Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Akták:
BKV-ügyek [X]
Személyek:
Sziebert György [X]
1.000.000.000 Ft

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.


Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Sziebert György

volt jogi előadó, akit a BKV-ügyben elítéltek.

Találatok: [64]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Így hallgathatták ki a BKV-ügy vádlottjait

Az elsőrendű vádlott meghallgatásával folytatódott a bíróságon a repülőtéri vesztegetésként elhíresült büntetőper. Sz. György szerint Demszky Gábor volt főpolgármestert, szocialista helyettesét, Hagyó Miklóst és Kocsis István volt BKV-vezér ellen szóló vallomásokat vártak tőle a rendőrök a nyomozás során, nem sokkal a 2010-es választások előtt.

Kecskeméten mesélhet a Nokia-dobozokról Hagyó Miklós

Öt hónappal a vádemelés után szerdán megkezdődik a hűtlen kezeléssel is vádolt Hagyó Miklós és társai büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. A volt főpolgármester-helyettes a vádirat szerint személyes és politikai kiadásai fedezetének tekintette a BKV-t, és különféle trükkökkel másfél milliárd forint kárt okozott a közlekedési vállalatnak. Az expolitikus a vádirat szerint a BKV korábbi vezérigazgatójától évente 15 millió forintot zsarolt ki.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Sziebert lakóhelyén már szabadon járhat-kelhet

A BKV-ügy újabb gyanúsítottjával szemben enyhített a korábban elrendelt kényszerintézkedésen a Fővárosi Bíróság. A jogerős végzés lakhelyelhagyási tilalomra változtatta a fővárosi tömegközlekedési vállalat volt jogi igazgatójának házi őrizetét.

Csalhatott a fizetéssel a Zóna Taxi Ferihegyen

Eljárás indult a korábbi ferihegyi taxitársaság ellen csalás gyanúja miatt. Veres István vállalkozónál, a Zóna Taxi vezérigazgatójánál házkutatást tartottak.

Házi őrizetben marad a BKV volt jogi igazgatója

A bíróság közleménye szerint még mindig tartani kell attól, hogy Sziebert György elszökne, vagy elrejtőzne. A végzés nem jogerős.

BKV-BA-ügy - Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Rényi-Vámos Krisztina ellen

A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön jogerősen megszüntette a BKV-ügy egyik gyanúsítottjának, Rényi-Vámos Krisztinának a házi őrizetét, ugyanakkor lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene.
Találatok: [64]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Akták

BKV-ügyek

BKV-ügyek

A „BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely...
MVM-ügyek 2005-2008

MVM-ügyek 2005-2008

Kocsis István vezérigazgatósága idején az MVM számos gyanús ügyletet kötött. Az energiavállalat e szerződések alapján nagy összegeket utalt át ismeretlen hátterű offshore cégeknek, de a szerződésben...
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)

A főváros VII. kerületének önkormányzata 2003-ban és 2004-ben értékesített tisztázatlan körülmények között nyolc Belső-Erzsébetvárosban található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant....
Eclipse-ügy

Eclipse-ügy

A gépjárművek eredetiségvizsgálatához szükséges informatikai rendszert kiépítő Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezérigazgatóját és hat munkatársát 2010 márciusában helyezte előzetes letartóztatásba...
Kaszinóváros - Sukoró

Kaszinóváros - Sukoró

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai,...
Négyes metró

Négyes metró

 A negyedik budapesti metróvonal ötlete még a 70-es években született meg, ám a 1996-ban elkészült el a megvalósíthatósági tanulmány után csak 2003-ban írták alá a kivitelezési szerződést. Közlekedési...
BKV buszbeszerzés

BKV buszbeszerzés

A BKV által meghirdetett használtbusz-tender kapcsán először a Heti Válasz beszélt cikkében korrupcióról. A lap szerint a közbeszerzési eljárást kifejezetten egy pályázóra, az Alfa Busz Kft.-re...
Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő,...
Egymásért Egy-Másért-ügy

Egymásért Egy-Másért-ügy

2007 áprilisában számolt be először róla a sajtó, hogy hat, az Egymásért Egy-Másért Alapítványhoz köthető személyt vettek őrizetbe vám- és áfacsalás gyanújával. A gyanúsítottak a vád szerint...
Korrupció a HM-ben

Korrupció a HM-ben

A katonai ügyészség - Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése nyomán - nyomozást indított a Honvédelmi Minisztériumban (HM) történt vesztegetések és más bűncselekmények gyanújával....

Személyek

Intézmények

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI