language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Intézmények:

Nemzeti Földalapkezelő Szervezet highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [68]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Ángyán-jelentés: A Vas megyei földárverések mutatják meg legélesebben a NER hűbéri rendszerét

Vas megyében ugyan kevesebb állami földet árvereztek el, mint másutt, de az eredményekben nyomon követhető az Orbán–Simicska-háború is.

Ángyán József újabb jelentése: Hevesben bankár és szállodai menedzser is földbirtokos lett

Heves megyében az öt évvel ezelőtti földárveréseken a területek több mint fele kilenc nagy érdekeltséghez került. A nyertesek között bankár, ügyész és szállodai menedzser is akadt.

"Zavarosan" halásztak az állami cégek

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) lezárta a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. gazdálkodásának 2012-2015 közötti ellenőrzését, a számvevők mindkét társaságnál szabálytalanságokat tártak fel, amelyek nyomán javaslatokat fogalmaztak meg - közölte az ÁSZ csütörtökön.

110 millióért vásárol be helyi földekből a ceglédi polgármester és a városi Fidesz-család

Takáts László ceglédi fideszes polgármester és felesége 65 millió forint értékben licitáltak Ceglédhez közeli földekre a Nemzeti Földalapkezelő Érd környéki árverésén 2015. decemberében.

Az NFA-nak ki kell adnia a Felcsút környéki állami tulajdonú földek helyrajzi számait

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet nem reagált a közadatigénylésünkre, ezért bepanaszoltuk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. A NAIH arra kötelezte az NFA-t, hogy nyolc napon belül küldje el nekünk a Felcsút környéki állami tulajdonú földterületek helyrajzi számait. A döntés nyomán talán az eddigieknél átláthatóbb lesz a földpályázatok körüli helyzet.

Etyeken is terjeszkedik Mészáros Lőrinc – közzétették a földárverések eredményeit

Eddig elégedett lehet a földárverésekkel Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester. A bérelt területeire nem licitált senki, ő és családja viszont új területekhez jutott hozzá Etyeken. A Nemzeti Földalap a hétvégén tette nyilvánossá az árverések eredményeit. Az Átlátszó megnézte, hogy a nagy agrárpiaci szereplők mekkora földterülethez juthatnak hozzá a földárverések során.

A Fidesz-holdudvar is veszi a "zsíros falatokat"

Alig két hét van hátra addig a határidőig, amit a miniszterelnök szabott meg 340 ezer hektár állami föld eladására. Az már biztos, hogy ez a határidő nem tartható. Licitekre szinte csak elvétve kerül sor, és a "zsíros falatokat", a nagyobb, egybefüggő állami birtokokat a Fidesz-holdudvarába tartozók, illetve külföldiek vásárolják meg.

Videó: Ez a per “az ördög lehelete”

Beperelte a Nemzeti Földalapkezelő a tökretett kihantosi gazdaság megmentéséért kiállókat, a Greenpeace-szel és a Kishantos Nonprofit Kft.-vel akarják kifizettetni egyebek mellett annak a biztonságiőr-brigádnak a költségeit is, amelyet arra szerződtettek, hogy a föld korábbi használóit távol tartsák a területtől. Ez ellen tiltakozott több tucat szervezet mintegy száz demonstrálóval a bíróság előtt. Videó.

Földárverések: Lázár nagybátyja is bevásárolhat

Lázár János nagybátyjának cége kedvező pozícióból várhatja az árverést, míg konkurense kezét megkötik a jogszabályok. A földek eladásával sikerült egy magas állami kitüntetésben részesített 80 éves gazdát is megalázni.

Földmutyi Mányon: szüret előtt tessékelik ki a gazdát, jöhetnek a fidesz-közeliek

Gyümölcsösökre is vonatkozik az oligarchabarát földhasználati-rendszer – így is összefoglalható egy Mány-környéki gazdálkodó család kálváriája. A hosszú évek óta általuk gondozott állami kajszibarackosban már mások szüretelték a legkevesebb ötven millió forint értékűre taksált termést.
Találatok: [68]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>