language

Helyek:

Bp. VI. kerület highlight_off

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [63]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Bemutatjuk az elit jogászklubot, ami a Miniszterelnökség luxusbüféjében működik

A Miniszterelnökség büféjeként, egyszersmind az Aurum alapítvány jogászcsapatának klubhelyiségeként működik a volt Lukács cukrászda műemlék szalonja. A tehetséggondozással is foglalkozó alapítvány 35 millió forintos, végeredményben közpénzből származó, a „nemzeti érzelmű” jogászok utánpótlásának biztosítására kapott támogatásnak köszönhetően csinosíthatta ki a kávézót, és működtethet tehetséggondozó programot. Az Aurumot MCC-s kötődésű alkotmánybírósági főtanácsadó alapította, kurátorai között Fidesz-közeli ügyvéd és miniszterelnökségi kabinetfőnök üldögél, felügyelőbizottságában volt parlamenti képviselő és a Mandiner hetilap újságírója is helyet kapott.

Ötszörös bérleti-díjemelés az állami tulajdonú palotában a Kodály köröndön

Ultimátumszerűen emelte az addigi négy-ötszörösére a Kodály körönd állami tulajdonú palotája bérleti díját a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A lakók ingatlanmutyi előszelét érzik.

Nem halad az Andrássy úti szellempalota felújítása

Az Andrássy úti volt Balettintézet katari tulajdonosa még nem kezdett hozzá az ígért luxusszálloda építéséhez. Egy éve vette meg a Drechsler-palotát, de még az üzemeltetőt se választották ki, tudta meg a VS.hu. A terézvárosi önkormányzat az építkezés folytatását kéri, mert az épület állapota veszélyezteti a közterületet.

Várost vigyenek! – Mit kaphat Rogán az V. kerületi ingatlanok leárazásáért?

A nyilvánosságba nagy svunggal berobbanó önkormányzati ingatlanügyek többnyire nem állnak meg a bíróság előtt. Az eljárás akár évtizedes elhúzódása ellenben szinte garantált.

Luxusszálloda lehet a Balettintézetből

Szándéknyilatkozatot írtak arról, hogy a portugál tulajdonos eladja az Andrássy úti egykori Balettintézet épületét egy új tulajdonosnak, a Zara Investnek. Az új tulajdonos felújítaná az épületet, és luxusszállodát alakítana ki belőle.

Hosszú a szocialista vádlottak padja

Egymásnak adják a kilincset, és magyarázkodnak a különböző szintű bíróságokon az MSZP volt vagy még ma is aktív politikusai

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

A terézvárosi apparátus visszavágott

A hűtlen kezeléssel vádolt szocialista Verókék állították, megbíztak a szakmai vezetésben, ám az mégis elhatárolódott tőlük.

Vádat emeltek Verók Istvánék ellen

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Fővárosi Főügyészség (FF) vádat emelt Verók István volt terézvárosi szocialista polgármester és tizenkét egykori MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtársa, valamint Varga Tamás korábbi aljegyző ellen az Andrássy út 47. alatti ingatlan áron aluli eladása miatt.
Találatok: [63]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>