language

Személyek:

Laborc Sándor highlight_off

Laborc Sándor

Laborc Sándor. A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója 2007. december 17-től 2009. augusztus 31-ig. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [253]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Amikor az alvilág és a politika összeér (2.)

Lényegében célt ért az alvilági leszámolások kulcsfigurájának tartott Portik Tamás terve, hiszen Gyurcsány Ferenc legfőbb bizalmasának ajtajáig sikerült eljutnia 2008 nyarán. Szilvásy György titokminiszter ugyanis ekkor utasította a polgári elhárítás vezetőjét, Laborc Sándort, hogy a titkosszolgálat üljön le tárgyalni a maffia hírhedt alakjával. Túl azon, hogy a felek megállapodtak jobboldali politikusok lejáratásáról, feltételezhetően a találkozók után dőlhetett el, hogy a Fideszt keverik gyanúba az egész országot megrázó, 1998-ban történt politikai robbantások megrendelését illetően.

Többmillió forintot ítélt meg a bíróság Gyurcsány egykori, kémkedéssel vádolt titkosszolgálati főnökének

Nyolcmillió forintot ítélt meg elsőfokon a Fővárosi Törvényszék egy kártalanítási perben a korábban kémkedéssel vádolt Galambos Lajosnak, aki a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója volt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Galambos a kémügy kezdetén hónapokig letartóztatásban volt, ám végül bűncselekmény hiányában mentette fel a bíróság, így megnyílt annak a lehetősége, hogy pert indítson a magyar állam ellen. A jelenleg százmilliós vesztegetés miatt eljárás alatt álló volt főigazgatót Gyurcsány Ferenc pár éve azzal védte, hogy csak biztosan „elügyetlenkedett” valamit. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke annak ellenére nyilatkozott így, hogy saját bevallása szerint ismerte az akkor még államtitoknak minősülő vádiratot, amelyben arra is utaltak, hogy még a DK-vezér bizalmasa, Laborc Sándor is azon az állásponton volt, hogy bizalmas adatok jutottak orosz kézbe és felbecsülhetetlen kár érte a magyar titkosszolgálatokat.

A Rogán Antal elleni hamis vád miatt ismét nyomoz az ügyészség Portik ellen

Hamis vád gyanúja miatt újra nyomoz a több leszámolásos gyilkosság megrendelésével összefüggésbe hozott Portik Tamás ügyében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A ’90-es évek olajbűnözésének egyik kulcsfigurája azért került az ügyészség célkeresztjébe, mert évekkel ezelőtt egy polgári perben tanúként azt állította, hogy a közvetítő szerepében eljárva tízmillió forintnak megfelelő összegű eurót adott át Rogán Antal egykori belvárosi polgármesternek. A hatóság nem hitt Portiknak és a bíróság előtt tett kijelentései miatt az idén januárban egyszer már megszüntetett nyomozás folytatását rendelte el. Emlékezetes, a hű baloldali maffiavezér a titokban készített hangfelvétel tanúsága szerint 2008-ban felajánlotta Laborc Sándor volt NBH-vezérnek, hogy segítséget nyújt a Fidesz lejáratásához, hiszen rettegett attól, hogy megbukik a Gyurcsány-kormány és megszűnik a politikai védelme.

Gyurcsány titokminisztere: Ez még mindig nem az igazság

"Az igazsággal még ma sem szembesülhet a közvélemény, miután az ügyészség nyilvánosságra hozta a vádiratát", írta az Indexnek Szilvásy György a "Gyurcsányék az orosz titkosszolgálattal világították át a magyar NBH-t" című hírre reagálva. A Gyurcsány-kormány egykori titokminisztere szerint az ügyben kezdettől fogva "a legvadabb állításokat szivárogtatták ki a hatóságok", a vádottak pedig eközben a titkosítás miatt nem tudták nyilvánosan megvédeni magukat.

Gyurcsányék az orosz titkosszolgálattal világították át a magyar NBH-t

A Legfőbb Ügyészség megszüntette a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati vezetői ügyében indított nyomozásban felmerült adatok titkosítását, és ahogy a Magyar Nemzet írja, közzétette a vádirati tényállás kivonatát, valamint a történtek miatt folyamatban volt bírósági eljárásban hozott döntés lényegét. Az ügy érdekesebb annál, mint ahogy elsőre hangzik, ugyanis ezekből az iratokból kiderült, hogy a kémkedés és bűnpártolás miatt megvádolt Szilvásy György volt titokminiszter, Galambos Lajos és Laborcz Sándor, volt NBH-s főigazgatók valamint a Zömök nevű biztonsági cég vezetője elősegítették, hogy orosz hátterű titkosügynökök magyar titkosszolgálati munkatársakat világíthassanak át.

Portik igazi súlyáról is árulkodhatnak titkos felvételei

Bűnözőkkel, politikusokkal, újságírókkal, vállalkozókkal, művészekkel, közéleti szereplőkkel folytatott beszélgetéseit rögzíthette az elmúlt két évtizedben Portik Tamás. De a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai merénylet miatt börtönben ülő bűnöző társadalmi beágyazottságát sokan túlbecsülik, ahogy tették ezt az alvilágban betöltött pozíciójával kapcsolatban is.

Eltaposott volna téged, mint a szart!

Meglepő fordulat történt a Fenyő-gyilkosság nyomozásának ügyében, miután a felbujtóként meggyanúsított Gyárfás Tamásról kiderült: a nyáron megint megzsarolták, erről azonban nem beszélt a rendőröknek. A nyomozók végül nemcsak a zsarolókhoz, de egy vádalkunak köszönhetően teherautónyi olyan hangfelvételekhez jutottak el, amiket a több alvilági leszámolásban érintett Portik Tamás titokban vett fel. A megtalált Portik-felvételek túlnőhetnek a Gyárfás-sztorin, és tényleg olyan bűnügyi szenzációnak számítanak, ami más befolyásos vagy egykor befolyásos embert is magával ránthat.

A Kúrián is felmentették a kémper vádlottjait

A Kúria kedden elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványát a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők ügyében, így jogerős maradt a korábbi felmentő ítélet, adta hírül az MTI.

A Kúria elé került a kémper

Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek ügyé­ben, mert álláspontjuk szerint megkérdőjelezhető a tavaly szeptemberben hozott jogerős ítélet – értesült a Magyar Idők. A kérelmet a Legfőbb Ügyészség képviseli a Kúria előtt. A bíróság akár új eljárásra is kötelezheti a Fővárosi Ítélőtáblát, amely felmentette a vádlottat.
Találatok: [253]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>