language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Akták:

MNB alapítványok highlight_off

MNB alapítványok

MNB alapítványok

2014-ben a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank 260 milliárd forint közpénzt – teljes magyar felsőoktatás éves állami támogatásának másfélszeresét – juttatott oktatási feladatokra az általa létrehozott Pallas Athéné alapítványoknak. Matolcsy a VS.hu-nak elmondta, saját közgazdasági képzések indítását tervezik, amelyek nem a "bukott neoliberális tanokat" hirdetik. Az alapítványok mintegy 197 milliárd forintot állampapírokba fektettek, a fennmaradó összeg elköltésével kapcsolatban pedig számos kritika érte az alapítványokat a közbeszerzések és átláthatóság hiánya és ezek tartalmát illetően. A HVG információi szerint az alapítványi kuratóriumi elnökök a havi minimálbér hétszeresét, a tagok pedig több, mint félmillió forintot kaptak havonta. Az is kiderült, hogy az MNB alapítványaiban és cégeiben vezető beosztással rendelkező személyek jelentős része álláshalmozó, tehát minimum két pozíciót tölt be párhuzamosan – Nagy Róza egykori államtitkár és jegybanki főigazgató például egyszerre öt tisztséget tudhatott magáénak az MNB alapítványi- és céghálójában. 

2016-ban Bánki Erik fideszes képviselő nyújtotta be azt a törvénymódosítási javaslatot, ami titkosította volna az MNB alapítványainak költéseit, mondván, hogy “az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét” – ennek révén az alapítványok mentesültek volna az átlátható gazdálkodás és az adatszolgáltatás követelménye alól. Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a tervezetet, így a törvény módosítása nem történt meg, a gyakorlatban azonban hosszú távon mégis a kormány álláspontja érvényesült.

A Transparency International szerint az MNB által az alapítványokon keresztül véghezvitt közpénzköltés börtönbüntetéssel járó hűtlen kezelést valósíthatott meg. A TI az Alkotmánybíróságra hivatkozva bizonyította, hogy az MNB alapítványai „kétséget kizáróan közpénzzel gazdálkodnak és közfeladatot látnak el”, így 2016 április 22-én számos szerződés közzétételét sikerült elérni. Ezekből többek között kiderült: másfél év alatt több mint 3,5 milliárd forint értékben kapott megbízást az akkoriban még Mészáros Lőrinchez köthető Magyar Építő Zrt. Ezen kívül 600 millió forintot fizettek ki a Vs.hu portált és az Origo-t is kiadó New Wave Production Kft.-nek, 70 millió forintot juttattak a Matolcsy György jegybankelnökről írt Sakk és póker c. könyv szerzőjének, továbbá az alapítványok egyenként havi 750 ezer forintért megrendelték a Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozó BanKonzult Kft.-től a „Hazai és globális gazdasági és pénzügyi trendek” c., tartalmilag azonos elemzést.

A TI álláspontja szerint a Pallas Athéné alapítványokon keresztül közvetlenül az MNB költötte a közpénzt, mivel az alapítványok költéseit jóváhagyó kuratóriumokban és a működésüket ellenőrizni hivatott felügyelőbizottságokban az MNB jelenlegi és korábbi vezetői ültek. Az általuk feltételezett hűtlen kezelés úgy valósulhatott meg, hogy a jegybank vezetői megszegték a vagyonkezelési kötelezettségeiket. Mivel az MNB vezetői büntetőjogi értelemben hivatalos személyek, a történtek egyszersmind hivatali visszaélés gyanúját is keltik. Mindezért 2016-ban feljelentést tettek Polt Péter legfőbb ügyésznél, a feljelentést azonban az ügyészség el sem bírálta. 

2017-ben derült ki, hogy feltűnően sok jegybanki, illetve MNB-alapítványnál dolgozó került be a PTE Földtudományi Doktori Iskolájába, ahol éppen a Pallas Athéné Alapítványoknak köszönhetően 300 ezres ösztöndíjakat ítéltek meg a hallgatóknak. Az ösztöndíjasok között szerepelt többek között Vajda Zita, Matolcsy György második felesége, Palotai Dániel, az MNB akkori ügyvezető igazgatója és a PADOC felügyelőbizottsági tagja, illetve Kante Awa, a Matolcsy-közeli Nagy Róza lánya. 

Az MNB-alapítványokhoz több nagyívű ingatlanfejlesztés köthető: így például a Postapalota, és annak felújítása, amely 2018-ban az MNB tulajdonába került, vagy az Ybl Vízház épülete, ami ma már Ybl Kreatív Ház néven működik, mint kulturális központ, illetve itt üzemel Felix néven a NER-körökben is kedvelt, Matolcsy-közeli Pintér Máté érdekeltségébe tartozó étterem. Az MNB-alapítványok ingatlanvagyonának egy része – így az Andrássy úti, Pusztaszeri úti és Mátyás király úti ingatlan – Matolcsy-körhöz közeli magántőkealapokhoz vándorolt, így a 2018-ra felhalmozott, körülbelül 100 milliárdos ingatlanvagyon 2021 végére 4,5 milliárdra csökkent.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [66]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7

Első fokon nyertünk az MNB ellen: a tét 14 hónapnyi igazgatósági határozat

Visszaélés, obstrukció, az MNB működésének akadályozása miatt bekövetkező jelentős nemzetgazdasági kár – csak néhány dolog azok közül, amit az MNB szerint a visszaélésszerű adatkérésünk okozhat.

Semmi konkrétumot nem árul el az MNB az elköltött 62 milliárdról

A korábbi közel 200 milliárd forinton túl újabb 62 milliárd forintot önt a Magyar Nemzeti Bank a saját maga által létrehozott alapítványokba – írta meg a legfrissebb HVG. A jegybank közleményben magyarázza, hogy mire is kell a pénz, de nem árul el semmit.

Rászállt Matolcsyékra a korrupcióellenes szervezet

A Transparency International Magyarország hónapok óta próbálja kideríteni, hogyan bánik 200 milliárd forinttal a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank, de többszöri próbálkozás ellenére is csak gyenge válaszokat kaptak.

Matolcsyék újabb milliárdokat adtak az MNB-alapítványoknak

Már 52 milliárd forint a vagyona az MNB botrányt kavart öt Pallas Athéné Alapítványa közül kiemelten kezelt, Matolcsy György kuratóriumi elnöksége alatti Domus Animae-nek, miután 10 milliárd forint azonnal elkölthető pénzt kapott a jegybanktól.

Matolcsy oktat, buktat és levelet ír

A bankok szénája már sehogy sem áll, Matolcsy György MNB-je a 330 forintos euró felé vezeti az országot, s miközben az Alibaba rekordot rekordra halmozott a New York-i tőzsdén, addig a mi fitneszgurunk, Schobert Norbi cégének nyilvános részvényértékesítése - egyelőre - megakadt a Matolcsy által irányított felügyelet ellenállásán. Ez történt a héten a gazdaságban.

MATOLCSY ELÁRULTA: SAJÁT KÖZGÁZKÉPZÉST ÉPÍT AZ MNB 200 MILLIÁRDBÓL

A jegybank saját közgazdasági képzéseket indít, amik nem a bukott neoliberális tanokat hirdetik, mondta a Vs.hu-nak Matolcsy György elnök. Beszélt arról is, miért kell irodaház és kastély az MNB-nek, ki fizeti ezeket a beruházásokat, és miért nem inkább nyugdíjra és egészségügyre költik a pénzt.
Találatok: [66]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7