language

Személyek:

Suchman Tamás highlight_off

Suchman Tamás

Suchman Tamás Gábor (Marcali, 1954. július 2. – 2023. május 21. vagy előtte) magyar politikus, országgyűlési képviselő. 1990 és 2010 között országgyűlési képviselő volt. (1990: országos lista, 1994: Somogy 5. vk., Marcali, 1998: Somogy megyei lista, 2002: országos lista.) A gazdasági és az emberi jogi bizottság alelnöke, illetve az integrációs- és ügyrendi bizottság tagja volt, valamint frakcióvezető-helyettes. 1995. március 1-jén a privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki, majd miniszterként 1996. szeptember 15-én vette át az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését a Horn-kormányban. 2004. október 18-tól 2006. június 8-ig a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként dolgozott. A 2006. évi országgyűlési választások során Somogy megyei területi listán szerzett mandátumot. 2007. január 10-én megválasztották a Balaton Fejlesztés Tanács elnökének; 2009-től az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos volt. Többek közt a félbe maradt Balatonring megvalósításáért is lobbizott. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

„Majd Mészáros megveszi. Az összes Balaton-part az övé”

A remény is haldoklik a csöppnyi Sávolyon, amit magára hagytak egy elkezdett, de sohase befejezett motorpályával. A somogyi község nyakán maradt egy méregdrága szennyvízdíjat hozó tisztítómű, a pálya utáni fellendülésben bízva egy rakat hitel és az illegális szemét halmai. Mészáros mellett már Soros Györgynek is örülnének, ha befejezné a Balatonringet.

Keressük a legkorruptabb magyar ügyet

A Korrupcióellenes Világnap alkalmából a K-monitor összegyűjtött néhány meghatározó ügyet az elmúlt másfél évtizedből.A felsorolt ügyekben nemcsak a téma, hanem az is közös, hogy egyiknek sem ismerjük számos fontos részletét, a szereplők valódi szerepét.

Miért hallgat az ingatlan-botrányokról a politika?

Az ingatlan beruházások kapcsán elhíresült a „spanyol modell” saját hazájában és Európában is megbukott. Lényege: a jutányos áron megvett szűz területeken ambiciózus mega-projektek felépítését ígérik, hogy azután, kijárva tetemes állami, illetve EU-s támogatásokat befolyásos politikusoktól, az átminősített területen a beruházást el sem kezdik, illetve félbehagyják, vagy az ingatlanokat hatalmas haszonnal továbbadják.

Hullámverés

Az utolsó pillanatig lobbizott az ingatlanfejlesztők érdekében Suchman Tamás a Balaton-törvény módosításakor. A szigorúnak szánt jogszabályt több ponton felpuhító módosítást Sólyom László környezetvédelmi okokra hivatkozva dobta vissza, de a tét az utolsó part menti területek beépíthetősége.

Én tocsok, te tocsolsz, ő Tocsik - A nagy lopás II.

Tocsikolás az, amikor állami pénzek kerülnek magánszemélyekhez vitatható módon, vagy összegben, majd onnan tovább azokhoz akik akkor éppen rendelkeztek a közpénzek fölött. Mondhatjuk, hogy a politikai korrupció minősített esete.

Áramember - Kocsis István

Az MVM vezérigazgatójának szinte mindenhez köze volt, ami a rendszerváltás óta a magyar iparban történt. Ő szervezte az energetikai szektor privatizációját, Csányi Sándor üzlettársa és barátja, volt MDF-es, és nevezték már az MSZP titkos adujának is.

Suchman Tamás: Nyom nélkül (Gansperger Gyula lemondásáról)

Akormányváltás napjaiban már csak nosztalgiából is figyeltem, hogy a kampányhoz és az előző nyolc évhez képest miként változtatják meg a privatizációról vallott nézeteiket a Fidesz vezetői.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>