Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Akták:
BKV-ügyek [X]
Postapalota [X]
1.000.000.000 Ft

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.


Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Postapalota

Postapalota

2009 júniusában írta meg először a Magyar Nemzet, hogy két postás szakszervezet kérte a korábbi székház, a Postapalota eladásával kapcsolatos szerződések nyilvánosságra hozatalát. Mint később kiderült, a székházat a Wallis Ingatlan Zrt. – amelynek anyacégét, a Wallis Rt.-t 2000 és 2005 között Bajnai Gordon vezette – egyik projektcége, a WPR Primus Kft. egyedüli pályázóként vehette meg 4 milliárd forintért. A Magyar Posta székházát egy XIII. kerületi ingatlanba költöztették át, amelynek havi bérleti díja 400.000 euró, vagyis megközelítőleg 100 millió forint volt. A 10 évre szóló bérleti szerződés összesen 13,5 milliárd forint értékben köttetett.


Támogass minket, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas
▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor


2009 szeptemberében került nyilvánosságra az ÁSZ előző évi jelentése, amelyben kérik a pénzügyminisztert, vizsgálja felül a székház eladását, mert az szerintük a piaci ár alatt kelt el, és ezzel mintegy 3,5 milliárd forint kár érte a társaságot. Az ÁSZ továbbá arra kérte a pénzügyminisztert, hogy vizsgálja felül a bérletről szóló szerződést is.

2010 márciusában a Fidesz feljelentése nyomán a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el a bérleti szerződéssel kapcsolatban, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával.

Találatok: [8]  Oldalak:   1

A rendőrség rajta van a Fidesz ügyein

Megháromszorozódott a korrupció, de rendőr is több lett, így győzik a munkát – állítja az fn.hu-nak adott interjújában Bencze József. A Fidesznek fontos ügyeket pedig már vizsgálják.

Offshore cégekkel, végkielégítésekkel, zavargásokkal kezdené az elszámoltatást a Fidesz

Bejelentette pénteken a Fidesz, hogy a kormányváltás után milyen ügyek kivizsgálásával kezdenék meg az elszámoltatást. Tizenegy ügyet neveztek meg, ezek közé tartoznak például a BKV botrányai, illetve a sukorói kaszinóberuházás.

Bajnait, Oszkót és Simort is elszámoltatná a Fidesz

Elsőként 11 ügyet vizsgálna ki a Fidesz a kampányában hangsúlyos elszámoltatás tételei közül. A már jelenleg is vizsgált ügyek mellett személyükben is vizsgálnák Bajnait, Oszkót és Simor András jegybankelnököt, akitől szívesen megszabadulnának.
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Akták

BKV-ügyek

BKV-ügyek

A „BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely...
Kaszinóváros - Sukoró

Kaszinóváros - Sukoró

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai,...
Kormányzati negyed

Kormányzati negyed

2006 decemberében döntött a kabinet a kormányzati negyed megépítéséről, az építkezés helyének pedig a Nyugati Pályaudvar mögötti területet jelölték ki. A Fidesz 2007-ben a Legfőbb Ügyészséghez...
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

A főváros VII. kerületének önkormányzata 2003-ban és 2004-ben értékesített tisztázatlan körülmények között nyolc Belső-Erzsébetvárosban található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant....
MÁV Cargo privatizáció

MÁV Cargo privatizáció

A MÁV Cargo privatizációjára a MÁV Zrt. 2007 május végén írt ki pályázatot. Az eljárás során a 12 induló közül 102,5 milliárd forintos ajánlatával a Rail Cargo Austria (RCA) és partnere a Győr-Sopron-Ebenfurti...
MÁV Hídépítő-ügy

MÁV Hídépítő-ügy

  A BRFK különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés ügyében indított eljárást a 100%-ban a MÁV Zrt. tulajdonában lévő MÁV Hídépítő Kft. 2003 és 2004 közötti vezetői ellen. Az...
Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő,...
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI