language

Helyek:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye highlight_off

Kulcsszavak:

közokirat-hamisítás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Bűnöző is lehet polgármester, de már nem maradhat a helyén olyan könnyen, mint korábban

Nemrég Pál-Árgyelán Elvira, a Békés megyei Pusztaottlaka fideszes polgármestere úgy döntött, mégsem indul a polgármesteri címért, így az egyetlen jelölt a település egykori polgármestere, a költségvetési csalással vádolt korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György lehet – írta meg a 24. Nem példa nélküli az eset.

Közokirat-hamisítás miatt áll bíróság elé a Mi Hazánk miskolci jelöltje

Duzsik Istvánt 300 ezer forint bírságra ítélték közokirat-hamisítás elkövetéséért, amit a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjelöltje nem fogadott el, így bírósági tárgyalásokon folytatódik büntetőügye.

Elutasították a közmunkások nyílt szavazásáról szóló panaszokat

Abaújlakon három beadványozó is azt állítja, hogy a helyi közmunkások mellett ott állt valaki, aki ellenőrizte, hova húzzák az ikszet. Mindhárom panaszt másodfokon is elutasították.

MEGINT FELDUZZADT A KIS FALU A VÁLASZTÁSOK ELŐTT

Az önkormányzati választások idén is lendületet adnak a borsod megyei Abaújlak népességnövekedésének: A tavaszi 80-ról mostanra 99-re emelkedett a választópolgárok száma. Négy éve a voksolás előtti hetekben fiktív lakcímbejelentésekkel több tucat emberrel gyarapodott a település.

Voksturisták után kutatnak Abaújlakon bejelentésünk nyomán

Nem voltak hiábavalók az atlatszo.hu erőfeszítései, Abaújlakon megkezdődött a fiktíven bejelentkezetett voksturisták ellenőrzése. A jegyzői vizsgálat érinti a Fidesz kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté édesapja házát is, ahová öten jelentkeztek be a 2010 őszi önkormányzati választás előtti hetekben. A vitézi rend nem veti ki soraiból vitéz Kocsis Sándort emiatt.

Voksturizmus következmények nélkül – ki ellenőrzi a Kocsis-ház fiktív lakóit?

Nincs hatóság, aki megvizsgálja, hogy az Abaújlakra 2010 őszén fiktíven bejelentkezett személyek lakcíme megegyezik-e azzal, ahol életvitelszerűen tartózkodnak. Köztük ötnek az alpolgármester, háromnak a megválasztott polgármester háza lett az otthona az előző választások előtti napokban. A kormányhivatal szerint a jegyző dolga lenne a lakcímbejelentések valódiságát ellenőrizni, a jegyző azonban nem érzi magát illetékesnek az ügyben.

Bükki Nemzeti Park: büntetőügyek és vezetőváltás

Költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozás indult Kanyok Attila fideszes tiszaújvárosi önkormányzati képviselő ellen, aki korábban Mengyi Rolandnak, a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének volt a kampányfőnöke. Kanyok a borsodi állami földbérletpályázat egyik nagy nyertese, nála csak egy gazdálkodó nyert több földet.

Nem nyomoztunk rendesen, bocs

Cs. szerint lopás, de legalábbis sikkasztás, ha az általa házépítéssel megbízott vállalkozó folyamatosan újabb részleteket kér, de közben nem csinál semmit. Feljelentést tett, de a nyomozó hatóságok szerint legfeljebb szerződésszegés történt, ami nem rájuk tartozik. Hiába kardoskodott, nem jutottak semmire, így ő maga vette a kezébe az ügyet. Bizonyítékokat gyűjtött, hamis tanúzást tárt fel, a bíróság pedig el is ítélte a vállalkozót. Cs. ezek után az ügyészeket és a nyomozókat is feljelentette, de visszautasították a kérését. Most Polt Pétertől vár magyarázatot a történtekre.

Fiktív bejelentésekkel manipulálta a választást Kocsis Máté édesapja

Másfélszeresére nőtt a 2010-es önkormányzati választás előtt egy Borsod megyei kistelepülés szavazásra jogosult polgárainak száma. Az ügyészség megállapította: fiktív lakcímbejelentések történtek, és ezért a Fidesz kommunikációs igazgatójának édesapját is megrovásban részesítették.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>