language

Akták:

Festménykölcsönzések a Szépművészetiből highlight_off

Festménykölcsönzések a Szépművészetiből

Festménykölcsönzések a Szépművészetiből

2016. februárjában az Átlátszó írta meg, hogy a Szépművészeti Múzeumból 10 értékes, antik festményt kölcsönöztek abba a Szerb utca 9-ben lévő lakásba, ahol a hírek szerint Habony Árpád volt anyósa bérel, és ahol a tanácsadó is él. A sokáig titkolt szerződést, melyet a Halkó Gabriella és Jáksó László tulajdonában lévő Brand Lab Kft.-vel kötött a múzeum, csak a bíróság jogerős döntése után adták ki. A 300 milliót érő műkincseket képenként havi nettó 15 ezer Ft-ért kölcsönözte a Habonyhoz több szálon kötődő cég. Később kiderült, a múzeum igazgatója, Baán László Habony esküvői tanúja, a ceremóniára a tanácsadó ingyen kapott termet a Szépművészetiben. A múzeum azonban a botrány következtében sem változtatott adatkezelési gyakorlatán: a gyanús képkölcsönzések után nyomozó Átlátszó adaigényléséért hatszázezer forintot kértek - miközben az Infotv. szerint az ötmillió forint feletti szerződéseket nyilvánosságra kellene hozni a múzeum honlapján. Baán László főigazgató döntése alapján azonban végül az intézmény "magára vállalta" a többletmunka terhet, amely a kért adatok – feldolgozható formában történő – rendelkezésre bocsátáshoz szükséges volt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

34 festményt és 4 szobrot kölcsönöztek ki a Szépművészeti Múzeumból Orbán új irodájába

A kormány és a kormánymédia folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy a Várban többmilliárd forintért kialakított új miniszterelnöki hivatal egyszerű és puritán. A fehér falak és sötét bútorok valóban ezt a hatást keltik, de az épületegyüttes szőnyegeit az Iparművészeti Múzeumból, a festményeket és szobrokat pedig a Nemzeti Galériából kölcsönözték ki Orbán Viktorék számára. Közadatigénylésben kértük ki a műtárgyak listáját, és most megmutatjuk, milyen alkotások díszítik a miniszterelnök irodáját.

Hét korrupciógyanús ügy, amikbe Rogán Antalnak régen bele kellett volna buknia

A fideszdrukkerek körében sem különösebben népszerű. Nevét több mint tíz éve emlegetik zavaros ügyekkel összefüggésben. Politikai karrierje mégis töretlen – eddig legalábbis. Vajon miért? Vajon így marad-e? Rogán Antal titkát próbáljuk megfejteni, s arra jutunk: a támadható ember nem rossz az erős pártvezetésnek, ellenkezőleg. A legújabb fejlemény a feltaláló-mutyi, de korábban is volt már legalább hét olyan ügye, amikbe egy jogállamban belebukott volna.

Vitézy Tamás cégének is adott kölcsön festményeket Baán László

A 2008-as szerződések szerint az Adriatiq Islands Group Hungary Kft. három évre kapott kölcsön hét darab 1600-1700-as évekbeli festményt, melyeknek darabjáért havi nettó 10 ezer forint kölcsönzési díjat kért a Szépművészeti. A megállapodást az Adriatiq részéről a ma már századvéges Szalay-Bobrovniczky Kristóf írta alá, de Habony Árpád is a cég ügyvezetője volt a kölcsönzés idején.

Munkácsy-képeket kapott kölcsön a Magyar Nemzeti Galériától Pákh Imre

2004-es az első szerződés, amely Pákh Imre milliárdos műgyűjtő és a Magyar Nemzeti Galéria között jött létre. A megállapodás szerint a Galéria négy darab Munkácsy-festményt adott kölcsön évekre Pákh Imrének, New York-ba. A szerződésben szerepel az a kitétel, hogy a megállapodás csak addig él, amíg műgyűjtő nem viszi el Magyarországról a Golgotát.

Győzelem, ingyen adja ki a közérdekű adatokat a Szépművészeti!

Baán László főigazgató mai döntése alapján azonban az intézmény magára vállalja azt a prognosztizálhatóan több száz órás többletmunka terhet, amely a kért adatok – feldolgozható formában történő – rendelkezésre bocsátáshoz szükséges.

Habony cége törvényszöveget is írt Baán államtitkárnak

Számos projekt, és hosszú évek közös munkája alapozta meg Habony Árpád és Baán László személyes jó viszonyát. A fideszes háttérember cége állítólag még a Szépművészeti Múzeum igazgatói pályázatánál is besegített, ezért nem csoda, hogy amikor szükség volt rá, Baán sem maradt hálátlan, a múzeum ingyen adta a lakodalmához a reneszánsz termet, és majdnem ingyen a kölcsönfestményeket.

Itt a Kúria szépművészetis ítélete – szeretnénk látni a Habonyék által visszaadott képeket

Az adat kiadása után nem sokkal kézhez kaptuk a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott azon ítéletét is, aminek köszönhetően kiderült, hogy a Brand Lab Tanácsadó Kft. a Szerb utca 9. I. em. 1. alatt tartotta a Szépművészeti Múzeumból kikölcsönzött XVII-XVIII. századi festményeket. Az ítéletet már csak azért is közzétesszük, mert abból nem csak a festménykölcsönzésre, hanem a nemzeti vagyon kezelésére vonatkozó adatok nyilvánosságára általában is levonhatóak következtetések.

A Szépművészeti Múzeum tíz értékes antik festményt kölcsönzött ki a Szerb utca 9-be

A bíróság jogerős döntése nyomán a Szépművészeti Múzeum végre kiadta az Átlátszónak a sokáig titkolt adatot, hogy hol is tárolta a múzeumból kölcsönzött nagy értékű műkincseket az Andy Vajna-féle TV2 újdonsült gazdasági igazgatója, Halkó Gabriella cége. A hivatalos tájékoztatás szerint abban az V. kerületi lakásban, ahol gyakran feltűnik Habony Árpád, és amelyet hivatalosan Habony volt anyósa bérel az ötödik kerületi önkormányzattól. Másfél évig pereskedtünk a Szépművészeti Múzeummal a címért.

Perre megy a Habony közelében landoló kölcsönfestmények miatt az Átlátszó

Perre megy az Átlátszó.hu, hogy megtudja, pontosan hol álltak hónapokon keresztül azok a festmények, amelyeket a Szépművészeti Múzeum adott kölcsön egy Habony Árpád ismerőseinek a kezében lévő cégnek.

JÁKSÓÉK CÉGE 300 MILLIÓT ÉRŐ KÉPEKET KÖLCSÖNZÖTT A SZÉPMŰVÉSZETITŐL

Jáksó László és Halkó Gabriella kft.-je a Szépművészeti Múzeumtól összesen 300 millió forint értékű reneszánsz és barokk festményeket kölcsönzött mindössze 15 ezer forintos havi díjért. A műkincseket az egyik cégtulajdonos egy magánlakásában állították ki. Miniszteri engedély nem volt, noha arra szükség lett volna.
Találatok: [10]  Oldalak:   1