, ellenséges hallgatás és tagadás kísérte, miközben a szálak Seszták Miklós üzleti és baráti köréhez vittek egyre közelebb.

Bajok vannak a százmilliós alagi tréningpályával, két galoppló is a lábát törte

Tíznél többre becsülik az elmúlt hónapokban súlyosan lesérült, ezért sportcélokra használhatatlanná vált lovak számát azok a galoppló-tulajdonosok, akik az állami tulajdonú Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft.-hez fordultak feldúltságukban. Legkevesebb két állatot el is kellett pusztítani a sérülés miatt a dunakeszi-alagi versenypályán – tudtuk meg. Az idomárok, tulajdonosok és futtatók a pár éve, százmilliós költséggel kiépített edzőpálya rossz talajviszonyait okolják.
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>