language

Lapok:

agrárszektor.hu highlight_off

Személyek:

Bige László highlight_off

Bige László

Bige László (1958, Nagyvárad) vegyipari guru, a "műtrágyakirály". Erdélyben élő családját a kommunizmus alatt megfosztották vagyonától, a família nagy része külföldre is menekült. Bige egy kamion bútorral érkezett Nagyváradról hazánkba, majd kicsiben üzletelgetni kezdett: használt nercbundákat hozott be fillérekért, az oroszoknak gyümölcsöt és használt autógumit szállított. Alig húsz év alatt a második leggazdagabb magyar lett. A róla szóló portré szerint merre jár, konfliktusok kísérik,a  saját fia is beperelte, és korábbi támogatójával, Csányi Sándorral is összecsapott.

Bigét - állítása szerint üzleti ellenlábasai nyomására - vesztegetéssel és okirathamisítással vádolták meg 2021-ben. A vádirat szerint Bige 2009 év végén üzleti kapcsolatba került a cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére, melyet saját vevőkörének így haszonnal tud tovább értékesíteni, részben számla nélkül. Az ügyészség börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta, Bige László végig tagadta bűnösségét. Az üzletembert 2024 februárjában a bíróság felmentette a vádak alól.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Vallott a raktáros Bige László tárgyalásán: meglepő részletek láttak napvilágot

A napokban érkezett a hír, miszerint kétmilliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség Bige Lászlót, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosát. A vádirat szerint Bige nagy mennyiségű, rossz minőségű műtrágyát adott át egy értékesítési cég vezetőjének, amelyet ő számla nélkül, a piaci ár alatt eladhatott, majd a vételáért cserébe Bige kedvezményes áron számlázta ki neki az árut. A bíróságon tanúskodó raktáros teljesen meglepődött a milliárdos ellen felhozott vádakon, állítása szerint nem történt ilyen.

Bige: akár 20 százalékos áremelkedést is hozhat, ha bezár a műtrágyagyár

Az üzemben dolgozók sorsára és a gazdák érdekeire apellál Bige László, amikor azt kéri, legyen gyorsan vége a bírósági procedúrának, és ismét normális mederben folyhasson a termelés a szolnoki műtrágyagyárban. Az agrárszektor.hu-nak azt mondta, nagy hatással lenne a piacra, ha a Bige Holdingnak le kellene húznia a rolót.

Bige László a GVH-s kartellvizsgálatról: ez zaklatás

Zaklatásnak minősíti Bige László, a pétfürdői Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) sorozatos vizsgálatokat folytat a cégnél. A vállalat nem tartja törvényesnek és tisztességesnek a versenyhivatal eljárását, de együttműködik a hatósággal és válaszol a feltett kérdésekre.

Bige László a GVH-s kartellvizsgálatról: ez zaklatás

Zaklatásnak minősíti Bige László, a pétfürdői Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) sorozatos vizsgálatokat folytat a cégnél. A vállalat nem tartja törvényesnek és tisztességesnek a versenyhivatal eljárását, de együttműködik a hatósággal és válaszol a feltett kérdésekre.
Találatok: [4]  Oldalak:   1