Persons: |
Több sebből vérző tenderen, egyedüli indulóként szerezte meg Garancsi cége a fővárosi lámpaoszlop-reklámfelületeket
A NER-milliárdos Garancsi István médiacége, az ESMA Reklám Zrt., valamint a Tasnádi László érdekeltségébe tartozó Sys IT Network Zrt. nyerte a fővárosi lámpaoszlopok hasznosítására kiírt pályázatokat – adta hírül nemrég a 24.hu. Bár a Fővárosi Közgyűlés nem szavazta meg, Karácsony Gergely saját hatáskörben eljárva mégis érvényesnek nyilvánította a tendereket. Az Átlátszó által feltárt információk szerint a tender több sebből vérzett: egyrészt szakértőnk szerint a Főváros megkerülte a koncessziós eljárás lefolytatásának kötelezettségét. Másrészt a Sys IT Network jogelődje fontos szereplője volt az elmúlt évek egyik legnagyobb fiktív számlagyáras bűncselekményének. Harmadrészt, a reklámtenderen szeretett volna elindulni a (baloldali kötődésűnek mondott) Hungaroplakát Kft. is, de állításuk szerint az alkalmassági feltételek úgy lettek megfogalmazva, hogy nem tudtak versenybe szállni. Az ESMA korábbi tulajdonosa, a szocialista kötődésű Bleuer István szerint a Főváros bizonyára tudatosan, testre szabottan írta ki a pályázatot, ugyanakkor véleménye szerint nincs is ma másik, erre a munkára felkészült cég. Reklámpiaci szakértők szerint ugyanakkor a Főváros saját hatáskörben is felépíthetne egy erre alkalmas szervezetet.
ött a fideszes ügyvezető, majd egy hét múlva az 1,5 milliárdos állami megrendelés is
„A kormány már egy világjárványnál is a betegeken akar keresni?” – kérdezte a Parlamentben 2009-ben Kupper András, majd szót emelt a 40 százalékos profit ellen. A koronavírus-járvány során viszont a volt fideszes politikus által egy hete vezetett cég kapott 1,5 milliárdos megbízást. Végül 49 százalékos profittal, közel 800 milliós osztalékkal zárták a 2020-as évet. Újabb részlet a kormány által a Covid idején közbeszerzés nélkül elköltött százmilliárdokról.
Furcsa döntést hozott Pintér Sándor volt államtitkára
Tasnádi László egyik érdekeltéségén keresztül közvetve beszállt egy látszólag nem túl forgalmat és nyereséget produkáló cégbe, hogy aztán kevesebb mint egy év után - amikor hatalmasat ugrottak a társaság számai - kiszálljon belőle.
Pintér Sándor bizalmasai zsíros megbízást kaptak a Volánbusztól
Nagy összegű készpénzszállítási, értékkezelési megbízást nyert el a Volánbusz közbeszerzésén a Civil Értéklogisztika Zrt., melynek közvetett tulajdonosai Pintér Sándor belügyminiszter korábbi üzlettársa, illetve államtitkára.
Az Orbán-rendszer csúcsvállalatának titkai
2021 közepén egy szokatlan találkozó helyszíne volt a londoni magyar nagykövetség halványsárga épülete, amely a brit főváros egyik előkelő negyedében, a Buckingham-palotától mintegy negyedórányi sétára található.
A 4iG magyar informatikai cég már hónapok óta próbálkozott az Invitech nevű magyarországi távközlési vállalat felvásárlásával, de az egyeztetések elakadtak. Az Invitech tulajdonosainak – egy főként kínai állami pénzből működő befektetési alapnak – a képviselői jóval magasabb árat kértek a cégért, mint amennyit a 4iG ajánlott. Ráadásul az sem volt egyértelmű, hogy az akkor még kisebb piaci szereplőnek számító és komoly távközlési tapasztalattal nem rendelkező magyar cég képes lesz-e előteremteni a mintegy százmilliárd forintos vételárat.
Fauszt Zoltán
Jászai Gellért
Leisztinger Tamás
Mészáros Lőrinc
Orbán Viktor
Palkovics László
Pintér Sándor
Rogán Antal
Simicska Lajos
Tasnádi László
4iG Nyrt.
Antenna Hungária Zrt.
Digitális Kormányzati Ügynökség
Gazdasági Versenyhivatal (GVH)
Hunguest Hotels Zrt.
IG COM Magántőkealap
Invitech ICT Kft.
Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.
Magyar Telekom Nyrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
MPVI Mobil Zrt.
Opus Global Nyrt.
Rheinmetall AG
SCD Group
SDA Informatika Zrt.
background
capital fund
clientele
debt
diplomacy
Hotel Oligarch
informatics
loan
military - armaments industry
overpricing
permit
public procurement
state/municipal contracts
support
telecommunication
tender
Karácsony a közgyűlést kikerülve köt üzletet a NER-milliárdos plakátcégével
Májusban politikai szövetségei sem mind támogatták abban Karácsony Gergelyt, hogy a főváros Garancsi István cégével szerződjön mintegy 44 ezer fővárosi plakáthely ügyében. Ezért – mint megtudtuk – a főpolgármester a nyáron saját hatáskörben hozott döntést erről. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester csalódott, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint viszont a főváros két okból is jól jár.
Újabb százmilliós állami támogatás nyomai vezetnek az elmúlt évek legnagyobb számlagyárába
A külügyminisztérium 288 millió forint vissza nem térítendő támogatása az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárában landolt.
Fuzik Zsolt
Horváth Csaba
Pintér Sándor
Tasnádi László
Tóth Csaba (MSZP)
4iG Nyrt.
Antenna Hungária Zrt.
Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
SYS IT Services Kft.
T-Systems Magyarország Zrt.
Top Hygiene Kft.
state/municipal contracts
wind-up
Helyezkednek a biztonsági szakma nagyágyúi a nagy reptérbiznisz közben
A többi közt Pintér Sándor volt cége és egy Mészáros Lőrinchez közeli tőkealap is benne van az üzletben.
Mészáros Lőrinc
Móró Lajos
Pintér Sándor
Tasnádi László
Varga Lajos
Airport Service Budapest Zrt.
AS-SEC Biztonsági Szolgálat Kft.
Belügyminisztérium (BM)
Budapest Airport (BA) Zrt.
Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
HM EI Zrt.
Honvédelmi Minisztérium (HM)
Valton-Sec Zrt.
airport
asset protection
cleaning
clientele
revolving door
Budapest
Kipöckölik Pintér Sándor emberét és a Fidesz-kedvencet a reptér földi kiszolgálócégéből
A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) szeptember 11-én benyújtott összefonódás-bejelentés alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren földi kiszolgálási tevékenységet végző cég majd' öt évvel ezelőtti állapota állhat vissza - legalábbis, ami a tulajdonosokat illeti. Mint az a GVH előtt lévő dokumentumból kiderül, a B+N Referencia Zrt. egyedüli közvetlen irányítást szerez az Airport Service Budapest Zrt. felett.
Az adófizetők 288 millió forintja után futnak Szijjártóék, amit egy óriási számlagyárnak utaltak át
A külügyminisztérium negyedmilliárd forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatása az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárában landolt. A nyertes cégnek szélsebesen átutalták a pénzt, noha az már a döntés pillanatában megsértette a pályázati feltételeket. Szijjártó Péterék bejelentették a követelésüket a felszámolónak, de a kár megtérülése kétséges. A fiktív számlákkal visszaélő cégcsoportot több milliárdos csalással gyanúsítják. A külügyi pályázaton nyertes cég gyanúsított ügyvezetőjét hiába kerestük, telefonja visszajelzései alapján külföldön lehet.