A Fidesz ajkai önkormányzati és a tapolcai polgármester-jelöltjét mutatták be és reklámozták közpénzen a Veszprém megyében megjelenő, Helyi Téma című hetilapban, a megyei önkormányzat által finanszírozott oldalakon - mondta Pusztai István, a megyei közgyűlés szocialista frakciójának vezetője kedden sajtótájékoztatón Veszprémben.
Főpolgármesteri, bizottsági és közgyűlési vizsgálat indul a csepeli szennyvíztisztító botrányos uniós beruházásáról – döntöttek tegnap a fővárosi képviselők.
Nem három, „csupán” két és fél millió forintot kapott a munkaügyi minisztériumtól a Hócipő – reagált lapunk keddi írására Farkasházy Tivadar, és ezzel a tárca által elküldött hivatalos adatokat cáfolta meg.
Két egymás után következő számban összesen ötoldalnyi terjedelemben tettünk eleget a szerződésben vállalt kötelezettségünknek – tudatta a VGO szerkesztőségével Farkasházy Tivadar annak kapcsán, hogy a Magyar Nemzet azt írta: a Hócipő című lap hárommillió forintot kapott a munkaügyi minisztériumtól egy nőnapról megemlékező cikk közléséért.
Farkasházy Tivadar szerint a Magyar Nemzet ismételt támadása feltehetően annak következménye, hogy a polgári napilap nemrég egy pert veszített ellene; mindezt a humorista annak kapcsán közölte, hogy a közelmúltban a Magyar Nemzet azt írta: a Hócipő című lap hárommillió forintot kapott a munkaügyi tárcától egy nőnapi megemlékező cikkért.
A napokban egy, a Magyar Nemzet hasábjain megjelent cikk nem kevesebbet állított, minthogy bizonyos lapok - köztük a Hócipő - busás haszon fejében állami megrendelésre közölt írásokat. Erre a feltevésre reagált Farkasházy Tivadar - válaszát itt közöljük.
Állami infúzióval óvják a pénzhiánytól Farkasházy Tivadar balliberális vicclapját: a Hócipő hárommillió forintot kapott a munkaügyi minisztériumtól egy nőnapról megemlékező cikk közléséért.