language

Helyek:

Bp. I. kerület highlight_off

Kulcsszavak:

versenykorlátozás - kartell highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Pokorni és Nagy Gábor Tamás kerületében valósággal tarol két „baráti” cég

Erős kartellszag lengi be a hegyvidéki és a budavári önkormányzat közterületeinek, épületeinek, közműveinek fenntartási, takarítási, felújítási, karbantartási, hibaelhárítási tendereit. Két cég bő tíz év óta tarolja az e feladatokra kiírt közbeszerzéseket: a 3R Kft. és a Regnum-Trend Bau Kft. A két társaság Közbeszerzési Értesítőben elérhető 70 pályázati értesítője azt mutatja, hogy az I. és a XII. kerület megbízásaira szakosodtak: a Regnumnak semmilyen más, a 3R-nek mindösszesen két egyéb közpénzforrásos megbízása volt.

Trafikbárók Budapesten: Vu Quy Duong már 92 nemzeti dohányboltban érdekelt

Az Orbán-kormány 2012 szeptemberében törvénybe iktatta, hogy 2013 közepétől csak azok árulhatnak cigarettát, akik erre engedélyt kapnak. A koncessziókat botrányos tenderen osztották ki: hamar kiderült, hogy az engedélyek nagy részét a kormánypárthoz így-úgy közelállók nyerték meg. Az Átlátszó most megvizsgálta, hogy azóta hogyan alakultak a nemzeti dohányboltok bevételei és tulajdonviszonyai. Azt találtuk, hogy míg a törvény célja szerint elvileg egy személy legfeljebb öt dohányboltot üzemeltethetne, a sokmilliárdos forgalmú üzemeltetői hálózatokba szerveződő dohányboltok végső tulajdonosai – betéti társaságok kültagjaiként – egyszerre több tucat trafikban is érdekeltek lehetnek.

Városról városra terjeszkednek Simicska milliárdos reklámcégei

Miközben évente milliárdos nyereségre tesznek szert a kormányváltás óta, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési cégek a kisebb bevételt biztosító lehetőségeket sem hagyják ki. A hvg.hu gyűjtése alapján ezek 19 településsel kötöttek reklámgazdai szerződést, ami esetenként arra is felhatalmazza őket, hogy piaci vetélytársaiktól díjat szedjenek azért, hogy kint lehessenek a plakátjaik. Volt olyan város, ahol a Simicska-cégek egymással versenyezve indultak a koncesszióért.
Találatok: [3]  Oldalak:   1