language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off
MVM-ügyek 2005-2008 highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

1.715.000.000 Ft

MVM-ügyek 2005-2008

MVM-ügyek 2005-2008

Kocsis István vezérigazgatósága idején az MVM számos gyanús ügyletet kötött. Az energiavállalat e szerződések alapján nagy összegeket utalt át ismeretlen hátterű offshore cégeknek, de a szerződésben vállalt ellenszolgáltatásokat a partnerek nem teljesítették, a pénzt pedig nem (illetve nem teljes egészében) utalták vissza. Az ügyleteket annak idején az MVM könyvvizsgálói jelentése sem hagyta szó nélkül, sőt a büntetőjogi következményekre is felhívta a figyelmet. A szövevényes ügyben több éve tartó nyomozás során sokáig nem volt érdemi fejlemény, azonban 2011 nyarán az MVM egykori felső vezetése körül is szorulni kezdett a hurok, és végül augusztus közepén meggyanúsították az addig érinthetetlennek hitt Kocsis Istvánt is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [84]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Nyoma veszett egy BKV-nyomozásnak

Nincs nyoma a BKV offshore szerződéseivel kapcsolatos nyomozásnak a BRFK-nál és az ügyészségen, derült ki érdeklődésünk nyomán.

Garázsmenet

Nagy túlélő távozott Kocsis István személyében a BKV éléről.

Eltussolt ügyek miatt ment Kocsis?

Nem a Magyar Villamos Műveknél (MVM Zrt.) kötött, a gyanú szerint milliárdos károkat okozó szerződésekkel kapcsolatos vizsgálat, hanem BKV-s ügyek miatt kellett távoznia Kocsis Istvánnak a közlekedési társaság éléről - tudta meg a Blikk.

Megerősítették Kocsis távozását

Tarlós István főpolgármester hivatalában fogadta Kocsis Istvánt, és „közös megegyezéssel a vezérigazgató munkaviszonyának megszüntetésében állapodtak meg”.

Távozik Kocsis István, a BKV vezérigazgatója

Azonnali hatállyal távozik a BKV vezérigazgatói posztjáról Kocsis István – írja a Magyar Nemzet. A hírt lapunknak több forrás megerősítette, de hivatalosan hétfőn jelentik be.

Az ember, aki megy

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Kocsis Istvánt, a BKV vezérigazgatóját. A Nemzeti Nyomozó Iroda detektívjei különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést valószínűsítenek.

Keressük a legkorruptabb magyar ügyet

A Korrupcióellenes Világnap alkalmából a K-monitor összegyűjtött néhány meghatározó ügyet az elmúlt másfél évtizedből.A felsorolt ügyekben nemcsak a téma, hanem az is közös, hogy egyiknek sem ismerjük számos fontos részletét, a szereplők valódi szerepét.

Pletyka a Mol-főnökváltásról

A Mol-vezér távozása az orosz Szurgutnyeftyegazzal szembeni túl erőteljes fellépése és a horvát Podravka-ügyben játszott Mol-szerep miatt merülhetett fel.

Nem lép le Hernádi

Minden érintett határozottan cáfolja, hogy Kocsis István BKV-vezér váltaná Hernádi Zsoltot a Mol élén. Az ügy nagy kérdése, hogy hálás lehet-e a Fidesz az egyébként zavaros ügyeiről ismert Kocsis Istvánnak.
Találatok: [84]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>