language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Személyek:

Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Kamupártok 5. rész – Új Magyarország Párt

Közérthető kommunikáció, gyakorlatias célok, szorgalom és szolidaritás lenne a jelszavunk, ha mi magunk is az Új Magyarország Párt tagjai közé tartoznánk. Meg persze az egyházakkal tárgyalnánk, és nem tagadnánk, hogy közünk van Zuschlag Jánoshoz. Sorozatunk ötödik részében az ÚMP-t mutatjuk be.

Kamupártok 2. rész – Új Dimenzió Párt

Problémák vannak, konkrét program még nincs. Nem is az a lényeg, hanem egy elfelejtett társadalmi réteg – a fiatalok – ügyének képviselete, a figyelem felkeltése, no meg a sport és az egészséges életmód. És hogy jön mindehhez Zuschlag János? Sorozatunk második részében az Új Dimenzió Pártot (ÚDP) mutatjuk be.

Zuschlag csak politikai felelősségét ismerte el

Vallomást tett Zuschlag János az ellene és 13 társa ellen folyó bűnügyben, amelyben politikai felelősséget vállalt az MSZP ifjúsági szervezete és a civil szervezetek esetleges finanszírozási szabálytalanságaiért.

Zuschlag beszélt a Fiatal Baloldal gazdálkodásáról

Zuschlag János az ügyészségen vallomást tett az ifjúsági intézményrendszer kormányokon és politikai oldalakon átívelő működéséről, a politikai ifjúsági szervezetek finanszírozási módjáról – közölte lapunkkal Kovács M. Gábor, a bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsított MSZP-s politikus védője.

"Ki kell törni" (Gyurcsány Ferenc a hét pontról és a Zuschlag-ügyről)

Lapzártánk napján jelentette be Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésben, hogy a többek között a pártfinanszírozás rendbetételét célzó tisztasági csomagjáról népszavazást kezdeményez, amennyiben az nem kapja meg a parlament esetenként kétharmados támogatását.

A pénzek útja - cikksorozatunk a Zuschlag ügyről (1. rész)

Kiterjedt, laikus számára nehezen követhető intézményrendszer végzi azon költségvetési pénzek elosztását, amelyeket a gyanú szerint Zuschlag Jánosék is megcsapoltak éveken át.
Találatok: [7]  Oldalak:   1