language

Intézmények:

Belügyminisztérium (BM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Belügyminisztérium (BM)

A Belügyminisztérium (rövidítése: BM) a közigazgatási struktúra egyik minisztériuma, országos illetékességű költségvetési szerv. A Belügyminisztérium élén 2010 óta Pintér Sándor belügyminiszter áll.

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Nyílt levélben osztja ki Iványit a Belügyminisztérium

Nyílt levélben reagált a Belügyminisztérium a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetőjének, Iványi Gábornak a múlt heti bejelentésére. Orosházán viszont a fideszes többségű képviselő-testület tervbe vette, hogy a MET ottani intézményének gyorssegélyt ad a bajban.

Pintér Sándor nem jelent meg a kínai lélegeztetőgép-bizniszről szóló értekezleten

Határozatképtelen volt az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülése, miután nem jelent meg a meghallgatni kívánt Pintér Sándor belügyminiszter

130 millió forintot tartott vissza az állam Iványi Gáboréktól

„A NAV által engedélyezett halasztás ellenére ma újabb 130 millió forintot tartott vissza a magyar állam az intézményeink működtetése után járó normatívákból, így jelenleg nem tudunk teljes fizetést biztosítani a több mint ezer munkatársunknak."

Mi haszna lehet az államnak az Aegon-részesedésből?

Az Európai Bizottság felszólítására fittyet hányva szerzett kisebbségi tulajdont a magyar állam az Aegon és az Union biztosítókban. Hogy a magyar tulajdonrész szektorális arányá­nak megemelésén túl van-e értelme ennek, az egyelőre nem világos. Ezen a bulin még keresni sem lehet olyan jól, mint a módszeres rekonkviszta terepasztalaként szolgáló bankpiacon. De ha az egészségbiztosítás lehetősége is megnyílik...

Szökőpénz - Vagyonokat húznak a Fidesz-közeli közbeszerzési tanácsadók

Az uniós támogatásokra rátelepedett pénzszivattyú több ezer milliárdos hozamából szép summa csorog le a tendergépezet olajozott működését biztosító közbeszerzési tanácsadóknak is. A velük kötött többéves keretszerződések a választások után is lehetőséget adnak az eljárások Fidesz-barát irányban tartására.

A kerítésen innen – Válsághelyzet és pénzszórás: erre mentek el a százmilliárdok

Hatalmas pénzeket szór el a kormány a határvédelemre hivatkozva, és egy jogszabály lehetővé teszi, hogy közbeszerzés nélkül vásároljon eszközöket, szolgáltatásokat. Csak a rendőrség 100 milliárd forintnál is többet költött el így, ráadásul nem mindig egyértelmű, hogy tényleg a menekülthelyzet indokolta-e az adott beruházást.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>