language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Személyek:

Ikvai-Szabó Imre highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2

BKV-bűnügy: az MDF-SZDSZ közös jelöltje is képbe került

Ikvai-Szabó Imrét és Horváth Csabát is kihallgatják szerdán a BKV-ügy kapcsán. Az Index értesülései szerint Ikvai-Szabó adott teljes felhatalmazást Mesterházy Ernőnek a fővárosi cégek üzleti és személyi döntéseibe való beleszólásra, Hagyó pedig kijelentette: politikusi pályán a közösségért való tenni akarás hajtotta.

Mesterházy Ernő minden ügybe beleszólhatott

Mesterházy Ernőnek egy főpolgármester-helyettesi szignóval ellátott felhatalmazás jogot adott rá, hogy beleszóljon valamennyi fővárosi cég üzleti és személyi döntéseibe. Az Index birtokába került „menlevél” szövegezése homályos, így általában minden városházi ügy belefért az előzetesben ülő tanácsadó tevékenységi körébe.

Meghallgatják szerdán délután Demszkyt a BKV-ügyben - kövesse élőben!

A BKV-botrányok kivizsgálására alakult eseti bizottság szerda délután meghallgatja Demszky Gábor főpolgármestert, aki hétfőn elismerte, politikai felelősség terheli az ügyben.

Mesterházy Ernő nagyon sokat tudhat

Információink szerint négy magáncégben is volt közös érdekeltsége korábban a BKV-botrányok miatt előzetes letartóztatásba került Mesterházy Ernőnek és Tóthfalusi Györgynek.

BKV-ügy: Demszkyt is meghallgatják

A BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság szerdai ülésén tizenegy személy, köztük Demszky Gábor, Ikvai-Szabó Imre, Hagyó Miklós testület előtti meghallgatásáról is döntött.
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2