language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Személyek:

Boruzs András highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Kétmilliárdos BKV-kenőpénz

Kétmilliárd forintos kenőpénz, valamint a volt SZDSZ-es főpolgármester, Demszky Gábor által az ismerőseinek szerzett állásokra derült fény a Hagyó Miklós és társai elleni nyomozás vallomásaiból. Antal Attila volt BKV-vezérigazgató vallomásában kétmil­liárd forintos vesztegetési kísérletről beszélt.

Eltűnt a vagyon? - Így takarított maga után Hagyó Miklós - Kapcsolódó helyreigazítás

Noha a rendőrség Hagyó Miklóst a BKV-s bűnszervezet tagjaként azonosította, az MSZP és az SZDSZ más fővárosi cégeket is felosztott egymás között. A Budapest-saga - néhány alvilági adózsonglőr révén - Szerbiáig már elért, Demszky Gáborig még nem.

Végállomás, kiszállás!

Noha leginkább Hagyó Miklósra és az MSZP-re látszik ráégni a BKV-botrány, a közlekedési vállalatból kinyerhető javakat az SZDSZ sem tolta el magától.

Elvarratlan szálak

Sem Demszky Gábor főpolgármester, sem korábbi szocialista helyettese, a múlt héten a Figyelő munkatársával személyesen is találkozó Hagyó Miklós nem gyanúsított továbbra sem a BKV-botrányban, mégis mindketten folyamatosan védekezésre kényszerülnek.

BKV: elterelő hadművelet?

Boruzs András, az SZDSZ fővárosi elnöke vélhetőleg tényleges munkavégzés nélkül vett fel pénzt a BKV-tól – derül ki a közlekedési cég könyvvizsgálati jelentéséből.

A BKV szerint érdemi munkát végzett az SZDSZ-es pártigazgató

Boruzs András, az SZDSZ pártigazgatója is szerepelt a BKV alkalmazottai között, de a neve mellett nem volt feltüntetve, hogy milyen munkakörben.

„Boszorkányperben érzem magam” - Megszólal a bkv-botrány egyik kulcsfigurája

Sajátos körülmények között, a személyes találkozás és a telefonbeszélgetés lehetőségét is kizárva, e-mailben adott interjút a Figyelőnek Horváth Éva, a BKV-botrány egyik gyanúsítottja. Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes korábbi kommunikációs tanácsadója a rendőri vizsgálat elindítása óta először szólal meg a sajtóban.
Találatok: [8]  Oldalak:   1