language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off
Balaton-sztorik highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Csányi Sándor üzlettársa ráhajtott a balatoni kikötőre

Nagy György azután vette át a tihanyi kikötő irányítását, hogy a cég állami támogatást nyert. Korábban egy Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég a füredi kikötő fejlesztésére kapott pénzt.

Ez a hajó elment, palira vették Rogánék a balatoniakat

Polgármestereket, köztük a fideszeseket és civil szervezeteket is becsapták. A balatoni vitorláskikötők dolgozóit már két héttel a május 6-i döntés előtt értesítette a cégvezetés: januártól kikerülnek a Balatoni Hajózási Zrt. fennhatósága alól. Múlt szerdán a vitorláskikötők kiszervezéséről döntött a Bahart közgyűlése egyetlen igen szavazattal. Ez a voks, a magyar államot képviselő, a Rogán Antal felügyelte turisztikai ügynökségé volt.

Rogánék vezetésével privatizálhatják az értékes balatoni ingatlanokat

Hiába tiltakozott a Balatoni Szövetség, eldőlt, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) erősen lecsupaszítja magát. Megerősítette lapunknak a cég, hogy szerdán megszavazták azt a tervet, ami szerint jóval vékonyabbra szabja a működését a nyereséges állami cég, és épp optimálisnak látja eladni egy sereg különösen értékes ingatlanát.

Gigabiznisz a Balatonnál: lepasszolja vitorláskikötőit az állami hajózási cég

Május 6-ig kell véleményeznie a Bahart Zrt. részvényeseinek a hajózási cég reorganizációs tervét. A lapunk birtokába került, az igazgatóság elnöke, Szabadics Zoltán által kiküldött anyagból kiderül, komoly változások előtt áll a balatoni hajózás, mely profiltisztítás címén megválna a vitorláskikötői üzemeltetésétől. Az ötlet nem új: korábban már többször írtunk róla, az állam tavaly év elején került a Bahart tulajdonosai közé, majd augusztusban egy 6,6 milliárd forintos tőkeemelésel elérte, hogy többségbe kerüljön, s így a tóparti tulajdonos önkormányzatok érdemben már nem tudnak beleszólni a társaság működésébe. A települések a tőkeemelés után attól tartottak, hogy a fejük felett értékesíthetik a Bahart legértékesebb vagyonelemeit, például egyes jachtkikötőket vagy értékes vízparti területeket. S hogy aggodalmuk nem volt alaptalan, jól mutatja a cég 2020-tól érvényes reorganizációs terve.

A fideszes polgármesterek is kiakadtak a kormány balatoni kiárusítási tervein

A balatoni önkormányzatokat hibáztatta Fónagy János, a nemzeti vagyonért felelős államtitkár a parlamentben, amiért „hagyták”, hogy állami tulajdonba kerüljön a balatoni hajózási társaság. Közben a balatoni polgármesterek – a fideszesek is – egységesen kiállnak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) napvilágot látott „reorganizációs terve” ellen. A balatoni kormánypárti országgyűlési képviselők azonban hallgatnak.

Rogánhoz kerülnek az állami hajóscégek

Az állami Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Zrt. gyakorolja a jövőben a Mahart-PassNave Személyhajózási Kft. és a a Balatoni Hajózási Zrt. feletti tulajdonosi jogokat – derül ki Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek a tegnap esti Magyar Közlönyben közzétett rendeletéből.

"Ahol Rogán Antal megjelenik, nem árt óvatosnak lenni" – a NER viheti a Balaton maradékát

Villámgyorsan lenyomta a kormány a 21 Balaton-környéki önkormányzat torkán a balatoni hajózás visszaállamosítását. A települések lényegében maguknak köszönhetik, hogy hamarosan úgy táncolnak majd, ahogyan a kormány fütyül.

"Zavarosan" halásztak az állami cégek

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) lezárta a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. gazdálkodásának 2012-2015 közötti ellenőrzését, a számvevők mindkét társaságnál szabálytalanságokat tártak fel, amelyek nyomán javaslatokat fogalmaztak meg - közölte az ÁSZ csütörtökön.
Találatok: [8]  Oldalak:   1