language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1743]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A Nemzeti Nyomozó Iroda jár el az EMIR-ügyben, a Brüsszelbe készülő Dobrev Klára is érintett lehet

Továbbra is ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az úgynevezett EMIR-ügyben – közölte lapunk megkeresésére a Fővárosi Főügyészség

Vonakodnak fizetni az elítélt balosok

Még 2018 februárjában jogerősen egyetemlegesen kétszázhúszmillió forint megfizetésére kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla a hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt elítélt szocialista és szabad demokrata önkormányzati képviselőket, egyelőre egyetlen fillért sem fizettek meg a VI. kerületi önkormányzatnak – értesültünk.

Újabb gyanúsítottak Terézvárosban

A nyomozó hatóság a szükséges dokumentumokat továbbította, így a főügyészség már vizsgálja, fennállnak-e a vádemelés feltételei az értékbecslők esetében – értesült lapunk. Egy terézvárosi ügyben lezárta a nyomozást a rendőrség, a főügyészség már vizsgálja, hogy fennállnak-e a vádemelés feltételei – tudta meg lapunk. Fürst György egykori szocialista alpolgármester ügyében a vádhatóság perújítást kezdeményezett.

„A Fideszre szavaz a cigányság”

Farkas Flórián: Azzal, hogy engem, illetve az Országos Roma Önkormányzat korábbi vezetését támadják, valójában a társadalmi felzárkózás ügyét akarják lejáratni. A kormány rejtett erőforrásként tekint a hazai cigányságra. Nem távoli földrészekről idehurcolt, idegen kultúrájú, nemzetbiztonsági szempontból is kockázatos egyénekkel kell megoldani a munkaerőhiányt. Akik tehát a Soros-tervet támogatják, úgyszólván ellenségei a hazai romák ügyének is – hangoztatta lapunknak Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, a Lungo Drom nemrég újraválasztott elnöke.

A polgárváros hangulatát sikerült megőrizni

– Az önkormányzat tulajdonában mintegy ezernégyszáz lakás áll, ebből nyolcszáz esik műemléki besorolás alá. Ezerkétszázan fizetnek szociális bért, ami azt mutatja, hogy meg tudtuk óvni a vári polgárságot. Nagyjából száz-száz a költségelvű és a piaci lakások száma. A lakbérbevételek csaknem kétharmadát teszik ki a piaci bérletek, és a szociális díjtáblázat szerint fizető masszív többség csak a bevételek tizenöt százalékát adja.

Még mindig tart a költségvetési csalás miatt folytatott nyomozás a Stécénél

A nyomozás ugyanis nem csupán a Szojka-stadion szomszédságában lévő dolinkai pálya „elmaradt” füvesítése ügyében folyik, amelyre a Stécé 28 millió forint TAO-pénzt kapott. A feljelentés egy önkormányzati ügyletre is kiterjed. A már említett dolinkai sportpályát az önkormányzat korábban egy forintért adta el az önkormányzat tulajdonában lévő Salgó Vagyon Kft.-nek. Tavaly viszont az egy forintért eladott pályát 28 millió forintért visszacserélte az önkormányzat, s saját vagyonából három ingatlant átadott a Salgó Vagyon Kft.-nek.
Találatok: [1743]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>